Arminia Bielefeld – Schalke 04: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes
- SchücoArena
- április 20. 20:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Nagyon menekül az Arminia Bielefeld a kiesés elől, míg a Schalke a múltkori győzelem után megint erőteljesen szétesett. Ezúttal nem úszták meg, négy kapott gól lett a vége a freiburgi kirándulásnak. Az önbizalom – gondolom én – megint a búvár-bányászbéka feneke alatt 2 méterrel, be kell látni, hogy ez a csapat most nem Bundesliga szint. Pedig én bíztam bennük. Ez látható azon is, hogy a meccsükre döntetlent jósoltam. A Freiburg sem volt élete formájában, és gondoltam az Augsburg ellen aratott diadal felvillanyozza Grammozis legényeit. Hát, nem így lett.
Szóval, a Bielefeld most nagy esély előtt áll: Meg tudják szilárdítani a helyüket a legjobbak között, beérhetik a vergődő Werder Brement, és elhúzhatnak a Herthától, akiknek (valószínűleg) három mérkőzését is el kell halasztani, mert a koronavírus betört a berliniekhez, több játékos és stábtag (többek között Dárdai Pál) is megfertőződött.
Ez lehet a gelsenkircheniek hattyúdala. Amikor már a matematika is elkezdi elengedni a kezüket. Kezdjük az Arminia Bielefeld – Schalke 04 találkozót!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Augsburg – Arminia Bielefeld
Az újonc vezetősége március elején, a Borussia Dortmund elleni zakót követően vált meg Uwe Neuhaus vezetőedzőtől, és Frank Kramer alatt a csapat – úgy, ahogy – megtáltosodott. A mester keze munkája már most látszik, a Bielefeld megverte a Leverkusent és a Freiburgot, ikszelt a Mainz és az Union Berlin ellen, és csak a Lipcse, valamint a Werder Bremen vitte el tőlük a három pontot. Ami azért nem rossz, tekintve, hogy a helyzet nem a legrózsásabb az Arminiánál.
Most ahhoz az Augsburghoz látogattak, akiket előző héten a Schalke 1-0-ra megvert egy hatalmas kapushibának köszönhetően.
Heiko Herrlich a hiba ellenére Gikiewicznek szavazott bizalmat, és a kapus ezúttal lehozta kapott gól nélkül a meccset. Legnagyobb sajnálatára a társak sem tudtak gólt rúgni, így a végeredmény 0-0 lett.
Az első félidő két komolyabb lehetőséget tartogatott, a Bielefeld előtt adódott a nagyobb helyzet: Fabian Klost ketten is gyötörték, de így is príma passzt adott sarokkal, Andreas Voglsammer így került ziccerbe. El is lőtte a labdát Gikiewicz mellett, azonban a labda fölé ment. A megoldás egyébként jó volt, csak a célzással voltak gondok.
A másik oldalon Daniel Caligiuri szabadrúgását a csapatkapitány, Jeffrey Gouweleeuw bólintotta kapura, de ez nem okozott problémát Stefan Ortegának. Védett ő már ennél nagyobbakat is…
A szünetet követően is nagyjából ugyanazt láthattuk a pályán. Itt az Augsburgnak volt hatalmas ziccere, Rubén Vargas forintos labdát kapott, jól is lőtte el a labdát, de Stefan Ortega spárgája eredményes volt, a labda szögletre pattant.
Voglsammer és Schipplock veszélyeztettek a túloldalon, körbelőtték a kaput, eredmény nélkül.
A gólnélküli döntetlen igazából egyik félnek sem volt jó, de a játék képe alapján igazságos eredmény született.
Freiburg – Schalke 04
Én komolyan hittem, hogy lehet valami még ebből a Schalkéból. Ha a bent maradás nem is lesz meg, de legalább az utolsó vérükig harcolni fognak. Hát, ez most úgy tűnik, ennyire lesz elég.
Az Augsburg elleni győzelem után nagy volt az öröm, játékos és edző egymás nyakában ünnepelt, de Sallai Rolandék egy héttel később visszatették a csapatot a földre.
Ők meglepetésre egy Baptiste Santamaria öngól miatt kikaptak Bielefeldben, nem lehetett azt mondani, hogy kirobbanó formában várják Huntelaarékat.
De a visszatérő játékosok segítségével végül sima győzelmet arattak. Az egyik ilyen visszatérő Lucas Höler volt, aki már a hetedik percben előnyhöz juttatta a hazaiakat. A gól a múltkor hibát vétő Baptiste Santamaria érdeme volt, aki jól centerezett, Hölernek meg nem volt nehéz dolga innentől.
Negyedórával később újabb gólt szereztek a freiburgiak, és ez egy számunkra kedves gól, ugyanis szerzője a magyar válogatott Sallai Roland volt. Tizenegyesből lőtt, miután Klaas-Jan Huntelaar épp vele szemben szabálytalankodott egy ártalmatlan szituációban. Sallai középre lőtt, Fahrmann elvetődött jobbra.
Ezúttal nagyon erőtlen volt a vendégcsapat, az egész félidőben akadozott a gépezet, kapura lövésig el sem jutottak.
A fordulás után újabb Freiburg-találat született: Christian Güntert nem támadták a védők, úgyhogy a középpályás lőtt, és milyen jól tette! A labda a bal alsó felé gurult, és Fahrmann nem is érte el.
A végeredményt is a német játékos állította be, a 74. percben ismét távolról szánta rá magát lövésre, ugyanúgy a kapu bal oldalát választotta, és Fahrmann ugyanúgy nem ért oda.
Sallai Roland egy góllal és két gólpasszal zárta a meccset.
Összefoglalás
A Bielefeldnél két hiányzó lesz ezúttal is, akárcsak az Augsburg elleni meccsen. Sergio Cordova és Reinhold Yabo már akkor sem állt a vezetőedző rendelkezésére, mindketten a koronavírussal küzdenek.
A Schalke pedig továbbra is egy csapatnyi játékost mellőz, a legfrissebb sérültjük Levent Mercan, de Bentaleb, Boujellab, Ludewig, Nastasic, Skrzybski és Mendyl sem bevethető. Mark Uth és Salif Sané felépültek, mindketten csereként léptek pályára a hétvégén, könnyen előfordulhat, hogy holnap már mindketten a kezdőben találják magukat.
Ez tényleg már amolyan utolsó (utáni) szalmaszál, amennyiben a Schalke most sem nyer, akkor a hétvégi fordulóban véglegesen eldőlhet a sorsuk. Szerintem már valóban nekik sincsenek reményeik.
A 4-0-s kiütés sem segített, a sérültek sem segítenek, meg az általános hangulat is bizonyára borzalmas a csapatnál.
A Bielefeld előtt pedig valóban hatalmas esély áll. A Hertha a visszatérése után ki tudja, milyen formát tud mutatni, mivel mindenki házi karanténban van, így edzeni sem tudnak, totálisan kiesnek a ritmusból. Ezt a helyzetet lovagolhatják most meg.
Ne feledjük, nem csak a Hertha van veszélyben, de a Werder is csatlakozott a kiesés elől menekülő klubok közé, formájuk egy szóval: Pocsék.
Nem húzom az időt. Egy mentálisan szétesett társaság látogat egy olyanhoz, akik nagyjából bebiztosíthatják a helyüket. Hazai győzelmet várok!