Strasbourg – Rennes: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Stade de la Meinau
- November 27. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Folytassuk egy francia bajnokival, a mostanság igencsak rosszul szereplő együttesek meccse lesz ez. Ha csak az utóbbi öt meccsüket nézzük, akkor a mérleg ugyanazt mutatja: Négy vereséget és egyetlen győzelmet. Igaz, a Rennes a Bajnokok Ligájában is szerepel, ott pedig erős csapatok ellen kell megmérkőznie, de a számok makacs dolgok.
A Strasbourg – Rennes meccsel folytatjuk a szerdai – remélhetőleg – diadalmenetet, de még három további tippre számíthattok ma tőlünk.
Ahogy említettem, egyik csapat szénája sem áll a legjobban, azt már a szezon elején lehetett tudni, hogy a Strasbourgra nehéz szezon vár, és ez a jóslat beigazolódni látszik, a kiscsapatnak 11 forduló alatt kétszer sikerült három pontot szereznie, a többi meccsen vereséget szenvedtek.
A Rennes pedig tavaly nagyot ment, a csonka év miatt végül a harmadik helyen intették le őket, de egyelőre úgy tűnik, sok még ez a terhelés számukra. Ők is 11 mérkőzésen vannak túl, így állnak a 7. helyen, de utolsó két bajnokijukat egyaránt elveszítették.
Lássuk, mi lesz ebből!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Montpellier – Strasbourg
Idén a Montpellier remek futballt játszik, a Strasbourg elleni meccsük pedig élményszámba ment. Valódi gólparádé, rengeteg helyzet, és elképesztő izgalmak. A végén a hazaiak örülhettek, 4-3-ra sikerült felülmúlni a kiesőhelyen álló vendégeket, ami viszont számukra intő jel lehet, hiszen a Strasbourg a mérkőzést megelőzően 10 gólt szerzett és 19-et kapott, tették mindezt 10 meccsen!
A két félidő közül az első volt mozgalmasabb, hiszen itt hat találat esett. Az első a nyolcadik percben, Savanier szögletére a portugál védő, Pedro Mendes érkezett középen és szabályosan belebotlott a labdába.
Hamar jött a második, öt perccel később: Sambia adott be a jobb oldalról, tökéletes volt Delort-nak, aki a rövidre fejelt, és a kapufa segítségével a hálóban kötött ki a labda. Egy kicsit itt talán meg lehet említeni Kawashimát is, Delort majdnem 11 méterről fejelt.
Aki könnyű meccsre számított, az tévedett, mert a 22. percben büntetőhöz jutott a Strasbourg, ami visszahozta őket a meccsbe. Az első gól szerzője, Mendes kapott bele kézzel a labdába, kis VAR után jöhetett a büntető, amelyet Lala értékesített.
Négy perccel később pedig már 2-2 volt az állás, ismét tizenegyesből szerzett gólt a vendégcsapat. És hiszitek vagy sem, ezt is Pedro Mendes hozta össze, Diallot lökte fel hátulról. Így kell mennyből a pokolba kerülni nem egészen 20 perc leforgása alatt. Diallo, ha már kiharcolta el is végezte a tizenegyest, ő a kapu közepét választotta.
Nem volt még vége a góloknak, a 31. percben visszavette a vezetést a Montpellier: Ismét Delort fejelhetett, ezúttal Ristic gyönyörű beadására érkezett a francia csatár, akinek ez volt 10. meccsén a 6. gólja.
Mégis döntetlennel vonulhattak a felek szünetre, mert Ajorque a lefújás előtt ismét kiegyenlített. Ezúttal akcióból, nem tizenegyesből. Congre fejelt luftot, így került a labda Ajorque elé, aki négy méterről nem hibázott.
A második félidőben már csak egy gól maradt, amit a haziak szereztek, Andy Delort itt is főszereplő volt, az ő lefejelt labdáját lőtte hálóba Laborde.
Izgalmas meccs volt, ahol a Montpellier saját maga dolgát nehezítette meg. A lényeg azonban a győzelem, a Strasbourg pedig kilencedik vereségét szenvedte el az idényben.
Rennes – Bordeaux
Nem hittem, hogy a Girondins képes lesz hazai pályán megverni a Rennes-t, hazai győzelemre számítottam és erről tippet is adtam. Sajnos a Rennes kétarcú csapat idén, bizonyára ennek köze van a Bajnokok Ligája miatti extra terheléshez is.
Jól kezdték pedig a hazaiak a meccset, Tait ziccerbe is került, de pont oda lőtt, ahol a kapus is állt, így végül kimaradt a lehetőség, pár perccel később pedig Aguerd fejelhetett, de itt sem volt nehéz dolga Costilnak.
Jött aztán a meccs egyetlen gólja, ami bizonyos szinten egy pikáns találat volt, hiszen az a Hatem Ben Arfa szerezte, aki a 2018/2019-es szezont épp a Rennes-ben töltötte, 26 meccsen 7 gólt szerzett. Ez a találat viszont az első volt bordeaux-i színekben.
A Rennes remekül támadott, helyzetekig is eljutott, ám Fortuna ezúttal nem melléjük állt, előbb del Castillo, majd a második félidőben Jeremy Doku találta el a kapufát.
Nyerhettek volna, de a helyzeteik kimaradtak, így újfent vereség lett a vége, pedig annál többet érdemeltek.
Összefoglalás
Ez lesz a Strasbourg hatodik hazai meccse a 2020/2021-es idényben, az eddig lejátszott találkozókon egyszer győztek, a tökutolsó és még nyeretlen Dijont fektették kétvállra. Nem hinném, hogy most kezdenének el megindulni felfelé, még akkor sem, ha a Rennes mostanság szenved. A Bordeaux ellen csak a balszerencsén múlt, hogy nem sikerült egyenlíteni, nyerni. A Bordeaux védelménél pedig sokkal gyengébb a strasbourgi.
Jut eszembe, a Rennes tegnap a Chelsea ellen játszott, hazai környezetben fogadták őket és csak egy 92. percben elért Giroud-góllal kaptak ki, a végeredmény 1-2 lett.
A Rennes idegenben többször nem nyert, legutóbb épp vereséget szenvedtek, de a Strasbourghoz hasonló csapatokat (Nimes, St. Etienne) gólokkal verték.
Gyengébb forma ide vagy oda, nem tudom elképzelni, hogy a Strasbourg begyűjtse a három pontot. Főleg, hogy a Rennes-ből csak Daniele Rugani hiányzik, mindenki más bevethető, a hazaiaknál pedig hat hiányzó van. Sima vendéget várok.