Manchester City – Real Madrid: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes
- Etihad Stadium
- Augusztus 07. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Az egyik legnehezebb dolga a Real Madridnak van, akik a Santiago Bernabeu stadionban, nyert helyzetből voltak képesek kikapni, ezzel pedig továbbjutási esélyeiket szinte nullára redukálni. Ha valakinek, hát Zinedine Zidane-nak nem létezik lehetetlen, de itt mégis közel 0% esélyük van.
Ugyanis Guardiola csapata elképesztő formában játszotta végig a Premier League-et, sokszor csak 4-5 rúgott gólnál állt meg, igaz, egyikük sem Real Madrid-szintű csapat volt.
A Manchester City – Real Madrid mérkőzés az egész BL-kör legjobban várt találkozója, ahol az egyik végső esélyestől búcsúzunk. De melyikük lesz az?
Mi történt a felfüggesztés óta?
Érdemes szemügyre venni a két csapat szezonvégi formáját, hiszen március óta sok víz lefolyt a Dunán.
Manchester City
Kevés eséllyel futott neki a Manchester City a Premier League folytatásának, hiszen a Liverpool tetemes előnyt szerzett a bajnokság első felében (értsd: a bajnokság leállításáig). Nagyon hamar el is dőlt, hogy nem lehetnek jobbak, mint másodikak, ennek ellenére Mahrezék belekezdtek a pontgyűjtésbe, mindössze kétszer maradtak alul ellenfelükkel szemben. A Chelsea és a Southampton elleni vereség azonban nem veszélyeztette az ezüstérmet, hiszen a mögöttük álló Leicester sorra hullajtotta a pontokat. Végül ők csak az ötödik helyen végeztek egyébként.
Nagy hír még a City háza tájáról, hogy bár első körben kizárták őket a Bajnokok Ligája következő két szezonjából, ezt a döntést később felülbírálták. Katasztrofális következményekkel járt volna, ha ez megtörténik, a legtöbb játékos jelezte, hogy ebben az esetben elhagynák a klubot.
Az FA Kupában némileg váratlanul vereséget szenvedtek az elődöntőben, a későbbi győztes Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang duplájára nem volt válaszuk a kékeknek.
Viszont egy trófea már a zsebben, az Angol Ligakupát még márciusban hódították el az Aston Villa elől. A meccs egyébként 2-1-gyel zárult, meglepő eredmény ez annak tudatában, hogy a birminghamiek épphogy kiharcolták a bennmaradást a szezon végén.
Nagy változások lesznek a City keretében, kell a vérfrissítés a csapat számára. Az egyik legígéretesebb spanyol tehetséget már megszerezték, Ferrán Torres a Valenciát hagyja el a manchesteri csapat kedvéért. A további pletykákra azért nem térek ki, mert olyan elképesztően blőd átigazolási hírek is vannak, amik többsége inkább áprilisi tréfa, mintsem egy komoly hír.
Real Madrid
Zinedine Zidane csapata elképesztő nagyot ment az újrakezdés után. Zsinórban tíz alkalommal hagyták el győztesen a pályát, csak akkor ikszeltek, amikor már tudták: Övék a bajnokság. Míg a Barcelona többször is pontokat vesztett, addig a Habfehérek nem tudtak hibázni, és nem túl látványos, de annál eredményesebb játékkal végül megszerezték a spanyol bajnoki címet.
Óriási szerepet játszott ebben Karim Benzema, aki hét gólt szerzett ezeken a meccseken (a gólkirályi címre is volt esélye Leo Messi ellen), valamint Sergio Ramos, aki élete egyik legjobb szezonját hozta. Gólszerzés szempontjából mindenképp, senki nem rúgott még védőként annyi gólt, mint a Real Madrid kapitánya.
Épp ezért fájó, amit az odavágón csinált: Utolsó emberként szabálytalankodott, amiért azonnali piros lappal küldték le a pályáról. Az ő hiánya a lehető legfájóbb a Real Madrid számára és nagy fejtörést fog okozni a francia mester számára, hogyan állítsa össze a védelmet, hiszen sem Militao nem tudta hozni idén az elvárható formát, sem Nacho. Casemiro belső védőként való játszatása pedig nem biztos, hogy ezen a mérkőzésen nyerő húzás lenne.
Az odavágó
Egy elég izgalmas meccset láthattunk márciusban, nem árt felidézni, mi is történt akkor pontosan:
Leginkább Manchester City lehetőségek voltak a találkozó első félidejében, könnyen elhúzhattak volna 2 góllal is, de egyszer Thibaut Courtois védett zseniálisan, a második lehetőségnél pedig a Casemiro – Sergio Ramos – Fede Valverde trió együttes erejére volt szükség, hogy kivágják a gólvonalon táncoló labdát.
A labdabirtoklás kissé a Real Madridnál volt több, de igazi helyzetből csak egy volt nekik: Ederson óriási bravúrral védte Karim Benzema fejesét, a kipattanót pedig nem sikerült Viniciusnak a kapuba lőni, lyukat rúgott a fiatal brazil.
A második félidőben sem változott sokat a játék képe: Támadott a City, ráadásul egyre többet, Courtois feladatai is megsokszorozódtak, de a belga fal állta a sarat.
A semmiből jött a vezetés: Vinicius passzolt a teljesen üresen álló Isco elé, aki átvette a labdát és Ederson mellett a hálóba lőtt.
Nem sokáig örülhettek a Blancok, mert Gabriel Jesus a 78. percben egyenlített. Kevin De Bruyne adta be balról a labdát, a brazil csatár épp annyit tolt Sergio Ramoson, hogy a védőt kibillentse, de még ne legyen szabálytalan, majd onnan már nem volt nehéz dolga.
Öt perc múlva pedig már a vendégeknél volt az előny, miután Dani Carvajal buktatta a csereként beállt Sterlinget. A gólpasszt adó De Bruyne állt oda honfitársával szemben, a labda balra ment, Courtois jobbra.
Megérdemelten nyert a City, amely még emberelőnybe is került, köszönhetően Ramos lerántásának.
Összefoglalás
Megpróbálok rövid lenni: Gólokat várok.
A Real Madridtól azért, mert nincs más választásuk, a Citytől azért, mert a Real Madridnak támadnia kell. Hátul hiányozni fog Ramos, ez nagy könnyebbség a hazaiaknak, és mindkét csapat támadó szellemben játszik. Kell nekünk ennél több? Nem hiszem.
Kevés esélyt látok arra, hogy bármelyik csapat megússza kapott gól nélkül, így a mindkét csapat szerez gólt is jó opció lehet.
Ami pedig a meccs végeredményét illeti… Hát, arra nehéz mit mondani. Bármi lehet.
Sok függ a Real Madrid középpályájától, illetve gyors szélsőitől. Hogy Hazard mennyire játszik jól, hogy Isco (ha játszik), akkor irányíthat-e vagy kiszorul a vonal mellé? Hogy Valverde milyen szerepkörben játszik. Amíg a kezdőket nem látom, nem tudok erről nyilatkozni.
Épp ezért maradok annál, hogy 2,5-nél több gól fog esni.