Orlando City – Chicago Fire: Fogadási Tippek és MLS Előzetes – 2023.07.02.
- Exploria Stadium
- Július 02. 01:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Oké, még egy picit maradunk az amcsikkal. Két meccs, aztán ígérem, lesz más találkozó is a mai napon!
Szóval az Orlando City – Chicago Fire mérkőzéssel folytatjuk, bevallom, első látásra könnyűnek tűnik, mármint sportfogadás szempontjából, de aztán ránézek a tabella mellett az elmúlt hetek formájára, és kétségeim támadnak azzal kapcsolatban, hogy igazam van-e.
Mert hiába állt a tabella legvégén a Fire, mostanság mindenkit legyőznek (értsd: Kétszer győztek zsinórban), míg a középmezőnyben levő Orlando három mérkőzés alatt két pontot szerzett. Ez azért egy kicsit átgondolandó.
Nézzük a szorzókat: Az OhMySpinsnél 1.75 a hazai győzelem, 4.00 a vendégsiker, 3.55 a döntetlen.
Orlando City
Három nap alatt két bajnoki meccse volt az Orlandonak, az egyik otthon, a másikhoz utazni kellett, gondolom azért nem volt egyszerű. Nem is jöttek az eredmények. Még a Philly elleni mérkőzésre mi is tippeltünk, azt mondtuk, mindkét csapat a hálóba fog majd találni. Be is jött, 2-2 lett a mérkőzés. Azután pedig a Seattle Soundershez utaztak, akikkel szintén döntetlent játszottak, itt viszont nem szakadt ki a gólzsák, egyetlen találat sem volt a 90 perc alatt.
Tekintve, hogy korábban a New Englandtől kikaptak, már három mérkőzés óta nem tudnak nyerni, lassacskán már azért is aggódni kell, meglesz-e a rájátszás.
A csapat most a 7. helyen áll, de közvetlenül mögöttük ott van a DC United és a CF Montreal.
Szóval most feltétlenül szükség volna egy jó győzelemre. A gárda otthon kevesebb pontot szerzett, mint idegenben, ez némiképp meglepő, mert nem sok ilyen statisztikával rendelkező csapat van az Egyesült Államokban.
Hazai mérlegük 3-4-3, és már hetek óta nem kaptak ki otthon. Erre lehet építeni.
Adam Grinwis és Abdi Salem biztosan, Gaston González lehet, hogy nem játszhat. Mindhárom játékost sérülés miatt kell parkoltatni.
A várható kezdőcsapat:
Gallese – Halliday, Carlos Antonio, Jansson, Rafael Santos – Araujo, Cartagena – Ojeda, Torres, Angulo Cortes – Kara
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Chicago Fire
Pár nappal ezelőtt a Chicago Fire még a Keleti Konferencia utolsó előtti helyén szerénykedett. Azonban az elmúlt három napban két győzelmet is arattak, minek köszönhetően megelőzték a Toronto FC-t és a New York Cityt is.
A Portland elleni mérkőzésen kezdődött a jó forma. A Timbersre tippeltünk mi, de hiába talált be a volt fradista, Franck Boli, ez kevés volt. A túloldalon ugyanis gólt rúgott Fabian Herbers és Kei Kamara is. Így a Chicago meglepetésre mindhárom pontot elhozta.
25-én hajnalban pedig Sallói Dánieléket verték – szintén idegenben – 1-0-ra, ezúttal is betalált a kapuba Herbers, ez győztes gólnak bizonyult.
Nem valószínű ettől függetlenül, hogy lehet idén rájátszás a Fire számára, de legalább megindultak felfelé, és még van hátra 11 meccsük, mielőtt az alapszakasz véget ér.
Mérlegük 5-8-6, idegenben 3-2-5. Eddig láthatóan tehát nem ment nekik idegenben, viszont valami megváltozott…
Miguel Navarro talán már ott lehet, azonban Chris Müller és Javier Casas továbbra sem.
A várható kezdőcsapat:
Brady – Souquet, Pineda, Czichos, Aceves Patino – Navarro, Giménez – Herbers, Gutiérrez, Torres Ramírez – Kamara
Tippelde
Azért nem lett rögtön világverő együttes a Chicago, nem kell egyből azt gondolni, hogy az Orlandon is túljutnak. De tény, ami tény, az esélyük megvan rá.
Ezúttal egy merészebb tippünk lesz, a döntetlen, amely mindig veszélyes, de ezúttal elég kifizetődő lehet. Tipperősség: 2/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 3.75 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 3.70 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 3.68 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |