VfB Stuttgart – Hamburg: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes – 2023.06.01.
- Mercedes-Benz Arena
- Június 01. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Hatalmas drámával ért véget a német bajnokság. A Bayern München zsinórban tizenegyedik alkalommal lett bajnok, holott a zászló nem nekik állt. Viszont a Dortmund hibázott, ezt pedig Jamal Musialáék kihasználták. De nem ez volt az egyetlen dráma a Bundesligában. Hanem a kiesési küzdelem is kemény volt. Az utolsó forduló előtt a VfB Stuttgart, a Schalke 04 és a VfL Bochum csapatai küzdöttek a kiesés ellen, valamint ott volt még az Augsburg is. A svábok nem tudtak nyerni, és mivel a mögöttük levő Bochum 3-0-ra legyőzte a Bayer Leverkusent, előztek.
Így most Sebastian Hoenness csapatának kell osztályozót játszania. Egy olyan csapat ellen, amelynek az utolsó pillanatban énekelték ki a sajtot a szájából. A Hamburg szurkolói már azt hitték, megvan a feljutás, elözönlötték a pályát, hogy ünnepeljenek, amikor jött a hír: Gólt rúgott a Heidenheim, és így a Hamburg a második helyre süllyedt. Elképesztő végjáték, és a hamburgiak most okkal szomorúak, az osztályozót tavaly sem sikerült megnyerniük. Akkor a Herthától kaptak ki.
Az esély persze megvan, a sportfogadás szakemberei viszont azt mondják, a hazai pályán játszó Stuttgart az első meccset meg fogja nyerni. Az Unibetnél 1.63 a hazai győzelem, 4.50 a vendég, 4.35 a döntetlen.
Jöjjön a VfB Stuttgart – Hamburg találkozó!
VfB Stuttgart
Mindig nehéz a német osztályozóról írni, mivel két olyan csapat játszik majd egymással, akik nem is egy ligában szerepelnek. A VfB Stuttgart pár éve jutott vissza, ez a harmadik szezonjuk, és míg az elsőben fantasztikusak voltak, addig tavaly már szenvedtek, idén pedig még lejjebb kerültek, most az övék az osztályozó.
Nagyot gyengült a keretük, több meghatározó játékosuk is váltott, mint Sasa Kalajdzic, Nicolás Iván González vagy Gregor Kobel, a helyetteseik pedig nem minden esetben ütötték meg a szintet.
Az idei szezont még Pellegrino Matarazzoval kezdték meg, akit hamar leváltott Bruno Labbadia, majd jött Sebastian Hoeness.
Vele valamennyire sikerült megindulni, és az utolsó forduló előtt még ők álltak bennmaradást érő helyen. De mivel Matarazzo új csapata, a Hoffenheim ellen csak ikszelni tudtak, a Bochum pedig győzött, nem maradt más hátra, két meccsen múlik a bentmaradás. Az utolsó fordulóban Tiago Tomas szerezte a csapat egyenlítő gólját egyébként.
Ketten nem tudták vállalni szombaton a játékot, és ők most sem állnak majd rendelkezésre: Dan-Axel Zagadou és Thomas Kastanaras még mindig sérültek.
A várható kezdőcsapat:
Bredlow – Mavropanos, Anton, Ito – Vagnoman, Karazor, Endo, Sosa – Silas, Guirassy, Tomas
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Hamburg
Egészen hihetetlen, ami megint a Hamburggal történt. Azt már lehetett tudni, hogy a Darmstadt az utolsó meccstől függetlenül feljutott, viszont ketten még harcban voltak a másik feljutást érő helyért: A Heidenheim és a Hamburg. Utóbbi nagy nehezen legyőzte a Sandhausent idegenben (Jean Luc Dompe rúgta a gárda gólját), és ahogy szokták volt mondani, előre ittak a medve bőrére. A szurkolók már a pályán voltak, mivel a másik meccsen a Regensburg 2-1-re vezetett, de Beste és Kleindienst góljával megfordították a mérkőzést. Utóbbi a 99. percben talált be a hálóba. Így bajnok lett a Heidenheim, második lett a Darmstadt, a Hamburgnak megint maradt a harmadik hely.
Ami tavaly sem hozott sok sikert, akkor a Felix Magath által irányított Hertha BSC bánt el velük.
A Hamburg még a másodosztályban sem túl meggyőző, ami az idegenbeli meccseket illeti, nemrégiben kikaptak a Magdeburgtól, a Kaiserslauterntől és ikszeltek a Düsseldorffal.
Honfitársunk, Németh András áprilisban esett ki, miután eltörte a bokáját, mellette súlyos sérüléssel küzd Omar Megeed és Noah Katterbach, Mario Vuskovicot pedig még novemberben tiltották el tiltott szerek használata miatt.
A várható kezdőcsapat:
Heuer Fernándes – Heyer, Dávid, Schonlau, Muheim – Kittel, Meffert, Bénes – Königsdorffer, Glatzel, Dompe
Tippelde
Hoenness irányítása alatt a Stuttgart egyáltalán nem játszott rosszul, voltak sikereik, és győzelemmel felérő döntetlenjeik. Egy mentálisan nem túl jó helyen levő Hamburgot hazai pályán muszáj elrendezniük, ahogy tavaly a Hertha is tette.
Ha a Bundesligában akarnak maradni, hazai pályán a győzelem kötelező. Mi most erre tippelünk.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.70 | Bónusz: 35,000Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.72 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.73 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |