Sampdoria – Benevento: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Luigi Ferraris
- Szeptember 26. 18:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ismét egy olyan összecsapást hoztam nektek, ahol az egyik csapat már pályára lépett, ellenfelüknek viszont ez lesz az első meccse. A Sampdoria – Benevento mérkőzésről lesz szó, ahol az újonc megteheti az első lépést afelé, hogy megragadjon a Serie A-ban. Ez ugyanis három évvel ezelőtt nem sikerült. A Sampdoria egyből a legnehezebb dióval kezdett, az új vezetőedzővel rajtoló Juventushoz látogattak. Nem lett jó vége Claudio Ranieri 400. mérkőzésének. Kíváncsi vagyok, hogyan tud teljesíteni az újonc, illetve túl tudnak-e lépni a hazaiak az első meccsük okozta sokkon?
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Juventus – Sampdoria
Az első tétmeccsére készült a Juventus új vezetőedzője, Andrea Pirlo, míg a túloldalon egy igazán rutinos, vén róka volt az ellenfél, Claudio Ranieri személyében. A Juvenál volt egy kis tisztogatás, Blaise Matuidi, Gonzalo Higuain, Miralem Pjanic és Emre Can is elhagyta a csapatot.
Mindössze 13 percet kellett várni az első Juventus találatra, a Parmától visszatérő (és a tavalyi idény legjobb fiataljának választott) Dejan Kulusevski nagyon okosan csavarta el a lábak között a labdát 16 méterről, egy zsebkendőnyi hely volt a kapus és a kapufa között, a svéd pont oda rúgta a labdát.
Ahogy arra számítani lehetett, a Juve uralta a mérkőzést, a tiszta játékidő kétharmadában náluk volt a labda, és Kulusevski gólján kívül is volt lehetőségük. Cristiano Ronaldo nagyon szeretett volna bizonyítani, a rá jellemző módon futballozott, ez viszont néha önzőségbe, később kétségbeesésbe csapott át. Ő volt, aki megszerezhette volna a torinóiak második gólját, de a felsőléc segített Auderon.
Pár perccel később ismét a portugál veszélyeztetett, ezúttal viszont kaput sem talált.
A második félidőben folytatta az egykapuzást a Juve és a sokadik helyzetből gól lett. Onnan, ahonnan senki nem várta volna. A nyáron a Schalkétól megszerzett McKennie harcolt meg egy labdáért, kapura lőtt, de Audero védett, a kipattanóra viszont érkezett Bonucci.
McKennie később újból veszélyeztetett, talán egy centiméter hiányzott a gólhoz (gólvonal technológiával vizsgálták, hogy bent volt-e a labda), majd összejött az áhított gól Cristianonak, ezzel pedig lezárult a találkozó. Na, nem mintha addig sok esélye lett volna a Sampnak, egyszer kellett Szczesnynek védenie.
Magabiztos kezdés, taktikus, közben mégis jó futball és masszív védekezés Andrea Pirlotól. Ez az, amit Maurizio Sarritól hiányolt a vezetőség.
Benevento
A csapat legutóbb a 2017/2018-as szezonban szerepelt a legmagasabb osztályban, azonban a szezonnak csúnya vége lett, csont nélkül, tökutolsóként zuhantak vissza a másodosztályba. Tavalyelőtt volt esélyük azonnal visszakerülni, harmadik helyen végeztek, de a play off elődöntőben elvéreztek a Cittadellával szemben, tavaly viszont már nem volt kérdés, toronymagasan ők voltak a legjobbak, 18 pontot vertek a második helyezett Crotonéra.
Ismét megpróbálják tehát, remélve, hogy nem történik meg az, mint három évvel ezelőtt.
Nézzük, mire számíthatunk tőlük, hiszen sokan nem nagyon ismerik ezt a kiscsapatot. A klub vezetőedzője nem más, mint Filippo Inzaghi, aki a Milan színeiben alkotott maradandót, életveszélyes volt a kapu előtt. Most edzői babérokra tör és próbálja öccsét lemásolni, aki rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött a Lazioval.
Lássuk a keretet: Egy olyan csatár igazolását jelentették be nemrégiben, akinek már van Serie A-s tapasztalata, tavaly épp a Leccében játszott és esett ki a másodosztályba. Azonban nem követi őket, aláírt a Beneventohoz, 4 millió euróért cserébe. Ő nem más, mint Gianluca Lapadula, akinek rutinja sokat segíthet a csapaton, a Leccében is 11 gólig jutott.
Visszatért a Perugiától Pietro Iemmello, aki remek szezont futott a Serie B-ben, 36 bajnoki meccsen 19 találatig jutott. Hogy aztán jut-e neki hely a pályán, az jó kérdés, nem csak a tavalyi, de az azt megelőző szezont is kölcsönben töltötte. Ahhoz viszont túlságosan gólérzékeny, hogy csak úgy jegeljék.
Kamil Gliket nem kell bemutatni a hardcore futball fanoknak: A lengyel válogatott belső védő a Monacótól érkezett 3 millió euró fejében.
Végül, de nem utolsó sorban említsük meg Artur Ionitát, a moldáv-román középpályást, aki a Cagliari mezében négy szezont húzott le, több mint 100 meccsen lépett pályára.
Vannak azért még ismertebb nevek a csapatban, például az örökifjú Maggio, aki a csapatkapitányi karszalagot is viseli. Már 38 éves, de egy jó szezon még lehet benne. Roberto Insigne neve is ismerősen csenghet, bizony, ő Lorenzo Insigne, a Napoli csatárának testvére.
Egyelőre nem tudom, mire lehet képes ez a csapat, de elnézve a tavalyi Serie A mezőnyét, lehet, hogy jobban sikerül a szezonjuk, mint 2017-ben.
Összefoglalás
Az, hogy az újonc még nem játszott meccset nem túl előnyös, nem tudták felvenni a ritmust, így a Samp még akkor is előnyben van, ha simán kikaptak az Allianzban. Nem csak emiatt gondolom esélyesebbnek őket, hanem a játékosok minősége miatt. Persze, ott van Lapadula vagy épp Maggio, de Claudio Ranieri együttese minden poszt tekintetében erősebb játékosokat tud felmutatni.
A közös múltjukkal sokra nem megyünk, összesen négyszer találkoztak egymással. Háromszor a Sampdoria győzött, egyszer a Benevento, döntetlen még nem született.
Az biztos, hogy támadóbb szellemben fognak pályára lépni a hazaiak, a Juve ellen próbáltak négy védővel és öt középpályással játszani, de még ez sem volt elég. Bonazzoli így kaphat egy társat, aki valószínűleg a veterán Fabio Quagliarella lesz.
Nem akarom ezt túlhúzni, meg a semmiről beszélni. Sampdoria győzelmet várok, egy sokkal támadóbb csapatot, akik nem félnek beleállni a meccsbe. Óvatosan azonban, mert a Beneventot még nem láttuk játszani!