Aalesund – Rosenborg: Fogadási Tippek és Eliteserien Előzetes – 2023.07.02.
- Color Line Stadion
- Július 02. 17:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A napot pedig egy norvég mérkőzéssel zárjuk. Az Aalesund – Rosenborg mérkőzés a könnyebb találkozók közé sorolható, legalábbis első pillantásra. Hiszen az Aalesund azt csinálja, amit tavaly mondjuk a Jerv vagy a Kristiansund, már a legelején leszakad, lemarad a többiektől. És onnan nagyon nehéz lesz visszakapaszkodni.
Ellenfelük, a Rosenborg nincs túl erős formában, pedig az előző idényben harmadik helyen végeztek. Most viszont beragadtak. Ezen mindenképp változtatni kell, és egy Aalesund elleni győzelemmel ezt meg is tehetik.
Az online sportfogadás Magyarországon is elérhető fogadóirodái természetesen vendégsikert várnak, de azért nem annyira sima ügynek gondolják ezt, mint mondjuk a tabella alapján ez adná magát.
A Sportuna oldalán 3.30 a hazai siker, 3.50 a döntetlen, 2.05 a vendégek győzelme.
Aalesund
Az összehasonlítás a Kristiansunddal és a Jervvel nem volt véletlen. Tavaly ez a két csapat esett ki az első osztály küzdelmeiből, mégpedig azért, mert úgy beragadtak az elején, hogy onnan nem volt már visszaút. Ezt követi most az Aalesund, amely hiába lett a kilencedik az elmúlt idényben, jelen pillanatban nem tűnik úgy, hogy ezt a lécet meg tudják ugrani.
Hiszen eltelt már tizenegy forduló, és a csapatnak négy pontja van. Egy győzelem, egy döntetlen, kilenc vereség. A csapat korábbi edzője, Lars Arne Nilsen nem is maradhatott, és a helyére küldött Marius Böe is csak bő másfél hónapig ült a kispadon.
Christian Johnsent nevezték ki durván két hete, a norvég mester ez idő alatt még nem tudott túl sokat tenni a csapat magához térése érdekében.
Hiszen azóta nem volt egyetlen mérkőzés sem, amin a csapat játszhatott volna.
Az Aalesund utoljára 11-én lépett pályára, a Tromsö elleni mérkőzést 3-2-re veszítették el. Hazai részről Björn Martin Kristensen és Markus Karlsbakk találtak a hálóba.
Milyen érdekes egyébként, gyakorlatilag mindenki pofozózsáknak használja őket, egyetlen győzelmüket mégis ki ellen szerezték? A Molde, vagyis a címvédő ellen…
Ketten sérültek, Isaac Atanga és Alexander Ammitzböll.
A várható kezdőcsapat:
Grytebust – Kolskogen, Fallman, Andersen – Munksgaard, Segberg, Hopland, Kitolano – Lunding, Karlsbakk – Kristensen
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Rosenborg
Nincs minden rendben a Rosenborg csapatánál sem. Ők is durván visszaestek, hiszen tavaly még a bronzéremért küzdöttek (és meg is tudták szerezni), most viszont csak a középmezőny közepén/végén találhatók meg.
A szünet előtti utolsó meccsükön a csapat nagyon sima vereséget szenvedett, a Sarpsborg 08 elleni mérkőzésen 3-0-ra kaptak ki. Meg voltunk róla győződve, hogy mindkét együttes a hálóba fog majd találni, de a hazaiaknak ez nem sikerült. Még úgy sem, hogy egyébként azért voltak helyzeteik. A vendégsikerhez viszont kétség sem férhetett.
Ez volt egyébként Svein Maalen első mérkőzése, mint megbízott vezetőedző. Itt is menesztették a gyenge eredmények miatt a mestert, utód egyelőre még nincs.
A csapat most a 11. helyen, mérlegük 3-4-5, idegenben pedig 0-3-2.
Isak Thorvaldsson és Jonathan Augustinsson nem játszhat sérülés miatt.
A várható kezdőcsapat:
Hansen – Reitan, Henriksen, Jenssen, Tagseth – Vaananen, Skjelbred, Skarsem – Nelson, Aga, Holse
Tippelde
Az Aalesund otthonában nem ritka, hogy a gólok potyognak. A legutóbbi három meccsükön átlagban több mint négy gól született, szóval most mi is ezen a vonalon indulunk el. Azért, mert a meccs maga szerintünk marha veszélyes és háromesélyes.
Az over 2,5-lel egy kicsit lehet biztonsági játékot játszani, de ez sem egy olyan tipp, amire mernék mérget venni… Tipperősség: 2/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.90 | Bónusz: 35,000 Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.92 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.94 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |