Gyirmót – MTK: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes
- Alcufer Stadion
- Március 04. 20:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Négy mérkőzésről fogunk ma még beszélni, és hosszabb idő után Magyarországra is ellátogatunk, mivel Gyirmót – MTK mérkőzést rendeznek a magyar elsőosztályú bajnokságban. Ez pedig azért érdekes számunkra, mert ez egy hamisítatlan kiesési rangadó lesz. A Gyirmót FC Győr valósággal megtáltosodott a tavaszi szezonra, és most már reális esélyük van arra, hogy végül kivívják a bennmaradást. Ők állnak a 11. helyen, mögöttük pedig csak egy csapat van, az MTK, vagyis a mostani ellenfél.
Az edzőváltáson túlesett együttes szenved, és nem bír elmozdulni hetek óta az utolsó helyről. Nem is nagyon jönnek az eredmények, pedig nem kéne elszakadniuk a többiektől, hamarosan a bajnokság véget ér…
Simán benne van, hogy végül mindkét együttes megmenekül, mivel elképesztően sűrű a vége, egy-két pontra van az Újpest, a Budapest Honvéd, a Mezőkövesd, de még a MOL Fehérvár FC-nek is lehetnek problémái. És az is lehet, hogy ők ketten búcsúznak az NB1-től, hogy aztán jövőre megpróbáljanak újra feljutni.
Van még csavar az idei NB1-es szezonban, legyen szó a bajnoki címről, vagy a kiesőkről.
Gyirmót
Csertői Aurél együttesének kevés esélye volt arra, hogy bent maradjon. Ezek az esélyek megnőttek, miután a tavaszt nagyszerű formában kezdte a Gyirmót. Az együttes sorozatban három győzelmet aratott, aminek hála utolérték a többieket, egyáltalán nincsenek lemaradva, és még van idejük biztonságba kerülni. Igaz, a legutóbbi két meccsen már csak egy pontot gyűjtöttek, miután kikaptak a Zalaegerszeg együttesétől, ikszeltek a Ferencvárossal, ami felér egy győzelemmel.
Mondjuk, a Cherchesov-féle Fradi azért távol van a Rebrov-félétől… De még a Stöger-félétől is.
Sok helyzetük nem volt egyébként a Groupamában, Vladislav Klimovich góljával mégis ők vezettek, majd az egyenlítést követően ki tudták harcolni az ikszet. Pontjaik nagy részét idegenben szerezték meg, hazai környezetben csak kétszer tudtak győzni, négyszer ikszeltek és ötször kikaptak. A gólarányuk sem a legfényesebb, nyolc gólt rúgtak és tizenhármat kaptak.
A kapott gólok számával nincs is akkora probléma, de csak az MTK rendelkezik kevesebb hazai góllal.
A várható kezdőcsapat:
Rusák – Szegi, Csörgő, Széles, Zeke – Vass – Hasani, Klimovich, Nagy, Cvetanoski – Varga
Egymás elleni meccsek:
Idén már kétszer találkozott ez a két csapat, az MTK-nak egyik meccset sem sikerült megnyernie. Az első fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak Győrben, majd novemberben a Hidegkuti Nándor Stadionban hármat vágott a vendég Gyirmót. Azon a találkozón nagyjából kiegyenlített volt a játék képe, statisztika szempontjából mindenképpen, a kapu előtt viszont sokkal jobbak voltak a kék-sárgák. Vagy sárga-kékek. A gólokat Szegi, Simon és Csonka szerezték.
Az MTK-nak utoljára a másodosztályban sikerült nyernie, a 2018-ban és 2019-ben is egy góllal volt jobb ellenfelénél. Ez azonban már az első osztály.
MTK
Márton Gábor együttese tehát az utolsó helyen áll, négy pontra vannak lemaradva az Újpesttől. A tavaszuk eddig felemás, voltak nagy bravúrok, de az igazán fontos mérkőzéseken nem tudtak nyerni. A Puskás Akadémia legyőzése után a szurkolók azt gondolták, hogy a kedvenceik hamarosan már elmozdulnak az utolsó helyről, a Fradi elleni iksz még jobban megerősítette őket ebben, aztán a kiesési rangadón, a Debrecen otthonában 1-0-s vereséget szenvedtek.
Ők szerezték az élvonalban a legkevesebb gólt, -20 a gólkülönbségük, ennél rosszabb mutatókkal senki nem rendelkezik az OTP Bank Ligában.
Azt lehet látni, hogy valami nincs rendben a csapatnál, de azt még Márton Gábor sem árulta el, hogy pontosan mivel vagy kivel.
Egy biztos, a fővárosiak helyzete nehézzé vált, ha a Gyirmót ellen sem tudnak nyerni, akkor lassan kezdhetnek megbarátkozni, hogy jövőre ismét a másodosztályban lesznek.
Az együttes otthon nagyon gyenge, idegenben meg még gyengébb. 2-3-6-os mérlegük van, távol a Hidegkutitól összesen kilenc alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, de kaptak 20-at. Két győzelmük van, három döntetlenjük és hatszor szenvedtek vereséget.
A Puskás legyőzése előtt jó ideig nem sikerült három pontot begyűjteni, a szurkolók most abban bíznak, hogy ezt a hatpontos mérkőzést megnyeri a csapat.
A várható kezdőcsapat:
Mijatovic – Varju, Rajkovic, Szépe, Sluka – Kata, Spirovski, Ramadani – Palincsár, Futács, Stieber
Tippelde
Egyik csapat gyengébb mutatókat tud felmutatni, mint a másik. A döntetlennel egyik együttes sem lenne kiegyezve, az MTK számára csak a győzelem elfogadható, de a győriek is el tudnák fogadni a három pontot.
Az eddigi mérkőzéseken a Gyirmótnak jött ki jobban a lépés, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezúttal is ez lesz. A tavasz alapján inkább nekik áll a zászló…
Általában az ilyen meccseknek szokott döntetlen lenni a vége. Kiindulva az őszi találkozókból, a mutatott formából egy nem túl erős színvonalú találkozóra számíthatunk, ahol valamelyik csapat foggal-körömmel fogja védeni az előnyét. Már, ha lesz előnye. Két és fél gól alatti eredményt várunk.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.84 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.87 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.87 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |