Tottenham – Brighton: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- Tottenham Hotspur Stadium
- április 16. 13:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Napunk jelentős részében leszünk Angliában, a két másodosztályú találkozót négy első osztályú követi. A Tottenham – Brighton mérkőzés mellett górcső alá vesszük a Manchester United, a Brentford és az Arsenal meccsét is.
Élesedik a küzdelem az élmezőnyben, a bajnoki cím felől sem döntöttek, ahogy a nemzetközi kupaindulásról sem. Illetve vannak kérdések még a kiesést illetően is.
A Spurs épp a Bajnokok Ligájára hajt, legnagyobb ellenfelük ebben majd az Arsenal lesz, akik mindössze három pontra vannak Kane-éktől, plusz van egy elmaradt meccsük.
Jó formában a Tottenham, és pont a Brighton ellen játszanak, akik a bajnokság végére széthullottak. Igaz, az utolsó meccsüket meg tudták nyerni, épp az Arsenal ellen tudtak győzni az Emirates Stadionban, ami hatalmas szó. És nagyon nagy szolgáltatot tettek ezzel a Tottenhamnek.
Mostani ellenfelükön ezúttal is sokat segíthetnek, most nem nyerniük kell, hanem kikapni.
A bukik szerint ez simán menni fog, és mi is úgy gondoljuk, hogy a Tottenham sokkal esélyesebb a sirályok csapatánál.
Tottenham
Remek formába került a Spurs, és egyre közelebb van a negyedik hely. Úgy gondolom, a Chelsea-t már nem tudják befogni, de mivel a kékek tegnap kiestek a Bajnokok Ligájából, ez a kudarc meg is foghatja őket. Meg hát ott amúgy is vannak azért bőven problémák…
Sorozatban négy sikernél tartanak, utoljára a Manchester United verte meg őket 3-2-re. Igazából a MU-t idén látva az meglepetés volt, de Cristiano Ronaldo akkor tarthatatlan volt. Azóta viszont győztek a Brighton, a West Ham, a Newcastle és az Aston Villa ellen. A birminghami együttest saját pályáján ütötték ki Szon Hung-min volt a mérkőzés hőse, aki mesterhármast ért el, de Dejan Kulusevski is betalált.
Most ismét a Brighton következik, és a Spursnél telve vannak magabiztossággal, amit egy ilyen sorozat után meg is értünk.
Otthon ikszet nem igazán játszottak idén, mindössze egyszer. Négy vereségük van, mellette pedig tíz nyertes meccset tudhatnak magukénak. Két vereséget követően sikerült kikecmeregni a gödörből (kikaptak a Southampton és a Wolverhampton ellen is), utolsó három hazai meccsükön 13 gólt szereztek.
Matt Doherty kényszerből ugyan, de mostanában sokat játszott, gólt is szerzett, jó volt, mígnem a szezonja véget ért, a térde sérült meg szombaton, így rá nem számíthat majd Antonio Conte. Szintén sérült még Japhet Tanganga és Oliver Skipp, Sergio Reguilón azonban készen áll a játékra.
A várható kezdőcsapat:
Lloris – Romero, Dier, Davies – Emerson Royal, Bentancur, Höjbjerg, Reguilón – Kulusevski, Kane, Szon
Egymás elleni meccsek:
Az elmúlt öt meccs alapján jelentősen vezet a Tottenham, négy meccset nyertek, a Brighton meg csak egyetlen egyet. Idén már kétszer összefutottak, és ezt most szó szerint értem, 2022-ben az FA Kupában és a bajnokságban is összefutottak, nem is olyan régen. Az utolsó meccsük az elmaradt őszi mérkőzés pótlása volt, előtte, februárban pedig a kupa legjobb 32 csapata között sorsolták össze őket.
Sok esélyt a Spurs nem hagyott egyik meccsen sem, a kupában 3-1-re nyertek (Harry Kane duplája mellett Steven March öngólt vétett, a másik oldalon Yves Bissouma talált be), a bajnokin meg 2-0-ra nyertek az Amexben (Cristian Romero mellett Harry Kane tudott gólt lőni).
A Brighton számára a White Hart Lane az a hely, ahol még csak pontot sem sikerült szerezni, a bajnokságban – meg a kupákban is – rendre a Tottenham nyert, mérlegük eddig 7/7.
Brighton
Megszakadt a Brighton rossz sorozata, és erre nem sokan gondoltak volna. A sirályok hosszú nyeretlenségi szériát produkáltak mostanában, zsinórban hat vesztes meccs után egy döntetlennek lehetett örülni. Aztán egy győzelemnek, egy valószínűtlen győzelemnek az Arsenal otthonában. Az ágyúsok talán egy kicsit félvállról vették a meccset, a Brightonban pedig az elmúlt hetek sikertelensége okozta düh dolgozott leginkább. Leandro Trossard szerezte meg a vezetést az első félidőben, amit Enock Mwepu duplázott meg, a hazaiaknak csak a szépítés sikerült.
Jelentős előnye volt a középcsapatokkal szemben a Brightonnak, azonban most hárman is ott vannak a sarkukban, további két csapat pedig a közelben ólálkodik.
Idegenben a Brightonnak az Arsenal elleni sikert megelőzően a Watfordot sikerült legyőznie, a kettő között volt két vereség. Mérlegük 5-7-3. Bár hajlamosak az emberek szidni a csapatot emiatt a rossz forma miatt, ne feledjük, tavaly majdnem kiestek, sőt tavaly előtt is közel jártak hozzá. Ahhoz képest ez a mostani 11. hely nagy elégedettségre adhat nekik okot.
Graham Potternek csak egy sérültje van, Jakub Moder, aki ebben az idényben már biztosan nem lép pályára.
A várható kezdőcsapat:
Sánchez – Veltman, Dunk, Cucurella – Lamptey, Bissouma, Trossard – Mwepu, Caicedo – Mac Allister – Maupay
Tippelde
Hiába az ágyúsok elleni győzelem, nem hiszünk a Brighton sikerében. Ezt a mostani Tottenhamet nagyon nehéz lesz megállítani, otthon ráadásul igencsak belelendültek Szonék.
Emiatt nem is húznám az időt, a hazai győzelemre adott odds nekünk tetszik, így nem hagyjuk ki a Spurs sikerét.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.55 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.58 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.58 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |