West Brom – Huddersfield: Fogadási Tippek és Championship Előzetes
- The Hawthorns
- Március 11. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ma egy angol másodosztályú meccs lesz az utolsó, aztán holnap folytatjuk a tippekkel. Úgy gondoltuk, hogy a West Brom – Huddersfield mérkőzés ideális lehet arra, hogy megfogadjuk, meg úgy egyáltalán, hogy megnézzük közelebbről, hiszen a vendégek számára egy nagyon fontos bajnoki következik. Mondjuk számukra mindegyik hátralévő meccs fontos. A Bournemouth tegnapi döntetlenje miatt már hátra is csúsztak a harmadik helyre, és hiába a jó forma, szorosan követi őket a Blackburn, a Sheffield United és a Luton is…
A Huddersfield ezzel a tudattal léphet pályára, valamint azzal, hogy a harmadik helyezettnek már rájátszásban kell részt vennie, szóval legalább a harmadik helyet jó lenne megtartani, hogy a 6. helyezettel játsszanak először…
A West Bromnak is voltak feljutási tervei, egy időben álltak a második helyen is, aztán elkezdtek egyre lejjebb süllyedni, manapság már a középmezőny tagjai. Rendkívüli mélyrepülésben vannak, edzőváltás is volt, a helyzet egyelőre mégsem javul.
Viszont a fogadóirodák mégis úgy gondolják, hogy a WBA nyerheti ezt a mérkőzést. Miért? Járjunk utána!
West Brom
Egy hétmeccses nyeretlenségi sorozat ért véget szombaton, amikor a West Bromwich Albion idegenben tudta legyőzni a Hull City csapatát. Az eredmény 2-0 lett nekik, mindkét gólt Karlan Grant szerezte. Nincs ezzel kint a vízből a csapat, bár akárhogy is zárul ez a pontvadászat, az a WBA szurkolói számára csalódás lesz. Mivel lett volna esély a feljutásra, de a csapat elszúrta. Most pedig már hiába kapják össze magukat, hiába van még hátra tíz-tizenegy forduló, nem tartjuk valószínűnek, hogy az előttük levő számtalan csapat hirtelen összezuhanna. Egy-két hellyel még előrébb tudnak lépni, de mi jelenleg ennyit látunk az Albionban.
Otthon fogadják a Huddersfieldet, és otthon januárban nyertek utoljára, azóta három meccset játszottak le, kétszer kikaptak, egyszer döntetlent játszottak.
Mérlegük amúgy nem mondható rossznak, 8-6-2, kapott góljaik száma szintén biztató, csak 10-szer találtak a kapujukba 16 meccsen.
Matt Phillips és Kenneth Zohore sérülése elvileg a múlté, viszont Daryl Dike és Kean Bryan ezúttal sem léphet majd pályára.
A várható kezdőcsapat:
Johnstone – Ajayi, Bartley, Clarke – Furlong, Gardner-Hickman, Livermore, Mowatt, Townsend – Grant, Robinson
Egymás elleni meccsek:
Nagy fölényben van a Huddersfield az egymás elleni meccseket illetően, hiszen az utolsó öt meccsből négyet megnyertek. A West Bromnak 2019. szeptemberében sikerült győznie, mondjuk akkor eléggé megverték a Danny Cowley által irányított riválisukat. Cowley helyett azóta már Carlos Corberan van a kispadon, aki viszont nem kapott még ki a Huddersfield edzőjeként a WBA-tól.
Az ősszel szűken ugyan, de nyerni tudtak, az eredmény 1-0 lett, a gólt Danel Sinani szerezte.
A Huddersfield otthonában a West Brom több mint tíz éve nem tudott nyerni (ez idő alatt váltva megjárták a Premier League-et, tehát nem minden évben játszottak), az FA Kupában 2-0-ra győztek.
Huddersfield
Nem jó hír, hogy a Bournemouth tegnap előzött, az viszont igen, hogy csak döntetlent játszottak a Peterborough-val. Lehet, hogy most kerülnek gödörbe Nat Phillipsék? Azt akár ki is használhatná a Huddersfield, de akkor nem lehet botlani. Nem is úgy tűnik, mint akik botlani akarnak, vereséget novemberben szenvedtek utoljára, zsinórban megnyerték utolsó négy meccsüket.
Hétfőn viszont vereséget szenvedtek, igaz, az FA Kupában. Az óriásölő Nottingham Forest tovább folytatta menetelését, 2-1-re győzte le a Huddersfieldet.
Nagyon sok minden változhat még a 46. fordulóig, akár az is, hogy a Huddersfield végül lecsúszik az automatikus feljutásról. És bárki bármit mond, még magáról a play-offról is lecsúszhatnak, bár arra nagyon pénzt nem tennék.
Idegenben övék a negyedik legjobb eredmény, hétszer nyertek, hatszor ikszeltek és ötször kaptak ki. Az sem mostanában volt, november 24-én a QPR otthonában szenvedtek 1-0-s vereséget. Az együttes ősze nem a legjobban alakult, tavaszra viszont alaposan belelendültek, nehéz lesz őket megállítani.
Három sérültjük van, Ryan Schofield, Rolando Aarons és Alex Vallejo.
A várható kezdőcsapat:
Nicholls – Turton, Pearson, Lees, Toffolo – Sinani, Russell, Rhodes – Thomas, Ward, Holmes
Tippelde
Ennyire megváltozott volna minden, csak mert a West Brom újra mérkőzést nyert? Szerintünk semmi nem változott, egy gödörben levő együttest tudtak megverni, lezárva hét nyeretlen mérkőzést. A Huddersfield pedig jó formában várja az összecsapást, céljuk is van, minden adott ahhoz, hogy a vendégek nyerjenek.
Az odds félrevezető, 1.90 körül megy a hazai győzelemre adott odds, míg a vendégeké több mint 3,5. Szerintünk ez egy olyan szorzó, amit ki lehet és ki is kell használni. Szóval, bármennyire is ellenünk vannak a bukik, mi most a Huddersfield sikerére fogadunk.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 4.26 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 4.33 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 4.33 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |