Spanyolország – Albánia: Fogadási Tippek és Barátságos Mérkőzés Előzetes
- RCDE Stadium
- Március 26. 19:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Még Spanyolországról akartunk ma írni nektek, Luis Enrique együttese Albániával csap össze Barcelonában. Az albán válogatottat nem kell nekünk bemutatni, egy csoportban voltunk velük, és ezen sorozat előtt veretlenek voltunk ellenük. Ez most megváltozott, kétszer is kikaptunk Edoardo Reja együttesétől, igazából ez volt a menetelésünk fordulópontja, az Albánia elleni meccseken dőlt el, hogy ismét nem megyünk VB-re.
A spanyolok is megszenvedtek, de végül megnyerték a csoportjukat. Nem voltak olyan magabiztosak, mint mondjuk a dánok vagy az angolok, Svédország pedig ezt majdnem ki is tudta használni. Ibráék viszont osztályozóra kényszerültek, és lehet, hogy ki sem jutnak majd a VB-re. Este eggyel okosabbak leszünk ez ügyben.
Várják a spanyoloktól a kiugró eredményt, az EB-n ez majdnem sikerült is, azonban végül az elődöntőben búcsúztak Olaszország ellen.
Talán majd ősszel… Jöjjön a Spanyolország – Albánia mérkőzés!
Spanyolország
Mindig az utolsó, vagy az utolsó előtti szalmaszálban botlik el a Selección. Az Európa-bajnokságon a kezdeti nehézségek után belejöttek, és bár akadozott a játék, eljutottak a legjobb négyig, és ahogy meséltem már, nem sokon múlt a döntő. A Nemzetek Ligájában szintén döntőig mentek, másodszor már legyőzték az olaszokat, majd a döntőben vezettek a franciák ellen, de egy véleményes góllal kikaptak.
A csapategység megvan, a játékosok összeértek, néhányan még vannak, akiknek kell idő és rutin, de ez a spanyol csapat Katarban is ott lesz a legfőbb esélyesek között.
Luis Enriquének nem szokása meglepetést okozni, most is egy kiszámítható keretet hozott össze.
Most is sok a fiatal, gondoljunk csak Pedrire, Gavira vagy Yeremi Pinora, mellettük vannak rutinos rókák, mint Jordi Alba, Koke, Álvaro Morata vagy Dani Carvajal.
Most először kapott meghívót David Raya, a Brentford kapusa, illetve a múltkori jó teljesítménye után Raúl de Tomás folytathatja a megkezdett szereplést. Ő jelenthet igazi veszélyt Álvaro Moratára, akinek nem igazán akadt riválisa az elmúlt időszakban, és elmondható, hogy Raúl, David Villa, Fernando Torres óta a vörös fúriának kevés jó befejező csatára volt.
A VB ugyebár megvan, a svédeket és a görögöket előzték meg nagy csatában a spanyolok, megvolt a veszélye, hogy végül Isakék végeznek az első helyen, de a végére kifulladtak.
Kapusok: Unai Simon, Robert Sanchez, David Raya
Védők: Marcos Alonso, Jordi Alba, Aymeric Laporte, Pau Torres, Eric Garcia, Diego Llorente, Cesar Azpilicueta, Dani Carvajal
Középpályások: Rodri, Koke, Pedri, Marcos Llorente, Gavi, Carlos Soler
Támadók: Dani Olmo, Pablo Sarabia, Alvaro Morata, Raul de Tomas, Ferran Torres, Yeremi Pino
A várható kezdőcsapat:
U. Simon – Azpilicueta, Torres, Laporte, J. Alba – Koke, Pedri, Rodri – Pino, D. Olmo, F. Torres – de Tomás
Egymás elleni meccsek:
Öt éve játszott egymás ellen ez a két csapat, akkor egy csoportba kerültek az előző VB selejtezőjében. A spanyolok mindkét mérkőzést simán nyerték. Ezen meccsek előtt húsz évig szinte nem találkoztak, 1990-ben jó nagy verést mértek az albánokra, 9-0-ra nyert a spanyol együttes.
Albánia
Edoardo Reja munkája meg lett mentve. Ilyen szépen kifejezve. Az olasz mester a menesztés közelében járt a világbajnoki selejtezők alkalmával, ám Magyarország megmentette őt azzal, hogy mindkét alkalommal győzni tudtak. Az albánok egy ideig még a második helyre is esélyesek voltak, de aztán érvényesült a papírforma, és a lengyelek elfoglalták azt a helyet. Az mondjuk nem papírforma, hogy minket is megelőztek…
Reja csapata masszív, stabil, és látszik, hogy nem igazán az egyéniségekről, inkább a csapatról szól minden. Vannak jó játékosaik, mint Hysaj, Djimsiti, Bajrami vagy Armando Broja, de ők is beállnak a sorba.
Reja csapatában 2020 után ismét szerepet kaphat Giacomo Vrioni, rajta kívül igazán szokatlan név nincs.
Kapusok: Etrit Berisha, Thomas Strakosha, Elhan Kastrati
Védők: Elseid Hysaj, Berat Djimsiti, Albi Doka, Ardian Ismajli, Marash Kumbulla, Ermir Lenjani, Erjon Hoxhallari, Enea Mihaj, Adrian Bajrami, Ivan Balliu Campeny
Középpályások: Kristjan Asllani, Amir Abrashi, Klaus Gjasula, Qazim Laci, Ylber Ramadani, Keidi Bare, Odise Roshi, Nedim Bajrami
Támadók: Myrto Uzuni, Rey Manaj, Armando Broja, Sokol Cikalleshi, Giacomo Vrioni
A várható kezdőcsapat:
Strakosha – Balliu, Djimsiti, Kumbulla, Hysaj – Asllani, Bare, Gjasula – Uzuni, Broja, Cikalleshi
Tippelde
Akadnak jó játékosok a vendégeknél, de mondanom sem kell, a spanyolok veszélyesebbek, képzettebbek, jobbak, erősebb bajnokságban játszanak, és még vagy tizenkét olyan dolgot lehetne felsorolni, amiben ők győznének. Többek között a mérkőzés is ilyen.
Luis Enrique nem tud olyan kezdőt összehozni, ami ne lenne esélyesebb az albánoknál. De ez az oddson is látszik.
Mi inkább arra fogadunk, hogy legalább két és fél gól esik a találkozón, és úgy gondoljuk, hogy akár az albánok is betalálhatnak, a második félidőben úgyis rengeteg lesz a csere, ami akár egy vendég találatot is jelenthet. Ez utóbbival azért csak óvatosan, nem ez a papírforma…
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.66 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.66 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.66 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |