Rosenborg – Sarpsborg 08: Fogadási Tippek és Eliteserien Előzetes – 2023.06.25.
- Lerkendal Stadion
- Június 25. 17:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Mint mondtam, mindössze három norvég meccsünk lesz a mai napon, de a hírek szekcióban adunk némi olvasnivalót. Holnap pedig terveim szerint az U21-es Európa-bajnokság vasárnapi mérkőzéseivel fogunk foglalkozni.
Előtte azonban maradjunk még Norvégiában: A Rosenborg – Sarpsborg 08 mérkőzéssel indítjuk a napot, a tavalyi harmadik helyezett egy tavalyi középcsapattal mérkőzik meg.
Sportfogadás szempontjából simának tűnő mérkőzés… kéne, hogy legyen. De lehet, hogy nem lesz az. A Rosenborg idén ugyanis kicsit beragadt, konkrétan ellenfelük most előbbre van a tabellán.
A Librabetnél 2.05 a hazai siker, 3.65 a döntetlen, 3.40 a vendéggyőzelem.
Rosenborg
Valami hasonlót művelt a Rosenborg a tavalyi évben is. Gyengén kezdtek, majd valamikor a bajnokság közepén magukhoz tértek, és meg sem álltak a harmadik helyig. A kezdés egyelőre hasonlít, viszont a magukhoz térés még nem történt meg.
A Rosenborg csak a tabella 9. helyét foglalja el, három győzelmük mellett négy döntetlent és négy vereséget gyűjtöttek be.
A válogatott szünet elleni mérkőzésen a Stabaek csapatához utaztak idegenben, esélyük nyílt arra, hogy befogják őket, hiszen csak két pont választotta el őket egymástól.
Az újoncot nem igazán tartották esélyesnek a találkozón, ehhez képest a 10. percben már 2-0 volt nekik, a Rosenborg nagyon beragadt.
Félóra elteltével jött a szépítés Jayden Nelson részéről, majd a 89. percben ki is egyenlítettek, ekkor a három perce pályán levő Agon Sadiku talált a hálóba.
Az iksz nem mondható jó eredménynek, de a hátrány miatt mégis győzelemmel ért fel. Ezzel a Rosenborg maradt vendégségben nyeretlen, pontjai többségét otthon szerezte: Van három győzelmük, egy iksz és két vereség társaságában.
A portálok négy sérültről számoltak be: Nem léphet pályára Jonathan Augustinsson, Tobias Borkeeiet, Ole Saeter és Isak Thorvaldsson.
A várható kezdőcsapat:
Hansen – Reitan, Rogers, Henriksen, Jenssen, Tagseth – Björlo, Skarsem – Holse, Aga, Nelson
Egymás elleni meccsek
Sarpsborg 08
A Sarpsborg épp fordítva működik egyelőre, mint a Rosenborg. Ők erősen kezdtek, és most kezdenek visszahullani a középmezőnybe. A legutóbbi két bajnoki meccsüket egyaránt elveszítették, és az sem vigasztal senkit a csapatnál, hogy a kettő vereség között a kupameccsüket megnyerték.
A Vikinget fogadták legutóbb, és a jó formában levő vendégek hamar előnybe kerültek, majd meg is tudták duplázni ezt az előnyt. A mérkőzés vége izgalmasan alakult, ugyanis Mikkel Maigaard a lefújás előtt pár perccel szépített. Nagyon kitámadtak a hazaiak, aminek meglett az eredménye: Kaptak még egy gólt. Így 3-1-gyel zárták a találkozót.
Mint mondtam, még mindig a Rosenborg előtt vannak, a hetedik helyen állnak 4-3-3-as mérleggel. Idegenben 2-2-1-gyel övék a harmadik legtöbb szerzett pont.
Elvileg csak egy ember, Magnar Ödegaard nem léphet pályára, a védő csak szeptemberben játszhat újra.
A várható kezdőcsapat:
Kristiansen – Wichne, Kvile, Skipper, Soltvedt – Martinsson Ngouali, Andersen – Baah, Torp, Maigaard – Opseth
Tippelde
Nem fogják vissza magukat, ha egymás elleni mérkőzésről van szó. A két együttes védelme amúgy sem betonbiztos, és a múltban is ötből négyszer gólt szereztek mindketten a másiknak.
Szerintem a kimenetelre felesleges tippelni, nem lesz ez egy könnyű meccs, bármi lehet rajta. Úgyhogy biztonsági megoldás marad, vagyis az, hogy mindkét fél gólt szerez a mérkőzésen majd. Tipperősség: 2/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.55 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.55 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.55 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |