AC Milan – Cagliari: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes – 2025.01.11.
- Giuseppe Meazza
- Január 11. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Két olasz bajnokit terveztünk a mai napra. Egyik sem egy kifejezett rangadó, szóval azért csínján kell bánni a sportfogadás szerelmeseinek. Az AC Milan – Cagliari találkozóról azért van mit beszélni. Az új edző – Sergio Conceicao – rögtön trófeával indított, az Olasz Szuperkupa négyesdöntőjén két valószínűtlen (?) győzelmet aratva az övék lett a dicsőség.
Ellenfelüknek ennyire magasztos céljai nincsenek a szezonban, szimplán – mint tavaly – csak bent akarnak maradni az élvonalban. Van rá esélyük, de egy nehéz tavasz vár rájuk.
AC Milan
Elég komoly dolgok történtek a piros-feketéknél az elmúlt egy hónapban. Kezdjük azzal, hogy már nem Paulo Fonseca a csapat mestere. A nyáron érkezett szakembert az ág is húzta, bajnoki cím helyett pedig majd az első négynek is örülni kell. Már, ha összejön. Mindenesetre ez már nem Fonseca dirigálása alatt fog kiderülni, az AS Roma elleni 1-1-et követően betelt a pohár. A portugál-mozambiki még úgy nyilatkozott az iksz után, hogy nem tud a kirúgásáról, de két nappal később már útnak is indították. Milyen érdekes, pont korábbi csapata ellen ült a Milan kispadján utoljára, ráadásul még ki is állították.
Az utódot azonnal bejelentették, Sergio Conceicao vette át a stafétát, aki rögtön nehéz melót kapott, az Olasz Szuperkupában kellett bizonyítania. És az FC Porto egykori edzője ezt meg is tette. A Juventus ellen lépett pályára először – ahol fia, Francisco is játszik -, hátrányból fordítva nyertek 2-1-re. Kimondhatjuk, hogy volt némi szerencséje a rossonerinek, Christian Pulisic tizenegyesét majdnem kifogta a Juve kapusa, a győztes gólt Federico Gatti, vagyis a torinóiak védője szerezte, egy beadásba lépett bele.
A döntőben az Inter úgy nézett ki, hogy elkalapálja őket, már 2-0-ra is vezettek Simone Inzaghiék. De a Milan innen is felállt. Theo Hernández, aztán Christian Pulisic is gólt szerzett, a mindent eldöntő találatot pedig a hosszabbításban lőtte Tammy Abraham.
Jó kezdés, nagyon jó kezdés, ahhoz képest, hogy az ősszel ez a Milan nem sok vizet zavart. A 8. helyen töltötték az ünnepet, 7-6-4-es mérlegük van.
Az otthoni környezet nem volt túl nagy segítség nekik, öt olyan meccsük is volt, amikor nem sikerült minden pontot megszerezni. Az itteni teljesítmény 4-4-1.
Kettő sérült volt legutóbb, ez mostanra sem fog változni, Samu Chukwueze és Alessandro Florenzi nem léphet pályára.
Még gyorsan az átigazolási pletykákat is megosztom veletek: Szó van Stephen Eustaquio, Marcus Rashford, Cristiano Biraghi és Samuele Ricci megszerzéséről is, és kifelé állt a rúdja Fikayo Tomorinak, az edzőváltás viszont megmentheti a belső védőt.
A várható kezdőcsapat:
Maignan – Calabria, Thiaw, Tomori, Hernández – Musah, Fofana, Reijnders – Pulisic, Morata, R. Leao
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Cagliari
Egyhuzamban öt vereséggel fejezte be az évet a Cagliari, amely ebben az idényben is azért küzd, hogy az élvonalban maradjanak. A nyáron új edző érkezett Davide Nicola személyében, akinek specialitása a kiscsapatok megmentése. Ezúttal is még a piros vonal fölött vannak, de mondom, nehéz lesz a tavasz.
A csapat a tél folyamán egy igazolást már végrehajtott, kölcsönbe megszerezték Elia Caprile játékjogát, cserébe viszont odaadták a délieknek Simone Scuffet-ét, aki eddig a gárda meghatározó portása volt.
Az év eleji első meccsüket már lejátszották, a szintén kiesés elől menekülő Monzát tudták legyőzni, nagy szükség volt erre a sikerre, mondom, előtte ötször nem sikerül nyerni. A gólokat Nadir Zortea és Roberto Piccoli szerezték.
Mérlegük 4 győzelemből, 5 döntetlenből és 10 vereségből áll, idegenben 2-2-5-öt hoztak idáig össze.
Náluk egyedül Zito Luvumbo nem játszik majd, a korábban lecserélt Makoumbou – Mina páros bevethető.
A várható kezdőcsapat:
Caprile – Zappa, Mina, Luperto, Obert – Zortea, Makoumbou, Adopo, Felici – Viola, Piccoli
Tippelde
A Fonseca féle Milan ellen lenne esélye a Cagliarinak, a Conceicao féle viszont már kemény dió lehet. A hazaiak a trófea begyűjtése után bizakodva várhatják a hétvégi mérkőzést.
Fő tippek:
1.: AC Milan győzelem
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
3.: Két és fél gól feletti eredmény
Az RTbet irodájánál 30.000 Ft-os freebetet szerezhetsz, ha focimeccsekre fogadsz!