Bayer Leverkusen – Glasgow Rangers: Fogadási Tippek és Európa Liga Előzetes
- BayArena
- Augusztus 06. 18:55
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ismét egy olyan találkozó, ahol már valószínűleg megvan a továbbjutó. A Bayer Leverkusen – Glasgow Rangers találkozót a hazai pályán játszó németek 3-1-es előnnyel várják, ami azért egy elég tetemes különbség, nehéz lesz ledolgozni…
Március környékén Peter Bosz csapata olyan jó formában volt a Bundesligában illetve az Európa Ligában, hogy az egyik legfőbb esélyesnek őket tartottam. Az újrakezdés, a Bundesligában nyújtott teljesítményük, illetve a Havertz-saga sokat árnyalt ezen a képen, most már a Manchester és az Inter döntős szereplését gondolom a legvalószínűbbnek.
Persze, ez egy kiszámíthatatlan sorozat, így simán lehet, hogy meg fogok lepődni. Egy (szinte) biztos: Ebből a körből még továbbmennek a gyógyszergyáriak, utána pedig… Ki tudja?
Mi történt a felfüggesztés óta?
Érdemes szemügyre venni a két csapat szezonvégi formáját, hiszen március óta sok víz lefolyt a Dunán.
Bayer Leverkusen
Nagyon jól indult újra a szezon a németeknek, hiszen már a második fordulóban idegenben verték a Borussia Mönchengladbach csapatát, akikkel kéz a kézben haladtak a Bajnokok Ligája helyezések felé. Az egyértelmű volt, hogy a Bayern – Dortmund duót lehetetlen letaszítani az élről, de nagy csatákat vívtak Gulácsi és Willi Orban Lipcséjével is.
Aztán a semmiből kaptak egy négyest hazai pályán a szintén EL-résztvevő Wolfsburgtól, kikaptak a listavezető Bayern Münchentől, ikszeltek az elképesztően gyenge Schalkéval, majd újfent kikaptak, ezúttal az új erőre kapó Hertha ellen. Nem egymás után történtek, de ezek a meccsek voltak a Bayer bukásának fő okai.
Ugyanis a Lipcse és a Mönchengladbach is hibázott, de nem ennyit. Így végül Peter Bosz legénysége lecsúszott a Bajnokok Ligájáról, az ötödik helyen végeztek, így jövőre is az Európa Ligában találkozunk velük.
A Pokalban viszont döntőig meneteltek, de ott a legjobb német csapat várt rájuk: A Bayern München.
Nem is sikerült a bravúr, a bajorok 4-2-re nyertek…
Nagy változások előtt áll a Leverkusen, több fontos játékos is elhagyhatja a csapatot, közülük a legfájóbb (és a legbiztosabb) távozó Kai Havertz, akiről a koronavírus-szünet alatt egész sok pletyka keringett. Szó volt a Bayern Münchenről, a két madridi gigászról, a Chelsea-ről. Utóbbi csapat lesz a befutó minden bizonnyal, egyes hírek szerint akár már ma bejelenthetik a német csodagyereket.
Glasgow Rangers
A skótnál a koronavírus-járvány beköszöntével a szezon törlésre került, a Rangers a második helyen állt ekkor, természetesen a Celtic volt előttük. Azóta már elindult a 2020/2021-es bajnoki idény is, egy forduló ment le, ezen Steven Gerrard csapata 1-0-ra verte az Aberdeent Ryan Kent góljával.
Egyébként a skótoknál kölcsönben levő Ianis Hagi is pályán volt, mivel leigazolták őt a Genktől.
Egyszóval a Rangers már az új idényt is elkezdte, ami azt jelenti, hogy túl vannak egy alapozáson, egy normális felkészülésen, míg a Leverkusennek kevés ideje van… Meglátjuk, ez számít-e valamit.
Az odavágó
Elveneítsük fel, mi történt hónapokkal ezelőtt Glasgow-ban:
Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Leverkusen győzedelmeskedik, remek formában vannak a Bosz-legények, de természetesen egy EL negyeddöntőben is gömbölyű a labda. A fogadóirodák mindenesetre a németek győzelmét vetítették elő.
Milyen igazuk volt, a németek azonnal támadólag léptek fel, a Rangers helyzetekig sem jutott az első félidőben. A 37. percben pedig a vezetést is megszerezte a Leverkusen egy VAR által megítélt tizenegyest követően. A 33. percben Aranguiz beadásába tette bele a kezét Edmundson. Ezt követően a játékvezető fülére szóltak, hogy meg kellene nézni a szituációt. Pár perces videózást követően Marciniak befújta a büntetőt. Havertz állt a labda mögé, McGregor balra vetődött, a labda a jobb sarokba érkezett, ezzel máris előnyben voltak a gyógyszergyáriak.
A fordulást követően a következő említésre méltó eseményt a 67. percben jegyezhettük fel: A leverkuseniek beadását a Rangers védői még kivágták, de röviden, a labda Aranguiz elé került, aki állítgatás nélkül lőtt, McGregor sóbálvánnyá dermedt, 0-2.
A 75. percben a tizenegyest összehozó Edmundson szépített egy szögletet követően, ezzel visszahozta a skótok számára a reményt.
A gól után mindkét kapu előtt volt egy veszélyes szabadrúgás. Előbb Barisic tekert kapura, de kissé elszámolta magát, így a kísérlet mellé szállt, a túloldalon pedig Aranguiz tüzelt rögzített helyzetből. A lövés a kapufán csattant, de a visszajátszások során lehetett látni, hogy McGregor ujjheggyel belepiszkált a labdába, óriási bravúr volt.
A 88. percben a jamaikai Leon Bailey döntötte el a mérkőzést (és talán az egész párharcot). A csereként beállt támadó a bal szélen kapta meg a játékszert, okos csellel visszahúzta a jobb lábára, majd eltekerte McGregor mellett, ezzel beállítva a végeredményt.
Összefoglalás
Akármi is lesz a Havertz-sztori vége, az szinte biztos, hogy az EL végéig nem fog távozni. Legalábbis ez a Leverkusen vezetőségének terve, ennyit pedig a német játékos is megtehet annak a csapatnak, aki klasszis játékost nevelt belőle. Ez jó hír a hazaiaknak, akik legjobb csapatukkal léphetnek pályára.
Hiányzók nincsenek a Rangersnél sem, Morelos is a klubnál maradt, az ifjabb Hagi leigazolása pedig jó üzlet volt.
Gerrardéknak nem hinném, hogy van reális esélye a továbbjutásra, de a Leverkusen egy hónapja nem játszott tétmeccset, ezt pedig ki lehet használni.
Magam részéről azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy mindkét fél betalál, ennek az oddsa pedig jelen pillanatban 1.7 körüli, így mindenképp megéri megfogadni.