Osasuna – Atletico Madrid: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes
- El Sadar
- Február 19. 16:15
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Megvan az Atletico Madrid mumusa! Nem, nem az Osasuna az (vagy hát ki tudja?), hanem a Levante, akik tavaly is négy pontot vettek el a matracosoktól, és idén is. A hét közben az Atleti elmaradt mérkőzését pótolta a sereghajtó ellen, és ismét nem sikerült nyerniük, mind a három pontot a Levante vitte el a Wanda Metropolitanoból. Ezzel a bajnoki cím megvédése most már valóban irreális feladat, de a Bajnokok Ligája szereplés kivívása is távolodni látszik. El kell kezdenie összeszedni magát Diego Simeone csapatának, ám látványosan nem megy ez nekik.
Az Osasuna ellen lépnek most pályára, akikről a múlt héten jókat mondtam, de kissé mégis lebecsültem őket. Az együttes Vallecasba látogatott, és a Rayo Vallecano otthonában pazar mérkőzésen, pazar gólokat lőve 3-0-ra tudott diadalmaskodni.
Magyarul ez a mostani találkozó sem lesz sétagalopp az Atleti számára. Esélyes egy újabb pontvesztés? Szerintünk ez bizony benne van a pakliban, a fogadóirodák szintén úgy gondolják, hogy nyerhet az Atletico, de piszok nehéz feladat vár rájuk.
Ma még az Osasuna – Atletico Madrid meccs mellett vár ránk egy olasz bajnoki, a Fiorentina – Atalanta, amely szintén jó kis meccsnek ígérkezik, minden mást holnap teszünk közzé.
Osasuna
A pamplonai együttestől nem vártunk sokat a Rayo ellen, maximum egy gólt. Erre rúgtak hármat, a teljesen széteső madridiaknak, akik eddig elképesztő formában voltak hazai pályán. Nagyon jól játszottak (bár ehhez hozzátehetjük, hogy a Vallecano elég hálás ellenfél volt), pedig az elmúlt hetekben nem igazán ment nekik a játék. Győzni a bajnokságban csak a Cadiz és a Granada ellen sikerült, egyikük sem nevezhető bombaformában levő együttesnek. Kikaptak viszont a Getafétól, a Bilbaotól, a Celtától, majd ikszeltek a Sevillával. Utóbbi azért jó eredmény, még ha nem is sokon múlt az egy pont, Herrera a végén tizenegyest fogott.
Hazai pályán a legrosszabbak között vannak, csak kétszer nyertek, hat iksszel rendelkeznek, és négyszer kikaptak. Gólarányuk 10:16, ez is felfér a legrosszabbak dobogójára.
Valószínűtlen, hogy a mester változtatna a kezdőn. Nincs rá szükség, sem kényszerből, sem semmi másból. Továbbra is Jesús Areso hiányzik, aki március közepéig nem is játszhat, Aridane Hernández pedig lassan már visszatérhet, nem hisszük, hogy szombaton fog majd megtörténni ez.
A várható kezdőcsapat:
Herrera – Vidal, D. Garcia, Cruz, Sánchez – Moncayola, Torro, Brasanac – Avila, Budimir, R. Garcia
Egymás elleni meccsek:
Ismerjük az Atletico Madridot, tudjuk, hogy évek óta a legjobbak között vannak Spanyolországban, mindenki sejthette, hogy az elmúlt 30 évben több meccset nyertek az Osasuna ellen. 37 találkozóból 20-nál jöttek ki ők jól, 12-szer a pamplonaiak nyertek, és mindössze öt meccsük ért véget döntetlennel.
Az elmúlt évek összes meccsén ők győztek, sorozatban nyolcadik bajnoki győzelmükre készülnek. Az ősszel csak szűken, 1-0-ra nyertek a Wanda Metropolitanoban, a győztes gólt eléggé kicentizték a fővárosiak, a 87. percben talált be Felipe.
Atletico Madrid
Az Atletinek úgy van 39 pontja, hogy egy mérkőzéssel többet játszott, mint a negyedik helyen levő Barcelona. Tehát az ötödik helyük azt jelenti, hogy az elmúlt pár évben kétszer is BL-döntőt játszó matracosok jövőre nem vesznek majd részt a sorozatban. Mondhatjuk, hogy hosszú még a szezon, azt is mondhatjuk, hogy a Barca sem az igazi még, de jelen állás szerint előbb gondolnám, hogy a gránátvörös-kékek befutnak a BL-t érő pozíciók egyikébe, mint az Atleticot.
A Betis egy kicsit kilóg innen, szóval lehet, hogy ők a szezon végére elfáradnak, utat engedve Simeone csapatának, de erről most még kár beszélgetni.
Az elmúlt öt fordulóban kétszer is vereséget szenvedtek, a Levante előtt a Barca is megverte őket, ezzel már most hét vereségnél járnak. Tavaly, amikor bajnokok lettek, összesen négyszer kaptak ki…
Az egyik legrosszabb idegenbeli formát (sőt a legrosszabbat) ők produkálták idegenben, négy meccset elveszítettek, egyen pedig döntetlent játszottak. Utolsó győzelmüket novemberben aratták a Cadiz ellen.
Yannick Carrasco meggyógyult a koronavírusból, Mario Hermoso viszont elkapta. Matheus Cunha és Daniel Wass sérültek Rodrigo De Paul pedig eltiltott. Felépült továbbá Antoine Griezmann is, de Simeone nem gondolnám, hogy a kezdőbe nevezné Suárez és Correa mellett.
A várható kezdőcsapat:
Oblak – Llorente, Giménez, Savic, Mandava – Carrasco, Kondogbia, Koke, Lemar – Correa, Suárez
Tippelde
Az Atletico most mélyen van, nem elég a Levante elleni vereség, még a kaput sem találták el a meccs legvégéig. Idegenben szintén nem megy nekik, míg az Osasuna mostanság elég jó játékkal rukkolt elő. Kemény meccs lesz, egyáltalán nem biztos, hogy végül az esélyesebbnek hitt vendégek nyerik a találkozót.
Fél egységgel megkockáztatjuk az Osasuna szűk győzelmét, viszont fő tippünk nem ez lesz, hanem a két és fél gól alatti eredmény, úgy gondoljuk, ha bárki meg is nyeri a mérkőzést, az egy gólon fog múlni.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.66 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.64 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.64 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |