Parma – Napoli: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Ennio Tardini
- Július 22. 19:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Jó ideig úgy tűnt, hogy a hétvégén a Parma megszakítja rossz sorozatát. Aztán a Sampdoria elleni második félidőben összeomlottak, így továbbra is azt lehet mondani: A Parma borzalmas formában van.
Ezúttal is hazai pályán játszanak, az ellenfél most a Napoli gárdája lesz, akik a Milannal fej-fej mellett harcolnak a Serie A 6. helyéért. Sőt, mivel a Roma csak ikszelt a hétvégén, elérhető közelségbe került az ötödik pozíció is. Meglátjuk, mit tudnak kezdeni Gattusoék (vagy épp Pioliék) ezzel az Inter elleni 2-2-vel. Ki tudják-e használni, botlik-e még a Roma?
Négy forduló van hátra, nagyon sok kérdés már eldőlt, nagyon sok el fog a közeljövőben. Például az, hogy a Parma – Napoli meccsnek mi lesz a végeredménye.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Parma – Sampdoria
Ezen a mérkőzésen nem mertem megtippelni, hogy ki viszi el a három pontot. Helyette azt fejtegettem, hogy 2,5-nél több gól lesz majd a meccsen. És milyen jól tettem! Több mint kétszeres odds, mellé egy remek meccs. Több nem is kellett nekem.
Ha van ember, aki tartja a lelket a Parmában, az Gervinho. Az elefántcsontparti hétről hétre jó teljesítményt tesz le az asztalra, most is ő volt az, aki megszerezte a vezetést.
A 18. percben harcolt meg egy labdáért a tizenhatoson belül, tolt rajta kettőt, majd a kapus szeme közé bombázott. Nem sok kapus védte volna ezt a lövést, akkora erő volt benne.
Hat perccel később megduplázták góljaik számát, de a VAR érvénytelenítette Caprari találatát, ugyanis lesen tartózkodott Kulusevski lövésekor. Hiába vágta be aztán a kipattanót (másodszorra), a játékvezető kollégái segítségével észrevette a szabálytalanságot.
De ami késik, nem múlik: A 40. percben ismét Kulusevski volt az egyik főszereplő. Remek labdát kapott a svéd, középre passzolt labdájába a Samp védője, Bereszynski tette bele a lábát, ami így saját kapujában kötött ki.
Félidőben kevesen gondolták volna, hogy ez a meccs máshogy ér véget, nem hazai győzelemmel. A Samp 45 perc alatt semmit nem mutatott, míg a Parma ötletesen és ami fontosabb, eredményesen futballozott.
A szépítő gól szögletből született, rögtön a folytatás után. A 48. percben Chabot emelkedett a legmagasabbra és szépen fejelt a kapuba. Más kérdés, hogy talán kissé lökte védőjét, de a bíró nem látta szabálytalannak az esetet.
Brugman a túloldalon zúgó kapufát rúgott, de nem tudta a Parma visszaállítani a kétgólos különbséget. Helyette elolvadt az előnyük: A Samp veterán csatára, Fabio Quagliarella egy megpattanó lövés után egyenlített.
Vérszemet kaptak a vendégek, így megszületett a fordítást és egyben győzelmet érő találatuk: Megint Quagliarellát kell dicsérni, aki remek ütempasszt adott Bonazzolinak, ő pedig kapásból ellőtte a labdát a kifelé rohanó Sepe mellett.
Ezzel a győzelemmel a két csapat helyet cserélt a táblázaton, a Sampnak továbbra is nagyon jól megy, míg a Parmánál egyre nagyobb a baj.
Napoli – Udinese
Nehéz meccsen vannak túl a nápolyiak, akiket meglepő módon az Udinese izzasztott meg eléggé. Olyannyira, hogy az utolsó percben sikerült csak megnyerni a találkozót. De majd eljutunk odáig is.
A vendégek szereztek vezetést, egy balról érkező beadás került Rodrigo De Paul elé a 22. percben, a középpályás szemben állt Ospinával és szépen ellőtte mellette a labdát.
Nem sokkal később jött az egyenlítés. A 31. percben Dries Mertens helyére Milik állt be, a lengyel csatár pedig első labdaérintéséből gól született. A spanyol Fabian Ruiz adta be középre a labdát, amibe Milik beletette a lábát, Musso hiába repült, nem érhetett oda.
A második félidőben aztán mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a hazaiknál Zielinski döntötte ki majdnem a kaput, lövését követően a labda a gólvonalra pattant (még épphogy csípte a vonalat), így folytatódhatott a játék.
A vendégeknél Lasagna lövését kellett hárítani, majd De Paul emelte át a kifutó Ospinát pár perccel később. A labda azonban nem jutott el a kapuig, mert a visszafutó Koulibaly felszabadított. Nem sok híja volt egy öngólnak, a felszabadítás ugyanis a kapufán csattant, onnan pedig a kolumbiai kapushoz került.
Aztán a 95. percben eldőlt a mérkőzés: A csereként beállt Politano 16 méterről bombagólt rúgott, a labda a kapufáról szédült a gólvonalon túlra. Egy ekkora gól mindig nagy szó, de sokat dob az értékén, ha az utolsó pillanatban szerzed.
Összefoglalás
Nem nagyon hiszem, hogy a Parma ki tud kászálódni ebből a hullámvölgyből még idén. Remek teljesítményükkel sok focit kedvelő ember szimpátiáját kivívták, az utóbbi hetek teljesítményei miatt viszont már csak a 14. helyen lézengenek. Ennél pedig többre hivatottak.
Gervinho és Kulusevski a hátukon cipelik a csapatot, de ez kevés, a többi kulcsjátékosnak is ki kellene venni a részét.
Nem annyira egyértelmű azonban a nápolyi győzelem, az udineiek ellen is megszenvedtek, láthatóan valamelyik fogaskerék akadozik a gépezetben. Idegenben pedig nem rosszak, míg a Parma a középmezőny végén bandukol, ha a hazai meccseiket nézzük.
Véleményem szerint a Napoli győzelem mellett az is jó választás lehet, ha arra teszünk, mindkét csapat szerez gólt. Erre most 1.70 az odds, míg a nápolyi győzelemre 1.512. A választás a tiétek!