Sevilla – Dinamo Zagreb: Fogadási Tippek és Európa-liga Előzetes
- Ramón Sánchez-Pizjuán
- Február 17. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Már csak két Európa-liga meccs vár ránk, aztán a hétvégi találkozók felé vesszük az irányt, plusz vár még ránk egy Bajnokok Ligája összefoglaló is, hiszen tegnap két mérkőzést már lejátszottak a nyolcaddöntőkből. A Sevilla – Dinamo Zagreb lesz a következő meccsünk, majd a Sheriff Tiraspol – Braga mérkőzéssel zárunk.
Mondjuk úgy, a Sevilla hazatért. Nem való nekik a Bajnokok Ligája, az Európa-liga az ő igazi játszóterük. Hiszen már hatszor elhódították ezt a trófeát az utóbbi időben, igazi EL-specialistának mondható az andalúz együttes.
De a Dinamo Zagrebnek is vannak szép emlékei, emlékezhetünk a Tottenham elleni mérkőzésre, ahol a White Hart Lane-en elszenvedett vereséget követően biztosak voltak a kiesésükben. Aztán jött Mislav Orsic. A támadó gyakorlatilag ezen a mérkőzésen robbant be a köztudatba. Egymaga ejtette ki a Spurst.
Persze a meccs esélyese a Sevilla, erősebb a keretük, bár a formájuk nem túl kielégítő, rengetegszer ikszel Julen Lopetegui csapata. Ráadásul a fél csapat kiesett sérülés vagy eltiltás miatt. Mégis borzalmasan alacsony az odds a spanyol győzelemre…
Sevilla
A Real Madrid hétvégi megbotlása után a Sevilla bajnoki reményei újra erőre kaphattak. A hatpontos hátrányt sikerült négyre csökkenteni, mivel Ocamposék pénteken az Elchét verték. Nem volt olyan könnyű meccs, mint amilyenre számítottak sokan, végül aztán kapott gól nélkül, Papu Gomez és Rafa Mir hajrában szerzett találataival a három pont a Ramón Sánchez Pizjuánban maradt.
Ahol egyébként az együttesnek nagyon megy a játék, még 2021. novemberében kaptak ki a Lille-től a BL-ben, azóta veretlenek, és azon meccset megelőzően is hosszú sorozatuk volt. Apropó BL! Szerintem mindenki azt várta a sevillaiaktól, hogy simán továbbjutnak majd a csoportjukból, nem volt ez egy lehetetlen küldetés, a gyengén játszó Wolfsburg, a szintén maga alatt teljesítő Lille meg az osztrák Red Bull Salzburg volt az ellenfél. Mindezek ellenére Rekikék még a csoport utolsó helyén is voltak, az ötödik fordulóban szerezték meg az első győzelmüket. Nem is lehetett kérdés, hogy végül kiesnek…
Mint említettem, elég sok a sérült jelenleg a keretben, és ez leginkább a jobb oldalt befolyásolja, alig maradt embere Lopeteguinek, akiket a pálya jobb oldalán be tud vetni. Nincs Jesús Navas és Gonzalo Montiel, így a jobb-bekk szerepét majd Jules Koundé veszi át, aki alapból belső védő.
Nincs Lucas Ocampos, Jesús Corona, Suso és Erik Lamela sem, En-Nesyrinek kell majd kihúzódnia jobbra. És aztán ott van még Joan Jordan, aki belső középpályás, és a Salzburg elleni utolsó BL-meccsen szórták ki.
A várható kezdőcsapat:
Bono – Koundé, Diego Carlos, Rekik, Acuna – Rakitic, Delaney, P. Gomez – En-Nesyri, R. Mir, Martial
Egymás elleni meccsek:
A két együttes egyszer már összefutott egymással, pontosabban kétszer. A Bajnokok Ligája 2016/2017-es kiírásának csoportkörében voltak együtt, és mindkét meccset a spanyolok nyerték meg. Horvátországban játszottak először, ott 1-0-ra nyertek Samir Nasri góljával, majd a visszavágón már kinyílt a gólzsák: Betalált Luciano Vietto, Sergio Escudero, Steven N’Zonzi és Wissam Ben Yedder is.
A két meccsen tehát kaptak ötöt a horvátok, és egyet sem szereztek. De ennek már öt éve…
Dinamo Zagreb
Viszonylag régen foglalkoztunk a horvát csapattal, még az Európa-liga csoportkörében próbáltuk kitalálni egy-két meccsüket. Viszont mióta befejeződött a csoportkör nem hallottunk felőlük. Köszönik, megvannak, decemberben edzőváltáson estek át, Damir Krznart azután menesztették, hogy a Dinamo kiesett a horvát kupa negyeddöntőjéből a Rijekával szemben. Az új mestert Zeljko Kopicnak hívják, és vele egész jól megy az együttesnek.
Hárompontos előnnyel vezetik a horvát bajnokságot, az új mester egy Hajduk Split elleni vereséggel mutatkozott be, azután viszont a csapat nagyon összeszedte magát, és sorra gyűjti be a győzelmeket. Ha a tétmeccseket nézzük, akkor hét mérkőzés óta csak nyernek, ha a téli barátságos meccseket is idevesszük, akkor már 11 győzelemnél járnak a srácok.
Peter Bockaj az egyik téli érkező, a másik pedig Mahir Emreli. Őt szóba hozták magyar csapattal is, a támadó azért hagyta el a Legia Varsó csapatát, mert a szurkolók inzultálták. Onnantól biztosra lehetett venni, hogy nem marad Lengyelországban.
Sérültje a csapatnak nincs, Josip Misic viszont eltiltott.
A várható kezdőcsapat:
Livakovic – Theophile-Catherine, Sutalo, Lauritsen – Ristovski, Tolic, Ademi, Gojak, Bockaj – Orsic, Andric
Tippelde
Az új edzővel nagyon mennek a horvátok, de azért a Sevilla a horvát bajnokságban levő csapatoknál sokkal erősebb. Mondhatnánk, hogy a West Hamet is megverték, de az angoloknak meg nem kellett nyerniük…
Szóval maradunk annál, hogy a Sevilla végül győzni fog ezen a mérkőzésen. Bár kissé tartalékosak, de még így is jobb csapat, mint a Dinamo Zagreb.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.39 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.40 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.40 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |