Parma – Atalanta: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Ennio Tardini
- Július 28. 19:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Élesedik a verseny a második helyért. Egy ponton belül az Inter, az Atalanta és a Lazio is. Egyetlen hiba sokba kerülhet, bárkiről is legyen szó és az Atalantának ezúttal nehéz pályán kell állnia a sarat. Mert bár a Parma nem úgy játszik, mint a szezon elején tették, mégsem szabad leírni őket.
Két forduló maradt a Serie A-ból, a bajnok már megvan, a kiesők kétharmada is (a következő körben meglehet a harmadik kieső is…), de a dobogó sorsa, illetve az EL indulás még nem dőlt el.
Ezért lesz izgalmas a maradék két forduló, mi pedig a Parma – Atalanta meccsen próbálunk meg egy kis pénzt nyerni.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Brescia – Parma
Az már korábban eldőlt, hogy a Brescia búcsúzik az első osztálytól, a Parma rossz formában, meghatározó játékosok nélkül vágott neki az összecsapásnak, így inkább a gólok számára fogadtunk. Sikeresen!
Arra még továbbra is várni kell, hogy a Parma két magyarja pályára lépjen, de Balogh Botond ezúttal is leülhetett a kispadra. Talán az utolsó fordulóban kaphatnak pár percet.
Az első félidő elég eseménytelen volt, a remek formában játszó Kulusevski helyzetén kívül nem tudtunk feljegyezni semmit. A svéd egy kapuskirúgás (!) után került helyzetbe, lerázta védőit és a Brescia kapusát is, de kisodródott, így odalett a lehetőség.
Fordulást követően is a Parma maradt támadásban, Caprari kapufával jelezte, hogy nekik szükségük van a három pontra.
Ezután nem is kellett sokat várni az első gólra, Kulusevski lapos passzára az előre siető Darmian csapott le és laposan a hálóba lőtt.
Mint szinte mindig, a parmai védelem sokszor nem állt a helyzet magaslatán, ezúttal Sepe passzolt el egy labdát a 62. percben, Dessena lecsapott rá és Torregrossával közösen összehozták a Brescia egyenlítő gólját.
És ahogy azt megszokhattuk, ezúttal is Kulusevski lett a Parma nyerő embere. Gólpassza után gólt szerzett a fiatal középpályás, ráadásul nem is akármilyet.
A 81. percben a tizenhatos csücskéről csavarta be úgy a labdát, hogy az a kapufát érintve került Andrenacci kapujába. Gyönyörű találat volt.
Ha nehezen is, de nyert a Parma, jó hatással volt rájuk a Napoli elleni győzelem.
Milan – Atalanta
A forduló leginkább várt mérkőzése nem okozott csalódást, bár ez az én szempontom, hiszen jött a tippem. Egy Milan vagy egy Atalanta drukker valószínűleg máshogy vélekedik erről.
Merthogy mindkét csapat számára óriási tétje volt a találkozónak, ráadásul mindketten jó formában vannak. Egyiküknek a bajnoki ezüst (A BL indulás már zsebben), a másik gárdának az EL-indulást érő hatodik hely megszerzése a célja.
A találkozó végeredménye már az első félidőben kialakult, 1-1-es döntetlennel végeztek a felek, ami igazából egyiküknek sem jó. Mégis azt mondom, a Milan hálásabb lehet, mert az Atalanta közelebb járt a győzelemhez.
Calhanoglu remek meccseken van túl, ő szerezte meg a hazaiak számára a vezetést. A török középpályás szabadrúgásból volt eredményes, a gól kísértetiesen hasonlított Kalmár Zsolt Marseille ellen rúgott góljára.
Ezt követően még egy Laxalt kísérletet jegyezhettünk fel, majd jött az Atalanta és jött egy büntető. Malinovsky esett el a tizenhatoson belül, amivel nem is lett volna baj, nem történt szabálytalanság, azonban a labdát megszerezni kívánó Biglia beletaposott az ukrán combjába.
Malinovsky végezte el a tizenegyest, Gigio Donnarumma viszont megérezte a sarkot és hárítani tudta az amúgy erős büntetőt. Maradt az 1-0.
De nem sokáig, nyolc perccel később Duván Zapata használt ki egy hibát, kis szerencsével nála maradt a labda és megszerezte az egyenlítő gólt.
A második félidőben is inkább a vendégek voltak aktívabbak, gólt azonban nem sikerült szerezniük, így maradt az 1-1.
Összefoglalás
Nem is lehet kérdés, melyik csapatnak van nagyobb szüksége a három pontra. Az sem lehet kérdés, melyik csapat a jobb csapat.
Az Atalanta szereplése egyesek számára meglepetés meg csodaszámba megy, de valójában egy nagyon hosszú munka gyümölcse ért be az idei szezonra.
Abszolút megérdemelnék a második helyet, mondom ezt úgy, hogy két vetélytársuknál sem leszek szomorú, hiszen ők is remek szezont produkáltak.
Hogy mire is számíthatunk ezen a meccsen? Gólokra.
Az Atalanta közel áll ahhoz, hogy elérje a százgólos álomhatárt, mindössze négy találat kell nekik hozzá. Bár Ilicic hosszú ideje nem áll rendelkezésre, megtalálták azokat a játékosokat, akik a szlovént pótolni tudják. Gondoljunk csak Zapatára vagy Murielre, van itt kérem szépen helyettes.
A Parmáról rengeteget írtam, mióta újra elindult a Serie A. Egy nagyon erős csapat, de nagyon sokszor szaladtak bele váratlan vereségekbe, emiatt a tabellán elfoglalt helyezésükkel sem lehetnek elégedettek.
Az számomra elképzelhetetlen, hogy az Atalanta ne rúgjon gólt (és az sem, hogy ne gyűjtsék be a három pontot), de hogy egy gólt összehoznak ismét?
A védelem nem az igazi, ezen mindenképp dolgozniuk kell, utolsó 10 meccsükből csak két alkalommal hagyták el a pályát kapott gól nélkül.
Utolsó közös találkozójukon 3-1-re nyertek Murielék, előtte viszont öt évig nem találkoztak, így azokból a meccsekből messzemenő következtetést nem lehet levonni.
A tippem egyszerű: Mindkét csapat szerez gólt. Abban is majdnem biztos vagyok, hogy végül gólokkal fognak nyerni Gasperiniék.