New York City – Columbus Crew Fogadási Tippek és MLS Előzetes – 2023.06.17.
- Yankee Stadium
- Június 17. 21:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Egyelőre még kicsit gondban vagyunk, ha amerikai meccs következik, még mindig nem sikerült úgy igazán elkapnunk a fonalat. Nem is annyira fogjuk majd erőltetni az amerikai meccseket, csak ha nagyon muszáj lesz, és nem igazán van más, amiről írhatnánk. A szükség most törvényt bont, a legjobb válogatott meccsekről már beszéltünk, így nincs mit tenni, jöjjön a New York City – Columbus Crew mérkőzés!
Ebből a pár mondatból úgy tűnhet, hogy nem fűlik hozzá a fogam, de ez nincs így. A maga módján izgalmas az MLS, de a meccsek egy kicsit csapongók, ami miatt nagyon nehéz jól kijönni belőlük. Szóval most is azt mondom, bármit mondanak a sportfogadás szakemberei, bármit mondunk mi, bármit gondoltok ti, legfeljebb fél egységet szánjatok egy amerikai találkozóra.
Egyébként a két évvel ezelőtti címvédő annak ellenére az esélyes minden bukinál – köztük a Betrophynál is -, hogy mostanában nem igazán tudnak meccset nyerni. A szorzó 2.20 a hazaiakra, 3.20 a vendégekre, 3.50 a döntetlenre.
New York City
A New York City előző mérkőzéséről írtunk, akkor az ő vereségüket vártuk a Real Salt Lake ellen. Nem jött be, mégsem gondolnám, hogy hibáztunk volna. Elég megnézni egy összefoglalót – ha a meccsről lemaradtál -, esetleg a statisztikákat, és rögtön rájössz, miért. Az xG (vagyis a várható gólok) terén abszolút fölényben volt a Salt Lake, nekik 2.97, a NYC-nek 0.45 volt. A kapura lövések száma 20-5. Egyértelmű volt, hogy a hazaiak a jobbak, ez az eredményben mégsem látszott.
Ez a döntetlen annyiban volt segítség, hogy megelőzték a legutóbb vereséget szenvedő Chicagot, de továbbra is elég messze vannak a rájátszástól, lehet, hogy ez idén nem fog összejönni.
Nyeretlenségük most már kilenc mérkőzés óta tart, utoljára a Dallast verték meg 3-1-re, azóta viszont hatszor kikaptak, háromszor ikszelni tudtak.
Ha minden igaz, egyedül – megint – Thiago Martins fog hiányozni.
A várható kezdőcsapat:
Barraza – Sands, Haak, Alfaro – Turnbull, Parks, Morales, Cufre – Rodriguez – Gabriel Pereira, Talles Magno
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Columbus Crew
Idén a Columbus csapatáról még nem ejtettünk szót, szóval most egy picit felfrissítjük a dolgokat. Az együttes most elérheti azt, amit tavaly nem sikerült: bejutni a rájátszásba. Nem sokkal csúsztak le, a 9. helyen végeztek keleten, míg most a 6. helyet foglalják el.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy sorozatban három győzelemnél járnak, ami azért is… kicsit furcsa, mert előtte zsinórban három mérkőzésen kaptak ki. Wilfried Nancy csapatába idén nem érkezett akkora erősítés, mint tavaly, ami nem is csoda, a fél költségvetés ráment Cucho Hernández megszerzésére. Gustavo Vallecilla, Jimmy Medranda, Keegan Hughes, Clay Holstad, Max Arfsten, Xavier Zengue és Christian Ramirez érkeztek, eladták Jonathan Mensah-t, Derrick Etienne Jr.-t, elküldték Erik Hurtadot és Marlon Hairstont.
Most térjünk vissza a jelenbe:
A Columbus legutóbbi mérkőzésén a Chicago Fire-t verte meg idegenben 2-1-re egy nagyon izgalmas találkozón. Cucho góljával került előnybe a vendégcsapat, majd a 88. percben Xherdan Shaqiri egyenlített. Két perccel később Matan megszerezte a győztes gólt, de les miatt nem adták meg. A Crew nem adta fel, és Zelarayan két perccel később ismét betalált. Ezt már megadták.
Idegenbeli mérlegük 2-1-5, ezen most, egy relatíve gyenge csapat ellen javíthatnak.
Gustavo Vallecilla, Milos Degenek és Will Sands sérültek.
A várható kezdőcsapat:
Schulte – Zawadzki, Moreira, Meineche Amundsen – Farsi, Nagbe, Morris, Yeboah – Ramirez, Zelarayan – Cucho
Tippelde
A legutóbb csak a szerencse, valamint a Salt Lake játékosainak rossz célzása mentette meg a New Yorkot. Most hazai pályán lehet javítani, formájukat tekintve ez nem fog összejönni.
A Columbus szurkolói csalódottak lennének, ha nem sikerülne megnyerni a mérkőzést…
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 3.10 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 3.12 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 3.15 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |