Rennes – Lille: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Roazhon Park
- December 01. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A Bajnokok Ligájában sikerült feltornáznia magát a Lille-nek, pedig nem sokan tettek volna rá nagyobb összeget, hogy Burak Yilmazék végül tovább tudnak jutni a csoportjukból. Igazából ez még egyáltalán nem biztos, de legalább az esélyük megvan. Méghozzá elég jó esély.
A bajnokságban már nem megy ilyen jól a szekér, jönnek a rossz eredmények, a Ligue 1 címvédője jelen pillanatban csak a középmezőny végén, a 13. helyen tartózkodik. Arról, hogy ismét az élen végeznek már lemondhatnak, abban bízhatnak, hogy valahogy vissza tudnak kapaszkodni nemzetközi kupaszereplést érő helyre.
Oda, ahol mostani ellenfelük is tartózkodik. A Rennes tavaly gyengélkedett, akkor tudták magukat összeszedni, amikor Bruno Génésio átvette a csapatot. Idénre pedig teljesen megtáltosodtak, jelenleg a 2. helyről várják a folytatást. Amennyiben az Olympique Marseille nyerné elmaradt mérkőzését a Lyon ellen, akkor sem csúsznának le a dobogóról, szóval lassan féltávnál a gárda szépen menetel. A PSG-t befogni lehetetlen küldetés még nekik is, már most 12 pont az előnye Pochettino együttesének, bátran mondom azt, hogy ez a bajnokság már eldőlt. Viszont egy jó BL-helyezést még ki lehet hozni ebből, pláne, ha az élcsapatok ennyit gyengélkednek.
A mérkőzés kimenetele magas nyereményt ígér, nem szívesen hagynánk ki a Rennes – Lille mérkőzést. És nem is fogjuk. Mára búcsúzunk a tippektől, holnap innen folytatjuk.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Lorient – Rennes: 0-2
G.: Laborde, Doku
Csak a Clermont szerepel rosszabbul mostanában, mint a Lorient, jött is a menetrendszerű vereség a Rennes együttesétől. Gaetan Laborde-ék kicsit megszenvedtek, csak a hajrában tudták feltörni a hazaiak védelmét, végül így is simának mondható sikert arattak, és haladnak tovább a helyes úton, továbbra is a második helyen, ami egyértelműen bravúr eredmény részükről.
A kezdők:
Lorient:
Nardi – Mendes, Laporte, Petrot – Igor Silva, Monconduit, Abergel, Le Fee, Loric – Grbic, Lauriente
Rennes:
Gomis – Traoré, Bade, Aguerd, Truffert – Bourigeaud, Majer, Martin, Sulemana – Terrier, Laborde
Nincs jó formában a Lorient tehát, ezt a meccset is kaput eltaláló lövés nélkül hozták le. Azért az első helyzet az övék volt, Adrian Grbic fejese ment el centikkel a baloldali kapufa mellett, tegyük hozzá, hogy Gomis résen volt, valószínűleg tudott volna védeni, ha az osztrák fejese pontosabb.
A másik oldalon Nardinak ténylegesen is akadt dolga, először Hamari Traoré próbálkozását ölelte magához, majd a Dinamo Zagrebtől szerződtetett Lovro Majer távoli kísérletét kellett kiütnie. Mindenesetre remekül tette a dolgát a portás, a félidőben így 0-0-val vonultak szünetre a felek.
Ó, majd’ elfelejtettem, hogy a 21. percben Benjamin Bourigeaud-nak volt egy gólja, amit les miatt nem adott meg a játékvezető.
A folytatásban a mezőnyharc ment tovább, komoly helyzetet sem a hazaiak, sem pedig a vendégek nem tudtak kialakítani. Az utolsó húsz perchez érve hármat is cserélt a Rennes kispadján ülő Bruno Génésio, bejött a pályára Baptiste Santamaria, Jeremy Doku, majd Serhou Guirassy is. Ez pedig döntőnek bizonyult, Santamaria volt az, aki az első gólban közreműködött. A 75. percben a Németországot is megjáró francia játékos lövése kijött Nardiról, a kipattanót pedig Gaetan Laborde emelte a gólvonal mögé. Fel sem tudott ocsúdni az első gól okozta sokkból a hazai csapat, rögtön jött a második. Ez is egy cserejátékosnak volt köszönhető, Jeremy Doku nagy higgadtsággal vett át egy Aguerd által felpasszolt labdát a tizenhatoson belül, csinált egy cselt, majd lazán a hosszúba tekert. Ezért is tartják Dokut az egyik legnagyobb belga ígéretnek…
A hajrában Teremas Moffi hagyott ki egy őrült nagy ziccert, amivel a Lorient-t vissza tudta volna hozni a meccsbe. Ez elmaradt, így a hátralévő percek szépen elteltek, a bíró pedig három hangos sípolással jelezte, itt az ideje beszüntetni a mérkőzést.
Lille – Nantes: 1-1
G.: B. Yilmaz ill. Blas
Hiába a feltámadás a BL-ben, a bajnokságban még mindig nem megy Jocelyn Gourvennec csapatának. Most épp a Nantes-tal nem bírtak, pedig minden esélyük megvolt a győzelemre. A kanárik nem képviselnek hatalmas játékerőt, tavaly épphogy bent maradtak. Lássuk, mi történt a két csapat összecsapásán!
A kezdők:
Lille:
Grbic – Celik, FOnte, Djalo, Mandava – Ikone, André, Onana, Bamba – David, B. Yilmaz
Nantes:
Lafont – Fabio, Girotto, Pallois, Merlin – Moutoussamy, Chirivella, Cyprien – Blas, Kolo Muani, Simon
A francia bajnokságban a címvédő együttes október 3-a óta nem tud nyerni, ez pedig hallatlan. Teljesen érthetetlen, ami Lille-ben történik, most épp az a Nantes távozott ponttal, amelyiket a tavalyi bajnok zsinórban hatszor vert meg.
Arra sem lehet fogni, hogy tartalékosabb csapattal állt volna ki a hazai gárda, jelen pillanatban ez az egyik legjobb tizenegy, amit az edző a pályára tud küldeni. Oké, nekem hiányzott középről Xeka, de ez már egyéni probléma.
Esélyeshez méltón kezdett a Lille, már a 9. percben sikerült betalálni Lafont kapujába. A gólt Burak Yilmaz szerezte, kapásból bombázta szét a Nantes kapujának bal oldalát. Dicsérni kell Jonathan Bamba játékát is, aki a gólpasszt adta, előtte gyönyörűen szaladt el a bal szélen.
Aki hazai parádéra számított ezek után nagyot tévedett, Moses Simon majdnem egyenlített, de Ivo Grbic a helyén volt a szélső lövésénél. Viszont a második ziccerét már nem rontotta el a sárgamezes vendégcsapat: A 24. percben egy felívelt labdára Tiago Djalo és Ludovic Blas ugrott fel, a védő elvesztette az egyensúlyát, és elesett, emiatt Blas szabadon vezethette Grbicre a labdát. Jó 12 méterről vállalkozott lövésre, a bal alsót választotta, 1-1.
Az első félóra végén akár a vezetést is átvehették volna, Blas passzát 16-ról Fabio bombázta a kapufára.
A félidőre úgy vonultak a csapatok, hogy a hazaiak egyetlen kaput eltaláló lövéssel „büszkélkedhetett”. Ez a második félidőre megfordult, a Nantes védekezésre kényszerült, a Lille pedig támadott.
Lafontnak volt egy nagy bravúrja, amikor Reinildo Mandava bombáját szedte ki a léc alól, ezt követően pedig még egy, de annak el kell mesélni az előzményeit is. A 78. percben jártunk, támadtak a hazaiak, és egy jobboldali beadásra többen is rástartoltak. Többek között Fabio és Jonathan David is, előbbi jó látványosan meghúzta ellenfele mezét, aki persze elesett. Jöhetett egy tizenegyes, a védőt pedig piros lappal zuhanyozni küldték.
A 80. percbe léptünk, amikor a kanadai Jonathan David elvégezte a tizenegyest, a jobb alsóba tartó labdát Lafont tenyerelte ki, maradt az 1-1. Hiába az emberelőny, a maradék tíz percben még helyzetet sem tudott kidolgozni a Lille, így nagy füttykoncert közepette ért véget a találkozó, a Nantes boldogan távozhatott a Pierre-Mauroyból.
Összefoglalás
A Rennes teljes kerettel készülhet a Lille elleni találkozóra, Jérémy Gélin még tavaly júliusban szenvedett szalagszakadást, ő idén természetesen így egy meccsen sem vett részt. Szintén sérült nélkül várja az összecsapást Gourvennec mester, eltiltott szintén nincs a csapatban. Burak Yilmaznak, Benjamin Andrénak és Zeki Celiknek viszont figyelnie kell, négy sárgájuk van, a következőnél eltiltás jár.
Hazai pályán alaposan belehúzott a Rennes, utolsó nyolc meccsükön veretlenek maradtak, ebből hatot meg is nyertek. És hogy milyen a Lille idegenbeli szereplése? Hát, nem túl jó, a bajnokságban szeptember végén a Strasbourgot verték, azt leszámítva sok sikerélményük nincs, négy vereség és három döntetlen, ennyit tudnak felmutatni.
Tavaly sikerült 1-0-ra nyerni a Roazhon Parkban, de ez a meccs más lesz. Nem látjuk az átütő erőt Yilmazékban, így a hazaiak győzelmére fogadunk.