Wolfsburg – Werder Bremen: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes
- Volkswagen Arena
- November 27. 20:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Jöjjön egy meccs Németországból is, a Bundesliga 9. fordulójának nyitómeccsét, a Wolfsburg – Werder Bremen találkozót választottam ezúttal. A Wolfsburg – akár hiszitek, akár nem – az egyetlen csapat a Bundesliga mezőnyében, akik még nem szenvedtek vereséget. Ez nyolc mérkőzés alatt három győzelmet és öt döntetlent jelent egyébként, de bánja a kánya, ha mindig sikerül a pontszerzés.
A Werder a tavalyi borzalmas őszt követően tavasszal belehúzott és ugyan csak osztályozón keresztül, de sikerült bentmaradni, most pedig a kilencedik helyen állnak, majdnem ugyanúgy, mint a Wolfsburg. Nekik két győzelmük, öt döntetlenjük és egy vereségük van. Érdekesség még velük kapcsolatban, hogy az a vereség az első fordulóban született, magyarul ők hét forduló óta nem találtak legyőzőre.
Érdekes kis összecsapásra számíthatunk.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Schalke 04 – Wolfsburg
Manapság – sajnos – nem akkora szó, ha a Schalke csapatát megverik, és az a sajnos jelző azért került oda, mert mindig szomorú látni, ha egy patinás csapat ennyire szenved. A Wolfsburg hozta a papírformát és végül 2-0-s győzelmet aratott a gelsenkircheniek fölött.
És a végeredmény már az első félidő 24. percében kialakult. A harmadik perc hozta az első gólt: Maximilian adott be egy szögletet, a rövidre érkezett Wout Weghorst és a hosszú oldalra csúsztatott. Gyönyörű fejes volt, a labda a kapufáról vágódott a gólvonal mögé.
Húsz perccel később pedig jött a második, ezt akcióból szerezték a vendégek: Formás támadás indult Schlagertől, aki kitette a szélre Steffennek, ő középre passzolt Weghorsthoz, akitől ugyan elpattant a játékszer, de szerencséjükre ott volt a támadást elindító Schlager és laposan a hálóba lőtt.
A hazaiak részéről csak egy Paciencia lövés fért bele, nagy helyzet volt, de a kapus mégis könnyedén fogta a nemrég igazolt portugál csatár lövését.
A második félidőben nem meglepő módon a Schalke többet támadott, próbálkoztak becsülettel, de semmi nem jött össze számukra. A legnagyobb lehetőséget egy Benito Raman kapufa jelentette, a másik oldalon pedig Weghorst lőtte a labdát négy méterről Ronnow kapusba.
A végeredmény tehát 0-2, továbbra is szenved, továbbra is nyeretlen a Schalke, továbbra is veretlen a Wolfsburg.
Bayern München – Werder Bremen
Na, az ilyen meccseket hívják országos egyesnek, olyannyira, hogy az odds a Bayern győzelmére 1.1 körüli volt. A döntetlenre pedig 9.5-10 között, és azoknak lett igaza, akik megérezték, hogy botlani fog a München.
Mert botlott, a Werder hosszú idő után elcsent egy pontot a címvédőtől, ilyen a Bundesligában tíz éve történt utoljára.
Nagyszerűen kezdték a meccset a vendégek, kissé talán alábecsülték őket a bajorok, és először kapott helyet a kezdőben a 17 esztendős Jamal Musiala, de nem mondhatni, hogy nagyon mellőzte volna legjobbjait Hansi Flick.
Vissza a meccsre, Manuel Neuer a meccs elején bebizonyította, hogy miért is tartják őt a világ egyik legjobb kapusának. Egy támadáson belül kétszer is hatalmasat védett, megakadályozva a Werder vezetését. Előbb Sargent lövését védte lábbal, majd a kipattanót tűzte kapura Augustinsson, ezt a lövést pedig szögletre tenyerelte a válogatott játékos.
A lefújás előtt viszont már nem tudott ő sem segíteni, Eggestein góljával meglepetésre a vendégek szereztek vezetést.
A fordulást követően Douglas Costa forgácsolta szét a felsőlécet, aztán jött Kingsley Coman és közeli fejesével egyenlítettek a hazaiak.
Ettől függetlenül a Werder nem zárt vissza teljesen és egy remek kontrából megindultak, Sargent lábában volt a győztes gól… De ott is maradt, mert a rövidre tartó próbálkozását védte Neuer.
Erős meglepetés, de jár a taps a vendégeknek, bátor futballt mutattak be, ami ezúttal ponttal is járt.
Összefoglalás
Két nagyjából azonos képességű csapat, de csak nagyjából, a Wolfsburgot erősebbnek érzem. Nem azért, mert a tabellán előbbre állnak, előnyük mindössze három pont a Werderrel szemben, de tényleg, minőségbeli különbségek azért találhatók a két csapatnál. Ettől függetlenül az össz meccseiket tekintve a brémaiak jobban állnak, tavaly pedig mindkét meccsen az a csapat nyert, aki idegenben játszott.
Megviccelték a Wolfsburgot, pedig akkor még katasztrofálisan ment a csapatnak…
Az idei bajnokságban viszont jól megy mindkettejüknek, ami a Wolfsburg esetén nem akkora szó, de a Werdernél igen. Hazai pályán jól szerepelnek a wolfsburgiak, 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség áll a nevük mellett, a Werder idegenben még veretlen, 1 győzelem és 3 döntetlennel állnak.
Nézzük, ki nem lesz elérhető: A hazaiaknál szinte mindenki, egyetlen fontos szereplő sem hiányzik, nincs eltiltottjuk sem, a Brémánál viszont Füllkrug és Milos Veljkovic nem szerepelhet. Utóbbi öt bajnokin keresztül a kezdőben kapott szerepet, ezt követően viszont megsérült, három forduló óta nem léphetett pályára. Füllkrugnak jól ment a játék, öt meccsen 4 gólt szerzett, ő október végén sérült meg.
Egyikük sem veti meg a döntetleneket, de nem mondható, hogy arra játszanának. Úgy értem, hogy a Wolfsburg abszolút támadó csapat, a Werder pedig még a Bayern München ellen sem parkolta be a buszt a kapu elé.
Kinéz egy döntetlen, de ha teljesen reális szeretnék maradni, akkor esélyesebb, hogy a Wolfsburg megnyeri ezt a találkozót.