Sassuolo – Fiorentina: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Mapei
- Február 26. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Olaszországban zárjuk a napot, egy valódi csemegével. Szerintünk a Sassuolo – Fiorentina találkozó a forduló egyik leginkább várt mérkőzése, két olyan együttesről beszélünk, akik nem vetik meg a támadásokat, emiatt elég sokgólos mérkőzéseket szoktak játszani, és bízunk abban, hogy ezúttal is odateszik magukat a srácok.
A Fiorentina úgy látszik, hogy nem igazán érezte meg Dusan Vlahovic távozását, azóta is jó eredményeket érnek el, köszönhetően a télen megszerzett Krzysztof Piateknek – többek között.
A Sassuoloról sokat lehetne írni, hogy mi működik és mi nem. Néha minden flottul megy, néha meg semmi sem akar összejönni. Példának okáért legutóbb minden összejött, és meglepetésre a San Siroból tudták elhozni a három pontot, amivel egy kicsit távolabb került az Inter a bajnoki címtől.
Alessio Dionisi csapata már nem fogja tudni elérni azt a helyet, ahol tavaly végeztek, de a tavasz folyamán még akár feljebb is kerülhetnek.
Most, a Fiorentina ellen nehéz meccsre számíthatnak, ezt mondják a bukmékerek is.
Mi meg azt, hogy egy nagyon jó, gólgazdag meccset akarunk látni.
Lehetséges, hogy holnap tehát még egy-két vasárnapi mérkőzést közelebbről megnézünk, amennyiben nem, úgy jövő héten az összefoglalókkal, és pár hétközi tippel indítjuk a hetet.
Sassuolo
Annyit mondtunk az Inter elleni mérkőzés előtt, hogy szerintünk mindkét együttes majd a hálóba talál. A Sassuolo lőtt góljára volt kevesebb esély, mégsem ők okoztak csalódást, hanem a címvédő. A Giuseppe Meazza Stadionban Giacomo Raspadori és Gianluca Scamacca góljaival nagyon korán kétgólos előnybe került a neroverdi, és ez kitartott a lefújásig.
Továbbra is mondom, hogy Alessio Dionisi csapata többre lenne hivatott a játékoskeret erőssége alapján – még ha mostanában azért gyengültek is -, de sokszor olyan helyeken hagyják el a pontokat, ahol aztán nem kéne.
Az együttes 33 ponttal a 11. helyen áll, ennyit gyűjtött a Torino is, mögöttük pedig az Empoli és a Bologna is készen áll az előzésre. Már ezzel a 11. hellyel sem lehet elégedett a vezetőség, még hátrébb nem kéne csúszni. Márpedig a Fiorentina ellen megvan az esélye a vereségnek…
Otthon 3-5-5-ös mérlegük van, látványosan nem megy nekik a Mapei-ben, utolsó öt meccsükön öt pontot gyűjtöttek be.
Jeremy Toljan, Filip Djuricic és Pedro Obiang sérülés miatt nem bevethető, viszont Ruan játéka elnyerte Dionisi tetszését, a játékos az Inter ellen játszott nagyon jól Kaan Ayhan cseréjeként. Most a kezdőbe várjuk a védőt.
A várható kezdőcsapat:
Consigli – Ferrari, Chiriches, Ruan, Kyriakopoulos – Frattesi, M. Lopez – Berardi, Raspadori, Traoré – Scamacca
Egymás elleni meccsek:
Két olyan csapatról beszélünk, akik nem vetik meg a támadásokat, nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, mint a védekezésre. Ez látszik az egymás elleni meccseiken is, sorozatban öt olyan meccset játszottak, ahol mindkét fél betalált.
Decemberben mérkőztek meg legutoljára, a Fiorentina és a Sassuolo is kétszer talált be. Azon a meccsen a vendégek húztak el két góllal (Scamacca és Frattesi szerezték a gólokat), aztán Vlahovic szépített, végül Lucas Torreira egyenlített.
Megszokott a 2,5 gól feletti eredmény is, az utolsó Mapei-ben lejátszott meccsen a neroverdi nyert 3-1-re. Hogy ki nyeri a mérkőzést, azt nagyon nehéz lesz majd megmondani, de a gólokban azért bízhatunk…
Fiorentina
Nagy győzelmet aratott a hétvégén a Fiorentina, Vincenzo Italiano mester csapata az Atalantát győzte le, és ez még úgy is nagy szó, hogy egyébként a bergamóiak nagyon rossz formában vannak. A győztes gólt a hajrában Krzysztof Piatek szerezte, akinek nagyon jót tett az országváltás, Firenzében szórja a gólokat, és látszik, hogy első számú csatárként tekintenek rá.
A vendégségben töltött meccseknek kevesebb, mint felét nyerte meg a Fiorentina, 5-2-6-os mérlegük van meg egy negatív gólkülönbségük: 14 gólt rúgtak, 19-et kaptak.
Utolsó idegenbeli fellépésükön a Speziát verték, de ott sem tudták megúszni kapott gól nélkül, egyáltalán nem szokásuk lehozni a meccseket 0-ra. Bartlomiej Dragowski és Pietro Terracciano között kell döntenie Vincenzo Italianonak, a lengyel korábban kirobbanthatatlan volt, ám sérülése után Terracciano bent ragadt a kapuban. Nikola Maksimovic és Lucas Torreira sérültek, pedig mindketten fontos szereplői a violáknak.
A várható kezdőcsapat:
Terracciano – Odriozola, Martinez Quarta, Igor, Biraghi – Bonaventura, Amrabat, Duncan – González, Piatek, Sottil
Tippelde
Elég jól felvezettem a tippem, több helyen utaltam rá, hogy mire számítok a mérkőzéstől. Tényleg nehéz megmondani, hogy milyen eredmény lesz a végén, ki fogja tudni megnyerni a találkozót, arra viszont számíthatunk, hogy nem két defenzív csapatot látunk majd.
Így a két és fél feletti gólszám mellett azt fogadjuk még meg, hogy mindkét fél a hálóba fog majd találni.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.60 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.58 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.58 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |