Fiorentina – Atalanta: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes
- Artemio Franchi
- Február 20. 12:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ahogy ígértem, vár ma ránk még egy Fiorentina – Atalanta mérkőzés, ezt követően pedig pihenőt fújunk, holnap új erővel folytatjuk a maradék négy meccset, amit még a vasárnapi programból kinéztünk.
A Fiorentina a télen elveszítette a vezérét, a leggólerősebb játékosát, és ki tudja, hogy az újak tudják-e majd pótolni Dusan Vlahovicot. Ez pedig az egész tavaszukra hatással lehet, meglátjuk, hogy Krzysztof Piatek és Arthur Cabral lehet-e méltó utódja a szerbnek.
Az eredményeken eddig nem látszik egyébként, hogy komoly problémák lesznek a violákkal a jövőben…
Az ellenfél az az Atalanta lesz, amely egy kicsit szenved mostanság, tegnap tudtak megtörni egy négy mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot azzal, hogy az Európa-ligában legyőzték az Olympiakoszt. Mondjuk, az sem volt egy könnyű menet…
Pikáns a meccs abból a szempontból, hogy a Coppa Italiában nem is annyira régen, tíz napja már találkoztak. A negyeddöntős mérkőzésen bár a házigazda Atalanta volt az esélyesebb, végül kiestek a kupából, mivel a Fiorentina 3-2-re nyert. Meg tudják ismételni a bravúrt Piatekék? Vagy visszavágnak Zapatáék?
Megpróbáljuk kideríteni!
Fiorentina
Az olasz átigazolásokat összegyűjtő cikkünkben azt említettük, hogy Krzysztof Piateknek jót tehet a váltás, nem feküdt neki a Hertha, és a Herthának sem feküdt Piatek. Firenzében viszont a lengyel már most négyszer annyi gólt rúgott, mint a Herthában az ősszel. Ő lehet Vlahovic utódja, és valóban megnéznénk már Cabralt is többször a kezdőben. De nincs oka Italianonak nagyon változtatgatni, amíg a lengyelnek így megy…
A szurkolók kicsit megijedhettek, hogy pár hete a Fiorentina mennyire simán kapott ki a Laziotól, de aztán a következő találkozókon sikerült már összeszedni magukat. Jött az Atalanta elleni ggyőzelem a kupában, majd a hétvégén a mostanság masszív Speziát győzték le 2-1-re. Cabral gólpasszt adott, Piatek gólt szerzett, meg kihagyott egy tizenegyest.
A Fiorentina a nyolcadik helyen áll, de egy mérkőzéssel kevesebb van a lábukban, mint az előttük álló Roma – Lazio kettősnek, akiket akár meg is előzhet, ill. beérhet a csapat.
Hazai mérlegük 7-1-3, ami bár nagyon jónak tűnik, de igazából csak a középmezőnyhöz elég, nyolcan is jobb otthoni statisztikával rendelkeznek. Mindenesetre szégyellnivalójuk nincs és nem is lehet emiatt.
Se sérültjük, se eltiltottjuk nincsen már, Giacomo Bonaventura és Lucas Torreira eltiltása is lejárt, és ez egy kis gondot is jelent Italianonak. Kellemes gondot. Sofiane Amrabat győztes gólt rúgott a Speziának, Torreira meg a középpálya motorja, ahogy Bonaventura is. Lehet, hogy végül ők hárman játszanak középen, Duncan és Castrovilli meg kispadra szorulnak…
A várható kezdőcsapat:
Terracciano – Odriozola, Milenkovic, Martínez Quarta, Biraghi – Bonaventura, Torreira, Amrabat – González, Piatek, Sottil
Egymás elleni meccsek:
1995-től kezdve nézzük az egymás elleni statisztikát, és ebből az látszik, hogy a házigazda több meccset nyert, mint a mostanában a bajnoki dobogóért állandóan küzdő bergamóiak. A 48-ból 21 rt véget a violák győzelmével, 10-szer nyertek a kék-feketék, és volt még 17 döntetlen, ami nagyon magas!
Az Atalantának idén nem megy a Fiorentina ellen, a kupavereség előtt a bajnokságban is kikaptak, a harmadik forduló eredménye 2-1 lett.
A kupameccsen egyébként egészen a rendes játékidő legvégéig hosszabbításra állt a meccs, ám a 94. percben Giacomo Bonaventura labdáját az előre húzódó szerb, Nikola Milenkovic vágta Sportiello kapujába, így nem került sor plusz harminc perc játékra…
Atalanta
Foglalkoztunk már a héten Gian Piero Gasperini csapatával, ugyanis az együttes az Európa-ligában lépett pályára az Olympiakosz ellen. Számítottunk a meglepetésre, pontosabban az ikszre, de az Atalanta végül megerőltette magát, és fordítani tudott a görögök ellen. Berat Djimsiti tudott duplázni, nem valószínű, hogy a védő karrierje során szerzett volna két gólt egy meccsen…
A bajnokságban mostanság nem megy nekik ilyen jól, meg ugye a kupából is kiestek. A Serie A tabelláján az ötödik helyet foglalják el, tehát a Juventus megelőzte őket. Immáron sorozatban négy meccsen nem tudtak nyerni, három döntetlen és egy vereség a mérlegük.
Viszont még mindig ők a legjobb csapat idegenben, 9 győzelmük mellett 3 döntetlenjük van.
José Luis Palomino még mindig sérült, nem sikerült felépülni az EL meccsre, és vasárnap sem lesz állítólag bevethető. Ahogy Duván Zapata, Aleksey Miranchuk és Josip Ilicic sem.
A várható kezdőcsapat:
Musso – Tolói, Demiral, Djimsiti – Zappacosta, de Roon, Koopmeiners, Maehle – Malinovsky, Pessina – Boga
Tippelde
A meccsre biztosan nagy erőkkel készülnek a vendégek, vissza szeretnének vágni a kupakiesés miatt. És ez szerintünk sikerülni is fog nekik. Nagyon nehéz meccsre számíthatnak, hiszen Vlahovic távozása után sem lett kevésbé veszélytelen a Fiorentina.
Véleményünk szerint egy góllal jobb lehet az Atalanta, de úgy hisszük, a gólokban sem lesz hiány. A BTTS mellett az over 2,5-et is célba vesszük, és a fő tippünk az marad, hogy a bergamóiaké lesz a három pont…
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.71 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.70 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.70 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |