Sassuolo – Fiorentina: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes – 2023.06.02.
- Mapei
- Június 02. 20:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Három nagy bajnokság van, amely még adós egy fordulóval, a hét hátralévő részében jellemzően ezekről a meccsekről lesz szó. Kezdünk Olaszországban, péntekig pedig eljutunk oda, hogy megbeszéltük az összes Serie A, Ligue 1 és La Liga-mérkőzést.
A Sassuolo – Fiorentina mérkőzést pénteken este rendezik meg, pedig szokás az, hogy az utolsó forduló találkozóit egyidőben játsszák le. Most azonban kivételt kellett tenni, méghozzá azért, mert a Fiorentina a jövő héten szerdán Európa-konferencialiga-döntőt vív.
Vincenzo Italiano magasról tesz erre a mostani meccsre, célja az, hogy hosszú évek után trófeát adjon a szurkolóknak, ha ez az Olasz Kupa döntőjében nem sikerült.
Ellenfelük a középmezőny tagja, nagyon nem tudnak ugrándozni, szóval várhatóan tőlük sem kell sokat várni.
A Quickwin csapata 2.50-et ad most a Sassuolora, 2.60-at a Fiorentinára, 3.80-at a döntetlenre.
Sassuolo
Általában azt szokták mondani azok, akik értik a sportfogadást, hogy egy bajnokság első és utolsó öt fordulójára már nagyon nehéz tippelni. Annyival egészíteném ezt ki, hogy az olasz bajnokság első harmincnyolc fordulójában nagyon nehéz tippelni a Sassuolora.
A zöld-feketék egy kiismerhetetlen csapattá váltak, akik olykor a legnagyobbakat is megfogják, hogy aztán kikapjanak az utolsótól. Megtörtént már…
Alessio Dionisi együttese csak a tabella középmezőnyében, a 13. helyen, és már csak egy helyet léphetnek előre, miközben hátra van lehetőségük két helyet csúszni.
A csapat ráadásul nincs is jó formában, ami gyakorlatilag már megszokottnak nevezhető. Nyeretlenségük öt meccs óta tart, kikaptak a Laziotól, az Intertől és a Monzától, ikszeltek a Bolognával és legutóbb a már kiesett Samppal.
Két és fél gól fölé tippeltük a meccset, ehhez pedig 11 percet kellett várnunk, Gabbiadini gólja után két perc alatt betalált Domenico Berardi és Matheus Henrique is. Végül Martin Erlic öngóljával alakult ki a 2-2.
A Sassuolo hazai pályán messze nem hibátlan, legutóbbi öt meccsükön kétszer nyertek, kétszer ikszeltek és egyszer kaptak ki. Összmérlegük 8-4-6.
A múltkor még csak két hiányzója volt a csapatnak, most négy lesz. Armand Laurienté továbbra is sérült, Agustín Álvarez is megsérült, Davide Frattesi szintén nincs bevethető állapotban, míg Kristian Thorstvedt eltiltott.
A várható kezdőcsapat:
Consigli – Toljan, Erlic, Ruan, Rogério – Obiang, Lopez, Matheus Henrique – Berardi, Pinamonti, Bajrami
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Fiorentina
Na ez az a meccs, ami a Fiorentina csapatát egyáltalán nem érdekli. Se játékost, se edzőt, sem pedig szurkolót. A Serie A utolsó fordulójára már eldőlt, hogy a firenzeiek nem érhetik be a hetedik helyen álló Juventust, ráadásul a jövő hét szerdáján döntőt játszanak az EKL-ben, az angol West Ham lesz majd az ellenfelük.
Vincenzo Italiano erre készül, nem is vitás. A tabellán egy helyet mehetnek még előre, amivel semmire nem mennek, kettővel csúszhatnak hátra, ami szintén nem oszt vagy szoroz.
Az utolsó bajnoki meccsükön drámai győzelmet arattak, ez megfelelő önbizalmat adhat a WHU elleni meccsre. Az EL-döntőt játszó Romát fogadták, és az utolsó öt percben fordítottak 0-1-ről, Luka Jovic és Jonathan Ikone találtak a kapuba.
Idegenben 5-5-8-at hoztak össze, négy mérkőzés óta nem tudnak nyerni. Várhatóan most meglesz az ötödik…
Sérült csak egy van a keretben, Salvatore Sirigu.
Nem lennék meglepve, ha Vincenzo Italiano erre a mérkőzésre a teljes fakóval állna ki, lehetőséget adva a legjobbjainak arra, hogy megfelelően kipihenjék magukat, plusz ezzel elkerülheti, hogy valamelyik stabil kezdője sérülés miatt kiessen.
A várható kezdőcsapat:
Cerofolini – Venuti, Milenkovic, Igor, Biraghi – Duncan, Mandragora – Brekalo, Sottil, Saponara – Jovic
Tippelde
Kiszámíthatatlan a Sassuolo, emiatt egy kicsit bizonytalan vagyok, de a Fiorentina szinte biztos, hogy tartalékokkal áll ki a számukra egyáltalán nem fontos meccsre. A Sassuolonak sem nagyon kellenek a pontok, de ki kell használni, hogy a violák fejében más jár épp. Ráadásul ezzel szépen búcsúzhatnak a szezontól hazai szurkolók előtt.
Mi most azt mondjuk, a Sassuolo fogja megnyerni a mérkőzést, de mindkét fél a kapuba fog találni a meccsen.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 2.45 | Bónusz: 35,000Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 2.50 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 2.41 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |