Real Betis – Athletic Bilbao: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes
- Benito Villamarín
- Március 13. 16:15
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Mára csak egy spanyol meccset hoztunk nektek, a hétvégi fordulóból nem igazán találtam olyan mérkőzéseket, amikben rejtőzik érték, és/vagy izgalmas lenne. De a Real Betis – Athletic Bilbao jónak tűnik, szóval ezt azért kár lenne kihagyni.
Úgy tűnik, hogy a szezon végére a Betis elfáradt. Sorozatos pofonokat kapnak a bajnokságban, szerdán este pedig hazai környezetben kaptak ki az Eintracht Frankfurt együttesétől. A jövő héten lehet, hogy elbúcsúznak, és közben a dobogós álmaik is kezdenek elillanni, zsinórban két vereség miatt már csak az ötödik helyről várják a folytatást. Mögöttük pedig sokan vannak, akik a helyükre pályáznak.
Például a Bilbao, amely hat pontra van lemaradva, de azért ők is hajlamosak a hibára, elegendő megnézni az elmúlt öt fordulót.
A bukik hazai sikert várnak, de az látszik, hogy nem a könnyebb fajtából. Ezt mutatja, hogy a Real Betis győzelme a legtöbb helyen 2.30 vagy afölött van. Az viszont sokatmondó, hogy három vereség után is őket tartják az esélyesebbnek.
Real Betis
Nincs arra jobb szó, ami a Real Betisszel történik, minthogy Manuel Pellegrini együttese elfáradt. A keret nem annyira bő, hogy három fronton is helyt álljanak, és most kezd ez kiütközni. Az utóbbi időben többet foglalkoztunk a sevillai csapattal, mind a bajnokságban, mind az EL-ben szóba kerültek. Mindig bíztunk bennük, ez a bizalom viszont kezd elillanni.
A rossz forma a Zenit elleni – egyébként megnyert – EL-párharcon kezdődött, már ott látszottak a jelei, hogy valami nincs rendben. Az oroszok majdnem nyerni tudtak, kétszer is érvénytelen gólt szereztek, miközben a zöld-fehérek alig jutottak el az ellenfél kapujáig (egy kapufájuk azért volt). Ezt követően kikaptak a Sevillától a városi derbyn, ami akkoriban a dobogóról döntött (azóta tudjuk, hogy elhamarkodott lett volna így hívni a meccset), ikszeltek a Rayo Vallecanoval (ez a döntetlen kupadöntőt ért), majd kikaptak az Atletico Madridtól a Benito Villamarinban, 3-1-re.
Aztán jött a szerda, jött az EL és jött a Frankfurt, akik úgy tudtak nyerni szintén Andalúziában, hogy még egy tizenegyest is kihagytak. A Betis részéről Nabil Fekir volt eredményes egyébként, a visszavágón ez az egy gól még sokat érhet, ahhoz viszont az egész csapatnak fel kell javulnia.
Mint mondtam, a két vereség miatt lecsúsztak az ötödik helyre, két ponttal előzi őket a Barca és az Atletico Madrid, mögöttük ott nyüzsög a Real Sociedad és a Villarreal is. Meg a Bilbao, tisztes távolságból. Egyelőre…
Balbekk-téren még mindig vannak gondok, de a kispadra az Eintracht ellen már leülhetett Juan Miranda. Viszont cseréje nincs – maximum Aitor Ruibal -, Alex Moreno és Andrés Guardado is sérültek. No meg Hector Bellerin, Victor Camarasa és Martin Montoya.
A várható kezdőcsapat:
Bravo – Sabaly, Pezzella, González, Miranda – Rodriguez, Carvalho – Canales, Fekir, Juanmi – Willian José
Egymás elleni meccsek:
Az ősz folyamán a két csapat nagyon jó meccset játszott egymás ellen. A San Mamésben rendezett találkozón a hazaiak három-kettőre tudtak nyerni, az utolsó negyedórában megfordítva a találkozó állását. Inaki Williams rúgta az elsőt, amit Juanmi kiegyenlített, a második félidő elején pedig Fekir talált be. Végül aztán Inaki Williams duplázott, a meccs legvégén pedig Oscar de Marcos rúgta a győztes gólt.
Gyakran esnek egymásnak a csapatok, ritkán fordul elő olyan meccs, amikor nem esik gól, vagy csak kevés.
A Benito Villamarinban a legutóbbi öt meccsen háromszor is döntetlen született, egyszer az Athletic Bilbao nyert, egyszer meg a Betis. Az utolsó itt játszott meccsük egy 0-0-s döntetlen.
Athletic Bilbao
Biztosan sokszor mondtam már, de ismét meg kell említenem, mennyire szimpatikus számomra az, hogy a Bilbao csapatánál csak és kizárólag olyan játékosok szerepelhetnek, akiknek baszk vér csörgedezik az ereikben. És így – egy sokkal nehezebb pályán – sem estek ki soha az élvonalból. Most sem fognak, közelebb járnak ahhoz, hogy odaérjenek az első hatba, bár erre is kevés esély mutatkozik, reálisabb, hogy valahol a 7-8. hely környékén fognak végezni.
Hektikusan szerepel az együttes az utóbbi időben, utolsó öt meccsükön háromszor is vereséget szenvedtek. A Barca ellen például kaptak egy négyest (azután, hogy a Sociedadot meg ők verték néggyel), kikaptak a kupa elődöntőjében a Valenciától, most hétvégén pedig a Levante együttesét verték 3-1-re. A gólokat Mikel Vesga, Inaki Williams és Oier Zarraga szerezték.
A Valenciától elszenvedett vereség egyébként azt jelentette, hogy a csapat kiesett, az első mérkőzésen ugyanis 1-1-es döntetlent játszottak. Zsinórban harmadszor tehát nem kerültek be a döntőbe.
Idegenben leginkább a döntetlenek gyűlnek, három győzelmük és három vereségük mellett nyolcszor osztoztak meg a pontokon.
A csapatban hárman sérültek: Dani Garcia, Inigo Martinez és Julen Agirrezabala.
A várható kezdőcsapat:
U. Simon – de Marcos, Alvarez, Martinez, Berchiche – Beruenger, Vencedor, Vesga, Muniain – Sancet, I. Williams
Tippelde
A lehető legrosszabb formában most a Betis, nem tudni, mikor tudnak kijönni ebből az andalúzok. Vagy ez lesz már a szezon végéigg? Akkor minden, amit felépítettek összedől, és ezt nyilván nem akarják. Idegenben a Bilbao egyáltalán nem szerepel jól, adja magát az, hogy a két csapat ezúttal is megosztozik a pontokon. Számunkra legalábbis.
A döntetlent teljes mértékben reális eredménynek tartjuk, látva a két csapat mérlegét, formáját, és úgy egyáltalán, a játékukat.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 3.35 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 3.25 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 3.25 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |