CF Montreal – Nashville SC Fogadási Tippek és MLS Előzetes – 2023.06.22.
- Saputo Stadium
- Június 22. 01:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ma este véget érnek a selejtezők, mármint ez a kör, legközelebb majd szeptemberben esnek egymásnak a felek. Szóval mi is visszatérünk a szokásosnak mondható nyári kerékvágásba. Kevesebb tipp, azok sem a legjobb, legismertebb és legkiismerhetőbb bajnokságokból. Ma amerikai mérkőzések következnek, amelyekre továbbra is a legpasszentosabb jelző a „kiismerhetetlen”.
Innentől fogva tippjeinkbe bevezetjük a tipperősséget, egy ötös skálán fogjuk jelezni, mennyire bízunk a saját magunk által mondottakban. Pont azért, hogy ne tűnjön készpénznek, amit mondunk egy olyan bajnokságban, amely arról híres, hogy az első simán kikap az utolsótól.
A CF Montreal – Nashville SC találkozóval kezdünk, amit majd még három másik követ ma.
A sportfogadás szakértői háromesélyes meccset mondanak:
A 1bet 2.60-at ad a hazaiakra, 2.60-at a vendégekre, 3.51-et a döntetlenre.
CF Montreal
A Kanadai Kupa elveszítése után a CF Montreal együttese méltó módon vezekelt saját szurkolói előtt: Fölényes győzelemmel. A kanadai együttes a Minnesota csapatát fogadta hazai pályán, és bár még sosem nyertek ellenük, ezúttal kiütötték őket. Mi is a hazaiak felé húztunk, jó kis szorzó volt amúgy a Montrealra.
Az eredmény 4-0 lett, Mason Toye és Zachary Brault-Guillard góljaival már negyedóra elteltével 2-0 volt az állás, később Toye újfent betalált, majd a végén Rudy Camacho örülhetett utoljára.
A Montreal ezzel a győzelemmel nagyot lépett keleten, megelőzték a New York Cityt és a Charlotte-ot, így most a 9. helyen állnak. Elég változatos a kelet és a nyugat egyaránt, most még nem bocsátkoznék találgatásokba, hogy ki lehet ott végül a rájátszásban. Az biztos, hogy a Montrealnak erre most jó esélye van.
Hazai pályán eddig nem nagyon hibáztak: Hat győzelmük van és egy vereségük. Összesen három gólt kaptak, ami a legjobb az egész Keleti Konferenciában, de még Nyugaton is csak egy hasonló teljesítménnyel találkozhatunk: A Houston csak két gólt kapott.
Ketten nem szerepelhetnek az MLS hivatalos oldala szerint: Samuel Piette és Romell Quioto.
A várható kezdőcsapat:
Sirois – Campbell, Camacho, Corbo – Brault-Guillard, Wanyama, Saliba, Läppaläinen – Choiniere – Sunusi, Toye
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Nashville SC
Fontos rangadót játszott a Nashville, a másik főcsoport éllovasával játszottak, a St. Louis-zal. Mi úgy gondoltuk, a hazaiak megnyerhetik a mérkőzést, hiszen otthon nagyon nehéz őket megverni, az újoncnak nem is jött össze.
A meccs hőse az a Hany Mukhtar volt, aki tavalyi évben megszerezte a gólkirályi elsőséget, és idén is jó úton halad afelé. A német játékos rúgta a Nashville mindhárom gólját, és összesen 13 találatnál jár már.
A Nashville pedig tovább üldözi a Cincinnatit. A különbség kettejük között öt pont, de az élen álló együttes eggyel kevesebb mérkőzést játszott.
A csapat igazán otthon jó, ezt meg kell hagyni. Tíz győzelmükből hetet otthon szereztek, idegenbeli statisztikájuk innentől fogva nem annyira meggyőző: Nyolc meccs, három győzelem, három döntetlen, két vereség.
Lukas MacNaughton játéka kétséges, míg Nick DePuy biztosan nem vehet részt a találkozón.
A várható kezdőcsapat:
Willis – Moore, Bauer, Maher, Lovitz – Leal, McCarty, Davis – Muyl, Mukhtar – Bunbury
Tippelde
Lehet, hogy nagy meccset nyert a Nashville, de idegenben azért minket még mindig nem győztek meg arról, hogy bajnokesélyesek lehetnek.
A Montreal a legutóbbi fölényes győzelme után ismételhet, de bravúr volna a győzelem. Mi azért erre tippelünk, mellette pedig arra, hogy mindkét együttes a hálóba talál. Tipperősség: 2/5; 3/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 2.66 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 2.64 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 2.63 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |