Brighton – Burnley: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes
- Amex Stadium
- Február 19. 16:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Mára és holnapra szintén nyolc mérkőzéssel készültünk számotokra, amiből négy a Premier League-ben kerül megrendezésre. Kettő szombaton, kettő pedig vasárnap, mi pedig időrendben haladunk. Kezdjük a Brighton – Burnley mérkőzéssel, majd jöjjön a Southampton – Arsenal.
A Brightonnal hétközben is találkozhattunk, egy elmaradt mérkőzést pótoltak a Manchester United ellen, és hosszú veretlenségi sorozatuk megszakadt. Ettől függetlenül még mindig nagyon jó helyen állnak, Graham Potter tanítványai évek óta nem szerepeltek ilyen jól. Az a kérdés, hogy az Old Traffordon elszenvedett vereség mennyire veszi vissza őket.
Most a Burnley-t fogadják az Amexben, azt a Burnley-t, amelynek minden egyes pontra szüksége van a bennmaradás érdekében. Jelenleg ők az utolsók, és csak egy kicsit, de csalóka az a táblázat, hiszen Sean Dyche együttesének van lemaradása a meccsek tekintetében.
Viszont nem csak ez az oka annak, hogy ők az utolsók az angol bajnokság idei szezonjában. Hanem az is, hogy szinte képtelenek arra, hogy meccset nyerjenek. Aki követi a PL-t, annak egyből eszébe juthat a Sheffield United tavalyról, hasonlóan álltak ők is (csak ott több volt a vereség), végül aztán ki is estek… Ezt nem akarja a Burnley, nagy tavaszi menetelésre lesz szükségük.
Brighton
A Manchester United előtt a Wolves tudta a bajnokságban megverni a Brightont, az a meccs december 15-én volt, tehát majdnem két hónapon át veretlenek voltak a sirályok. Igaz, rengeteg volt a döntetlenjük is, de alapvetően elégedettek lehettek, hiszen egy pontot loptak a Chelsea-től és a Leicestertől is.
Kedden azonban kétgólos vereséget szenvedtek, de nem adták könnyen magukat. Talán más lett volna az eredmény, ha Cristiano Ronaldo gólja után Lewis Dunk nem kap piros lapot, így igazából már nem sok esélye maradt a kékmezeseknek.
De, mint mondtam, még mindig remekül állnak, a kilencedik helyen vannak, és akárhogy is alakul a hétvége, ott is maradnak, a mögöttük levő Southampton győzelem esetén sem tudja megelőzni őket.
Hazai pályán háromszor nyertek és háromszor kaptak ki, itt is szépen gyűlnek a döntetlenek, ötször végeztek így.
Legutóbbi öt meccsükből csak egyet veszítettek el, de csak egyet nyertek meg.
A kiállított Dunk mellett még mindig nem játszhat Enock Mwepu és Jeremy Sarmiento.
A várható kezdőcsapat:
Sánchez – Lamptey, Veltman, Webster, Cucurella – Moder, Bissouma, Lallana – Mac Allister – Maupay, Trossard
Egymás elleni meccsek:
Idén a Burnley és a Brighton is nagyon sok döntetlent játszik, és egymás ellen sem fogják vissza magukat, ha az ikszről van szó. 2002 óta 23 mérkőzésük több mint fele végződött pontosztozkodással (persze, amikor a bajnokságban léptek pályára). A maradék 11 mérkőzésből hatot a Brighton, ötöt a Burnley nyert meg.
Az első fordulóban emlékszem, hogy a Brighton sikerére fogadtunk. És rögtön meg is ijedtünk, mert James Tarkowski góljával a 2. percben már a hazaiaknál volt az előny. Aztán később Neal Maupay és Alexis Mac Allister megfordították a találkozót, 2-1-re nyert a Brighton.
Most is a győzelem a cél, hiszen a Burnley nagyon régóta nem nyert mérkőzést…
Burnley
Egészen pontosan október 30. óta, akkor győzték le a Brentfordot 3-1-re. Azon kívül idén a PL-ben több alkalommal nem is tudtak nyerni, ez megmagyarázza, miért vannak most ott, ahol.
A csapat sorsolása sem volt mostanában a legkönnyebb, játszottak az Arsenallal, aztán a Watford, a Manchester United és a Liverpool következett. Az elért három pont nem is rossz eredmény…
A hétvégén Szalahék ellen léptek pályára, és bár a Liverpool már fél szemmel a Bajnokok Ligája mérkőzésükre figyelt, így is nyerni tudtak egy Fabinho góllal. És bár a vörösmezesek csak egyet rúgtak, végig uralták a meccset…
Az új igazolás, Wout Weghorst még mindig gólképtelen, pedig a megérkezése óta minden bajnokin kezdett…
És ez az, ami a leginkább hiányzik a Burnley-nek: Egy csatár, aki gólokat szerez…
Idegenben nyolcszor találtak a hálóba, öt döntetlenjük és hat vereségük van.
Matej Vydra biztosan nem fog játszani, kérdéses Wout Weghorst, valamint Charlie Taylor játéka, Jóhann Gudmundsson szintén nem biztos, hogy bevethető.
A várható kezdőcsapat:
Pope – Roberts, Tarkowski, Mee, Pieters – McNeil, Westwood, Brownhill, Cornet – Barnes, Rodriguez
Tippelde
Hét veretlenül megvívott PL találkozó után szenvedett vereséget a Brihhton, de hazai pályán azonnal van lehetőségük javítani. Weghorst nélkül nem sok esélyt látunk a Burnley pontszerzésére, nem is csoda, hogy a fogadóirodák határozottan a hazai csapat sikerét várják.
És mi is! Akár még egy csúnyább vereségbe is beleszaladhatnak a vendégek, de maradunk csak simán annál, hogy a Brighton fog nyerni.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.67 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.70 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.70 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |