Strömsgodset – Bodö/Glimt: Fogadási Tippek és Eliteserien Előzetes – 2023.06.25.
- Marienlyst Stadion
- Június 25. 19:15
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Harmadik meccsünk jön, ami mára az utolsó is lesz. Ám, ha minden jól megy, nem kell elköszönni a tippektől a hétre, holnap négy U21-es EB-csoportmeccsről fogunk írni.
Addig pedig maradjunk a norvég élvonalban, következik a Strömsgodset – Bodö/Glimt. A vendégcsapat még csak egyszer hibázott 11 forduló alatt, így már most, a harmadánál a bajnokságnak jelentős előnyre tettek szert. Most is ők a favoritok, ez nem is lehet kérdés.
Hiszen toronymagasan vezetik a bajnokságot, ellenfelük pedig csak a szünet előtt tudta elhagyni a kiesőzónát. De legalább elhagyták…
A sportfogadás szakértőit mindez nem hatja meg, és a szorzókon is bőven látszik, ki, mire számít:
A 1Betnél 6.10 a hazai siker és 1.50 a vendég, 4.60 a döntetlen.
Strömsgodset
A tavalyi év nem annyira sikerült a Strömsgodset csapatának. Az együttes közepes kezdés után a középmezőnyben tartózkodott, viszont a végére teljesen kifáradtak, és úgy fejezték be a bajnokságot, hogy az utolsó hét fordulóban egy pontot szereztek. És közben többször is nagyon megverték őket…
Idén a közepes kezdés is elmaradt, a csapat csak most, a szünet előtt tudott elmozdulni a kiesőzónából. Ehhez szükség volt egy győzelemre, a Valerenga elleni találkozót tudták idegenben megnyerni 1-0-ra. Góljukat Herman Stengel rúgta büntetőből.
A bajnoki győzelem előtt a kupában is nyerni tudtak, de sokkal fontosabb lenne egy állandó jó teljesítmény a bajnokságban, a kupa minden tekintetben másodlagos.
Ahogy mondtam tehát, a gárda elkerült a kiesőhelyekről, jelenleg a 12. pozíciót foglalják el 12 ponttal. Már öt vereségnél járnak, emellett három győzelmük és két ikszük van.
Hazai pályán 2-0-2, 3:3-as statisztikájukat mindennek el lehet mondani, csak jónak nem.
Sérültjük nincs, de van egy játékos, akinek szereplése nagy kérdőjel: Ő Halldor Stenevik.
A várható kezdőcsapat:
Myhra – Dahl, Valsvik, Leifsson – Vilsvik, Stengel, Therkelsen, Grogaard – Mehnert, Gulliksen – Brunes
Egymás elleni meccsek
Bodö/Glimt
A tavalyi gyengélkedésnek most már nyoma sincs, Kjetil Knutsen együttese tizenegy forduló alatt tízpontos előnyre tett szert. Tizenegy meccsből tízet meg is nyertek, egyetlen alkalom volt, amikor pontot vesztettek, a negyedik fordulóban a Brann Bergen ellen otthon.
Az előző fordulóban semmi probléma nem volt, a Bodö hozta, amit mindenki elvárt tőlük.
A szenvedő kiscsapatot 3-0-ra verték, az első félidőben nem esett gól, de a másodikban már igen. A csapat legjobbjai, vagyis William Pellegrino és Hugo Vetlesen találtak be, előbbi kétszer is.
Pellegrino egyébként vezeti a góllövőlistát 12 találattal, de szorosan követi őt Pemi, az új fiú, akit a nyáron igazoltak le bajnokságon belül.
Otthon majdnem hibátlanok, a Brann elleni döntetlent leszámítva minden meccsüket megnyerték. Az is imponálhat sokaknak, hogy 6 meccsen 19 gólt rúgtak és csak 5-öt kaptak…
Ulrik Saltnes, valamint Runar Espejord sérülés miatt hiányozni fog, mindenki rajtuk kívül bevethető és játékra kész.
A várható kezdőcsapat:
Haikin – Wembangomo, Björtuft, Lode, Björkan – Vetlesen, Berg, Gronbaek – Mvuka, Pemi, Pellegrino
Tippelde
Nem szeretném feleslegesen húzni az időt és ostoba köröket futni. Minden adott ahhoz, hogy a vendégek megnyerjék a találkozót, eddig idegenben senki nem tudta őket legyőzni, még csak pontot sem veszítettek. Gólarányuk 13:4, ez is tetszetős.
Szóval mi egyértelműen az éllovas győzelmére tippelünk. Tipperősség: 4/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.50 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.50 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.54 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |