Görögország – Írország: Fogadási Tippek és Eb-selejtező Előzetes – 2023.06.16.
- OPAP Arena
- Június 16. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Még egymeccsünk van hátra a mai napból, aztán… aztán nem tudom. Vannak még mérkőzések, melyeket pénteken rendeznek, de bevallom, úgy igazán sem sportfogadás szempontjából nem hoztak lázba, sem pedig úgy, mint egy focit szerető embert. De majd meglátjuk…
A Görögország – Írország mérkőzés következik most, két nagy nemzet, akik foci tekintetében mégsem olyan nagyok. Voltak nagyok, emlékezhetünk, hogy Görögország húsz évvel ezelőtt Európa-bajnokságot nyert, de a jelen nem annyira szép, mint a múlt.
És hát az íreknél is hasonló a helyzet.
Franciaország és Hollandia mögött szinte esélytelen, hogy kijussanak az EB-re, de mindent bele fognak adni, a meglepetés mindig benne van a pakliban.
A Betrophynál a görögök győzelme 2.15, a vendégeké 3.70, a döntetlen 3.20.
Görögország
Görögország helyzete futball terén nem túl rózsás, mindez pedig azért meglepő, mert a keretüket nézve sokkal több van bennük. Egyénenként kiváló játékosok alkotják Gustavo Poyet csapatát, de csapatként, egységként valahogy elbuknak. Vagyis elbuktak mostanában. Sem az Eb-szereplés nem jött össze (harmadikok lettek Olaszország és Finnország mögött a csoportjukban), sem a VB-szereplés (szintén harmadik helyezés Spanyolország és Svédország mögött).
Aminek örülhetnek, és amiért Poyet már most nagy népszerűségnek örvend, hogy végre sikerült a Nemzetek Ligája csoportjukat megnyerni, jövőre már a B-ligában találkozhatunk velük.
A mostani csoportban pechükre Franciaország és Hollandia is szerepel, mellette pedig az írek és Gibraltár. Reálisan nézve legfeljebb a harmadik helyen végezhetnek ismét.
Egy meccsen vannak túl, Gibraltárt idegenben 3-0-ra verték meg Masouras, Siopis és Bakasetas góljaival.
Egyelőre keveset láttunk tőlük, de a keretet elnézve, valamint Poyet legutóbbi eredményeit figyelve, nem meglepő, hogy ők az esélyesek.
A teljes keret:
Kapusok: Odysseas Vlachodimos, Georgios Athanasiadis, Alexandros Paschalakis
Védők: Georgios Tzavellas, Pantelis Chatzidiakos, Panagiotis Retsos, Konstantinos Koulierakis, Konstantinos Mavropanos, George Baldock, Lazaros Rota, Dimitrios Giannoulis, Konstantinos Tsimikas
Középpályások: Dimitrios Kourbelis, Andreas Bouchalakis, Manolis Siopis, Giannis Papanikolaou, Anastasios Bakasetas, Petros Mantalos, Dimitrios Pelkas, Sotiris Alexandropoulos, Giannis Konstantelias
Támadók: Georgios Masouras, Anastasios Chatzigiovanis, Dimitrios Limnios, Fotis Ioannidis, Vangelis Pavlidis, Georgios Giakoumakis, Taxiarchis Fountas
A várható kezdőcsapat:
Vlachodimos – Baldock, Mavropanos, Chtzidiakos, Tsimikas – Siopis, Bakasetas, Mantalos – Masouras, Giakoumakis, Pelkas
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Írország
Az együttes a legutóbbi Vb-selejtezőt három vereséggel kezdte, majd egymás után öt meccsen át maradt veretlen. A sikerhez persze ez kevés volt, de a szerbek, valamint a portugálok ellen szerzett pontok biztatók voltak a gárda jövőjére nézve.
Stephen Kenny együttese bizonyított a Nemzetek Ligájában is, sikerült bent maradniuk a B-ligában, meg is érdemelték, hogy ott maradhassanak, egyszer Skóciát, egyszer pedig Örményországot verték meg.
A mostani sorozatban eddig egyetlen meccsük volt, azt Franciaország ellen játszották. Ahhoz képest, hogy messze nem ők voltak az esélyesek, felvették a kesztyűt, és megszorongatták Didier Deschamps csapatát, amely csak egy góllal bizonyult jobbnak.
Kenny mostani keretében sorjáznak a jobbnál jobb játékosok, akiknek többsége az angol bajnokság különböző osztályaiban szerepelnek. Kivételt jelent mondjuk Matt Doherty, aki még két hétig az Atletico Madrid játékosának számít.
Reálisan nézve Írország majd Görögországgal küzd majd a harmadik helyért, az, hogy továbbjussanak, szinte lehetetlen.
A teljes keret:
Kapusok: Gavin Bazunu, Caoimhin Kelleher, Mark Travers
Védők: Matt Doherty, Mark Sykes, Callum O’Dowda, James McClean, Nathan Collins, John Egan, Dara O’Shea, Darragh Lenihan, Liam Scales
Középpályások: Josh Cullen, Jayson Molumby, Jeff Hendrick, Alan Browne, Will Smallbone, Jason Knight, Jamie McGrath, Jack Taylor
Támadók: Adam Idah, Michael Obafemi, Evan Ferguson, Troy Parrott, Mikey Johnston
A várható kezdőcsapat:
Bazunu – O’Shea, Egan, Collins – Doherty, Molumby, Cullen, McClean – Knight, Obafemi – Ferguson
Tippelde
Harcos meccs várható, mivel Görögország szerepel otthon, valóban esélyesebbnek látom őket én is.
Az írekben benne van a pontszerzés lehetősége, és mi most azt mondjuk, ez össze is fog jönni nekik.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 3.10 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 3.14 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 3.08 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |