Lille – Rennes: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Stade Pierre Mauroy
- Augusztus 22. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Új bajnoksággal jelentkezünk, nagyon-nagyon régen olvashattatok a blogon francia tippeket, de ki emlékszik már arra? Szóval idén a francia első osztályú bajnokság, a Ligue 1 meccseiről is kaphattok tippeket. Többek között azért sem volt lehetőségem az elmúlt hónapokban róluk írni, mivel a koronavírus-járvány miatt a bajnokságot lefújták és az aktuális állás lett a végeredmény. Ez pedig azt jelentette, hogy a Lille a 4. helyen, míg a Rennes a 3. pozícióban végzett.
Mondhatjuk tehát, hogy a Lille – Rennes mérkőzés rangadó a javából, mi pedig megpróbáljuk kihozni ebből a mérkőzésből a legtöbbet.
Lille
Kezdjünk előbb néhány átigazolással, Christophe Galtier csapatában sok új arcot, nevet kell majd megjegyezni a szurkolóknak illetve vannak olyan játékosok, akiknek távozása küszöbön áll vagy már meg is történt, ez pedig fájó a Lille számára.
Ott van mindjárt a legnagyobb távozó, Victor Osimhen, akiért a Gennaro Gattuso-féle Napoli jelentkezett be. A nigériai csatár tökéletesen beleillik Gattuso elképzeléseibe, bár nem ő volt a prioritás, végül mégis 80 millió euróért cserében hagyta el a Lille-t. Nem sokat volt itt a nigériai, egy szezonnal ezelőtt igazolták őt a Charleroi-tól, ebben a csonka idényben pedig minden sorozatot figyelembe véve 18 gólt szerzett.
Már meg is van az utódja: a Besiktas csapatától távozó török válogatott Burak Yilmaz személye garancia a további gólokra, bár véleményem szerint nem összehasonlítható a két támadó, már csak korukból fakadóan sem. Osimhen 21 éves, míg Yilmaz már elmúlt 35…
A korábbi szupertehetségnek kikiáltott Renato Sanchesért is kaptak ajánlatot, egyelőre az ő klubváltását nem jelentették be, de a Bayern Münchent is megjárt középpályás a Lille-nél rendszeresen játszott, de úgy tűnik, ő sem érinthetetlen a csapatnál.
Amilyen gyorsan jött, úgy ment is Angel Gomes, akit a Manchester Unitedtől szerződtettek, majd kapásból kölcsön is adták Portugáliába, a Boavista csapatának.
Akit még ki kell emelni, az a kanadai Jonathan David, akit a Genttől szerződtettek és inkább ő lehet Osimhen utódja. A belga élvonalban két szezon alatt 60 mérkőzésen játszott, ezeken 30 gólt szerzett.
Egy nagy távozó lehet még a csapatnál, az ő eligazolása elég valószínűnek tűnik. Gabrielért ugyanis az Arsenal, a Tottenham és az Everton mellett a PSG is sorban áll, de egyelőre a brazil védő még nem döntött a jövőjét illetően.
Ezek a nagyobb változások (egyelőre) a Lille-nél, kíváncsi leszek, hogy idén mire futja az erejükből.
Rennes
Időről időre előjön az a hír, hogy Eduardo Camavinga elhagyja a Rennes-t. Leginkább a Real Madrid érdeklődéséről hallani, ők mostanság előszeretettel igazolják le a fiatal tehetségeket, akik majd a jövő csapatát alkothatják. Gondoljunk csak a brazilokra (Vinicius Jr., Rodrygo Goes, Reinier), vagy az Odegaard, Kubo kettősre. Arról nem beszélve, hogy Casemironak nem igazán van alternatívája, így a még mindig csak 17 esztendős középpályás hiányposztra érkezne. Az viszont biztos, ha valaki akarja a francia futball egyik legnagyobb tehetségét, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia…
Jelentős változások nem történtek a Rennes-nél egyelőre, az igazolásaik közül talán Martin Terrier-t lehet kiemelni, aki a Lyonból érkezett, 23 esztendős és a támadó harmadban lehet bevetni őt. Nem játszott sokat a BL elődöntős csapatban, azonban még így is 17 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját rövidke lyoni karrierje során.
Akkor lesznek bajban a csapatnál, ha igaznak bizonyulnak a pletykák és tényleg távozik M’Baye Niang, akit a Brighton mellett a Marseille is csábít, bár az utóbbi időben ezek a pletykák elhallgattak.
A csapat magja azonban egyben van, így nagy változásokra nem kell számítani.
Összefoglalás
Nézzük, hogy szerepeltek egymás ellen az utóbbi időben:
Utoljára idén februárban találkoztak egymással, akkor a „világutazó” Loic Remy találatával 1-0-ra nyert a hazai pályán játszó Lille.
Egyébként jellemző rájuk az adok-kapok, utóbbi 10 tétmeccsükből 7 alkalommal mindkét gárda betalált a kapuba, ez mostanra is jó tipp lehet, hiszen az odds 1.98.
Amennyiben a találkozó kimenetelére tippelünk, ott egy kicsit nehezebb dolgunk van. Hazai pályán jól játszott a Lille tavaly, de voltak olyan távozók, akik sokat hozzátettek a játékhoz, de már nem segíthetnek. Természetesen Osimhenre gondolok.
Arról nem beszélve, hogy a Rennes eléggé együtt maradt, nincsenek fájó hiányzóik.
Nézzünk körül a maródiak táborában is, a Lille-nél Timothy Weah már régóta ott szerepel, de más sérültről nem tudok. A Rennes csapatában viszont nincs senki, aki ne léphetne pályára.
Alapból erősebb csapatnak tartom a Lille-t, még akkor is, ha a tavalyi versenyfutást egy hangyabokányival a Rennes is nyerte.
Kérdés, hogy az új fiúk mennyire hamar tudnak beilleszkedni, de David és Yilmaz is okozhat kellemetlen perceket, szóval az eredeti elképzelésemnél maradva: Lille győzelmet várok.