Cardiff – Norwich: Fogadási Tippek és Championship Előzetes – 2023.11.11.
- Cardiff City Stadium
- November 11. 16:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Három angol találkozót ígértem, de azt nem mondtam, hogy mindegyik az első osztályból fog érkezni. Szokásosan benézünk a Championship küzdelmeibe, és találtunk egy Cardiff – Norwich mérkőzést, amely szerintünk van annyira izgalmas, mint bármelyik a 16. fordulóból.
Fura csapat a Cardiff. Az elmúlt szezonok a kiesés elleni küzdelemről szóltak, a walesiek folyton a hátsó harmadban tanyáztak, sokszor közel volt a piros zóna, de mindig afölött végeztek. Most pedig célba vették a feljutást.
Mondhatjuk, hogy helyet cseréltek a Norwichcsal, akik folyton lifteztek a PL és a Championship között, legutóbbi kiesésük óta viszont csak a középmezőnyben tanyáznak. Most még ott sem.
Forma alapján a meccs egyértelmű, és ezt az online sportfogadás különféle szakemberei mondják. Vegyük a szorzókat: Az Unibetnél 2.15 a hazai siker, 3.30 a vendéggyőzelem, 3.70 az iksz.
Cardiff
Júniusban edzőt váltott a Cardiff, a török Erol Bulut érkezett, aki felrázta a walesi srácokat. Míg a tavalyi bajnokságot a 21. helyen zárták, vagyis épp, hogy nem estek ki, addig idén előkelő pozíciót foglalnak el a bajnokság közel harmadánál. Ott vannak a rájátszásra hajtó csapatok közvetlen közelében, a hetedik helyen, egy pontra lemaradva a Prestontól, kettőre a WBA-tól.
Láttunk azért már ilyet, mondjuk a Birmingham tavaly jól kezdett, aztán visszaestek, de a WBA-nak is volt hasonló idénye. Nem mondom, hogy a Cardiff csapatával is ez fog történni…
Az együttes három mérkőzés óta veretlen, viszont a hétvégén nem tudtak nyerni, Ryan Mmaee csapatával, a Stoke-kal játszottak gól nélküli döntetlent. Amúgy a Fradi egykori támadója keretben sem volt.
A Cardiff otthon pontjai kétharmadát gyűjtötte be, 5 győzelmük van, 1 döntetlenük és 1 vereségük.
Az együttesben most két sérült van, Aaron Ramsey és Callum O’Dowda, mindkettejüknek lenne helye a kezdőben… Ahogy szükség lenne Gareth Bale-re is, akit a nyugdíjból próbálnak rávenni a visszatérésre. Egyelőre ez csak pletyka, lehet, hogy az is marad, mindenesetre érdekes lenne a szélsőt újra a pályán látni.
A várható kezdőcsapat:
Alnwick – Ng, Goutas, McGuinness, Collins – Siopis, Ralls – Bowler, Robinson, Grant – Meite
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Norwich
Nemrég még azzal vicceltem a Norwich csapatával kapcsolatban, hogy kéne egy 1,5. osztály az angol bajnokságba a kanáriknak. Merthogy a PL-hez nem elegek, a Championshiphez meg túl jók. Folyton ez volt, feljutottak, egyből kiestek, feljutottak, egyből kiestek. És aztán a harmadik feljutás már elmaradt. És láthatóan el fog idén is.
David Wagner most először kapott lehetőséget arra, hogy saját szájíze szerint erősítse meg a keretet, erre futotta belőle. Elküldte Teemu Pukkit, Max Aaronst, Andrew Omobamidelét, Milot Rashicát, Kieran Dowellt, Tim Krult és Christos Tzionist is, a helyükre érkezők pedig nem ütik meg azt a szintet.
Ebből hamarosan menesztés lesz, Dean Smith ennyi türelmet sem kapott a tavalyi évben. A Norwich most a 17. helyen, ami méltatlan. Ha megkérdezitek, ki a leggyengébb formában levő Championship-csapat, biztos nem a Norwich jutna eszembe, pedig ők azok. Az utolsó öt meccsükön egy pontot gyűjtöttek, zsinórban négy vereségnél járnak, összesített mérlegük 5-2-8. A hétvégén a Blackburntől kaptak ki, Gabriel Sara csak a hosszabbításban tudott szépíteni. Az sem segített, hogy majdnem egy teljes félidőt emberelőnyben játszhattak…
Idegenbeli mérlegük gyatra, 1 győzelemmel, 2 iksszel és 4 vereséggel állnak.
Angus Gunn, Ashley Barnes, Jakob Sörensen, Grant Hanley és Josh Sargent sérültek, közülük többen a kezdőcsapat tagjai lennének.
A várható kezdőcsapat:
Long – Stacey, Warner, Duffy, Giannoulis – Gabriel Sara, McLean – Rowe, Nunez, Hernández – Idah
Tippelde
Fogalmam sincs, meddig tart ki a Cardiff jó formája, az sem tiszta, mikor talál magára a Norwich. Hogy egyáltalán magukra találnak-e.
Ezen a mérkőzésen egyértelműen a hazaiak az esélyesek, és úgy gondolom, ha nem is könnyen, de meg fogják nyerni a találkozót.
Tippjeink a következők:
1.: Cardiff győzelem
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
3.: Két és fél gól feletti eredmény
Kétgólos vezetésnél a LibraBet meg sem várja a lefújást, azonnal jóváírja a fogadást!