Real Valladolid – Cadiz: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes
- Estadio Municipal José Zorrilla
- Szeptember 16. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Spanyolországban ma még nem jártunk, és nem állítom, hogy ez lesz a forduló legizgalmasabb mérkőzése, de akik szeretik a spanyol focit, azoknak ez is tetszeni fog. A Real Valladolid – Cadiz meccsel folytatjuk, nyugodtan mondhatjuk, hogy két kiesőjelöltről beszélünk. A Cadiz a feljutása utáni évben remekül teljesített, simán bent maradt, tavaly viszont már nagyon szőnyeg szélén állt a csapat. Vagy inkább egy meredély szélén, de valahogy sikerült megkapaszkodniuk. Most viszont zuhannak, és egyelőre úgy tűnik, hogy nincs rajtuk ejtőernyő, megállíthatatlanul haladnak a másodosztály felé.
Eddig egyetlen pontot sem tudtak szerezni, ötből ötöt veszítettek el, ez remek lehetőség lehet a Real Valladolidnak, hogy megszerezzék szezonbeli második győzelmüket. A lila-fehérek csak a másik újoncot, az Almeriát tudták megverni, négy pontot gyűjtöttek, és mindössze három gólt rúgtak. Egyébként a Cadiz még egyet sem, szóval ebben is jobbak, mint Negredoék.
Hiába a vendégek eddigi teljesítménye, a fogadóirodák nem gondolják, hogy annyival esélyesebbek lehetnek Sergi Guardioláék. Kétszeres szorzó jár a győzelmükre, a Cadizéra majdnem dupla, a döntetlen a kettő között. Még egy érdekesség, az, hogy mindkét csapat gólt szerez a bukik szerint elég valószínűtlen. Meg lehet érteni a tippmestereket, hiszen – mint mondtam – a Cadiz még nem talált hálóba…
Real Valladolid
Két évvel ezelőtt sem sikerült megragadnia a Real Valladolidnak az élvonalban, és most is meggyűlik ezzel a bajuk, az együtteshat forduló elteltével négy pontot gyűjtött, egy győzelmük, egy döntetlenjük és három vereségük van.
Akadnak problémák elöl és hátul is, mivel csak háromszor találtak a kapuba, és tízet kaptak. Egyedül az Almeria együttesét győzték le egy kései Shon Weissman góllal, aztán a másik újonc ellen a hétvégén már nem tudtak ilyen eredményt elérni, a Girona 2-1-re győzött.
Hazai pályán eddig két mérkőzést játszottak le, egyszer az említett Almeria ellenit, előtte pedig a Villarrealt fogadták. Akkor három gólt szedtek be.
A legutóbbi győztes gól ellenére Shon Weissman csak a kispadon kezdett, ám hamar pályára kellett lépnie, mert hat perc után megsérült Sergi Guardiola, aki úgy tűnik, hogy az első számú csatárnak számít a lila-fehéreknél. Az izraeli ezúttal nem tudott csodát tenni, a Girona ellen Monchu talált a hálóba.
Nem csak ő sérült az együttesben, hanem Kike és Luis Pérez is, bár állítólag van esély arra, hogy már a keretben legyenek, sőt játsszanak is.
A kiscsapat most arra vállalkozik, hogy megszerezzék második győzelmüket, és minden bizonnyal a rengeteg gólt kapó, a kapuba még be nem találó Cadiz ellen a kezdetektől rohamozni fognak.
A 4-3-3-as felállás marad Weissman mellett Plata és Mohamed rohamozhat, de beszállhat a támadásépítésbe Monchu is.
A várható kezdőcsapat:
Asenjo – L. Pérez, Sánchez, Fernández, Escudero – Monchu, Mesa, Pérez – Plata, Weissman, Mohamed
Egymás elleni meccsek:
Látva a két csapatot, a játékerejüket, a mostani teljesítményüket, no meg a múltban egymás ellen játszott meccseket… Hát gólzáporra senki ne készítse fel magát, inkább egy maximum egy vagy kétgólos meccsre.
Az elmúlt húsz évben (körülbelül) mindössze két találkozójuk volt, ahol átlépték a két és félgólos határt, pedig az első-, és a másodosztályban is pályára léptek egymással.
Tavaly nem, de tavalyelőtt játszottak egymással, a szezon végén a Valladolid kiesett, a Cadiz bent maradt. Hazai pályán 0-0-t, idegenben 1-1-et játszottak, és senkinek nem kellett vérnyomáscsökkentőt bevennie ezeken a meccseken.
A José Zorillában a Valladolid 2017-ben nyert utoljára, azóta kétszer futottak össze, mindkét meccs döntetlen lett. Gólok tekintetében itt sem sokkal jobb a helyzet…
Cadiz
Ez most nem néz ki túl jól… Miután a Cadiz feljutott, első évében a 12. helyen voltak még, majd a másodikban már csak a 17.-ek lettek, egyetlen ponttal előzték meg a Granadát. Most úgy tűnik, nem kerülhetik el a kiesést, öt mérkőzés után a csapat katasztrofális teljesítményt nyújtva tökutolsó, 14 gólt kaptak, egyet sem szereztek, pontjuk még nincs.
Egyedül a Real Sociedad elleni nyitómeccs volt szoros, akkor csak 1-0-ra kaptak ki, ezt követően viszont jöttek az egyre komolyabb zakók: Két góllal verte őket az Osasuna, hárommal a Celta Vigo, négy-néggyel az Athletic Bilbao és az FC Barcelona.
A gránátvörös-kékek ellen nem szégyen kikapni, mégis, az a négy kapott gól még jobban elkedvetlenítette a fiúkat.
Esélyük sem volt, kaput eltaláló lövés nélkül zárták le a meccset, de ugyanolyan nagy gond, hogy sorban kapják a gólokat. A legutóbbi meccsen még csak a keretben sem volt Antonio Blanco, a fiatal középpályás, akit a Real Madridtól kölcsönöztek, pedig talán vele egy kicsit stabilabb volt a csapat. Megmondom, nem találtam arról információt, hogy miért nem fért be még a keretbe sem, de elvileg nem sérült.
Sérült viszont Juan Cala, Anthony „Choco” Lozano, valamint Jon Ander Garrido is. Lozano játékára van némi esély, a többiek viszont biztosan nem játszhatnak.
Sergio, a sárgák edzője igazán veszélyben érezheti magát, már az újságok is írnak róla, hogy ő lehet az első edző, akit menesztenek idén, és valljuk be, ez nem is lenne meglepetés.
A mester – amennyiben most sem nyernek – egyelőre nem tudta felpörgetni a fiúkat, és legalább a tavalyi szintre felhozni.
A várható kezdőcsapat:
Ledesma – Zaldua, Hernández, Chust, Espino – Fernández, San Emeterio – Alejo, Sobrino, Ocampo – Pérez
Tippelde
Nem tartom olyan erős csapatnak a Valladolidot, de a José Zorillában a múltban képesek voltak jó eredményeket elérni, akár erősebb csapatok ellen is. Ez idén még várat magára, de a szurkolók egyelőre megelégednének annyival is, ha simán, gond nélkül, nem szenvedve legyőznék a Cadizt.
Amire jó esély van, Sergio lába alól kicsúszott a talaj, elvesztette az irányítást a csapat felett, és hamarosan már nem ő fog ülni a kispadon. Mivel ki fognak kapni pénteken este.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 2.08 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 2.14 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 2.14 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |