Arminia Bielefeld – Augsburg: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes
- SchücoArena
- Március 04. 20:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Pénteken a német Bundesligában is lesz egy kiesési rangadó, az Arminia Bielefeld – Augsburg mérkőzés, arra is vetni fogunk pár pillantást. Ahogy nálunk, úgy a németeknél sincs biztos kieső (jó, talán a Greuther Fürth biztosan a BuLi 2-ben folytatja), viszont jelöltek akadnak szép számmal. Köztük a Bielefeld és az Augsburg.
A bajnokságban két csapat van, amelyik búcsúzik az élvonaltól, egynek pedig osztályozót kell játszania másodosztályú ellenfelével. Jelenleg utóbbi helyen a Hertha BSC van, és mivel nagyon gyenge formában vannak a berliniek, így az Augsburg vagy a Bielefeld számára egy győzelem nagyon sokat érhet.
Jelen pillanatban ott van még a közelben a Wolfsburg és a Borussia Mönchengladbach is, arra azonban elég nagy pénzzel fogadnánk, hogy nekik nem kell majd plusz mérkőzést játszani.
A fogadóirodák azt mondják, hogy a mérkőzésnek az Arminia Bielefeld az esélyese, amivel egyet tudunk érteni. Vagyis úgy fogalmaznánk inkább, hogy van benne ráció. Viszont teljességgel nem vagyunk meggyőződve arról, hogy valóban a hazaiak nyernek. Más ötletünk viszont akad.
Arminia Bielefeld
Nem igazán változott a helyzet a Bielefeldnél tavaly óta, a csapat most is a kiesés ellen küzd. Egyelőre sikerrel. 25 pontot gyűjtöttek össze eddig, hazai pályán pedig kifejezetten jól teljesítenek kicsik és nagyok ellen egyaránt. Bár sok pontot nem gyűjtöttek (13-at), de 12 meccsből csak hármon nem szereztek pontot. Van két győzelmük és hét döntetlenjük, utolsó vereségüket a Mainz ellen szenvedték el október végén. Azóta hat meccsen 10 pont a mérleg, ami egy kiesés ellen küzdő csapattól nem rossz.
Legutóbb az Union Berlin csapatát is meg tudták verni, ők pedig ugyebár a Bajnokok Ligája csoportkörére hajtanak, mivel a negyedik helyért állnak harcban. Bár az a hárommeccses vereség-sorozat nem jött jókor…
Idegenben viszont nem annyira megy mostanság. Utolsó két meccsüket elbukták, előbb a Hoffenheim, majd a Bayer Leverkusen győzött. Ez utóbbi volt a hétvégén, és legyünk őszinték, ez a realitás, a Leverkusen nem hiába hajt a dobogóra.
Frank Kramer együttesének annyi szerencséje van, hogy a mögötte levők (Hertha BSC, VfB Stuttgart, Greuther Fürth) nagyon gyengén muzsikálnak, szinte bérelt helyük van ott, ahol most vannak. De csak szinte.
A csapatból négyen fognak hiányozni, Janni Serra, Sebastian Vasiliadis, Cedric Brunner és Manuel Prietl. Utóbbinak van esélye a játékra, a többiek majd március közepén vagy végén léphetnek újra pályára.
A várható kezdőcsapat:
Ortega – Ramos, Pieper, Nilsson, Laursen – Prietl, Kunze – Wimmer, Schopf, Okugawa – Castro
Egymás elleni meccsek:
Gólzáporra ne számítsunk, a két csapatnak nem kenyere a sokgólos meccs, ha egymás ellen kell játszani. Október közepén játszottak utoljára egymás ellen, akkor az Augsburg otthonában 1-1-re végeztek, a gólokat Oxford és Laursen szerezték.
Előtte volt egy 0-0, azelőtt meg egy 0-1 és egy 0-2. Két és fél gól feletti meccsük 2010-ben volt utoljára, akkor a másodosztályban az Augsburg 3-0-ra nyert.
Egyébként a Schücoban az Augsburg rendre meg tudja nyerni a meccseket, ez lehet hosszú idő után az első alkalom, amikor a házigazda diadalmaskodhat.
Augsburg
Az Augsburg majdnem ugyanolyan mérleggel áll, mint a mostani ellenfél, két ponttal gyűjtöttek kevesebbet, ők 5-8-11-es mérleget tudhatnak magukénak. Tehát ez csak 23 egység, pontosan annyi, mint az osztályozós helyen álló Hertha BSC-nek. Egy egész cikket meg tudnék tölteni azzal, hogy mennyi probléma van Berlinben, ezt pedig ki tudja használni a későbbiekben az Augsburg.
Hatpontos rangadót játsszanak majd, viszont idegenben ennek a csapatnak nagyon nem megy. A mostani idényben egy idegenbeli meccsüket tudták csak megnyerni, négyszer játszottak döntetlent és kikaptak hétszer.
Kilenc gólt szereztek és 22-t kaptak, ezzel pedig övék a második legrosszabb teljesítmény távol az otthontól.
Utolsó meccsükön nagyon nagy eredményt értek el, a Borussia Dortmund csapatát tartották féken, mivel az eredmény 1-1 lett. Mondani sem kell, hogy aktívabbak voltak a sárga-feketék, vezettek is, nagy helyzeteik voltak, majd jött Noah Joel Sarenren-Bazee és egyenlített pár perccel a pályára lépését követően.
Sérültek még mindig akadnak, Tobias Strobl, Robert Gumny, Andi Zeqiri, Alfred Finnbogason egyaránt nem léphet pályára, Niklas Dorsch pedig eltiltott.
A várható kezdőcsapat:
Gikiewicz – Oxford, Gouweleeuw, Uduokhai – Caligiuri, Maier, Gruezo, Pedersen – Gregoritsch – Pepi, Vargas
Tippelde
Ez ma a hatodik meccsünk, de a mérkőzés kimenetelét egynél sem tippeltük meg eddig. És most sem fogjuk. Kicsit jobban hajlunk egyébként a hazai győzelem felé, többek között azért, mert az Augsburg nagyon gyenge távol a WWK Arénától, másrészt pedig az Arminia otthon hosszú ideje veretlen. Igaz, győzelmük csak kettő van.
Viszont kiindulva az eddigi találkozóikból, a statisztikai mutatókból, azt kell mondjuk, a legreálisabb az, hogy a mérkőzésen nem lesz sok gól, így maradunk a két és fél gól alatti eredménynél.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.78 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.75 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.75 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |