Shakhtar Donetsk – Monaco: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes
A legjobb fogadóirodák szerintünk:
A legjobb fogadóirodák szerintünk:
Az utolsó Bajnokok Ligája tippünk következik a selejtezőből. Remek kis utazás volt, és persze nincs még vége, terveink szerint a főtábla meccseit ugyanilyen elánnal fogjuk majd követni. A Shakhtar Donetsk – Monaco mérkőzéssel zárunk – és térünk át az Európa-ligára ezt követően -, ahol az ukránok egygólos előnyből várják a visszavágót. És ahol kijelenthető, hogy a Monaco gödörben van. Még el sem kezdődött szinte az idény, de Niko Kovac együttese már hullámvölgybe került, három forduló elteltével nyeretlenek a Ligue 1 2021/2022-es kiírásában, egy döntetlenjük van és két vereségük. Elég kínos, tekintve, hogy idén is dobogóra várják őket a szakértők.
És akkor itt van a BL párharc, aminek első mérkőzése alakulhatott volna sokkal jobban is, de egyszerűen mindent kihagytak a hercegségbeliek. Ukrajnába pedig nem győzni járnak a csapatok. Még úgy is magabiztosan jelentjük ezt ki, hogy a Shakhtar kénytelen kölcsönstadionban lejátszani ezt a meccset. Azonban itt, most ez akkor is nevezhető hazai pályának, erről a szurkolók gondoskodni fognak.
A fogadóirodák úgy hiszik, az ukránok fognak bejutni a legjobb 32 közé. Mi pedig nem tudunk nem egyetérteni velük. A játékerő közel azonos, ám a „hazai pálya” és a forma Alan Patrickék mellett szólnak.
Vágjunk is bele!
Mi történt az odavágón?
Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.
Monaco – Shakhtar Donetsk
Ez az a meccs, ahol két tippünkből egy sem jött be, ennek pedig a Monaco az oka. Számítottunk a kemény ellenállásra az ukránok részéről, számítottunk a góljukra is, de arra nem, hogy Niko Kovac fiai nem tudnak legalább egy kis gólt begyötörni. Így ugrott a döntetlen és a BTTS is. Kár érte, mert a játék képét nézve teljesen reális volt az, amit a mérkőzés előtt állítottunk.
A kezdők:
Monaco:
Majecki – Sidibe, Maripan, Badiashile, Caio Henrique – Gelson Martins, Fofana, Tchouameni, Golovin – Ben Yedder, Volland
Shakhtar Donetsk:
Trubin – Dodo, Vitao, Marlon, Matviienko – Pedrinho, Marcos Antonio, Maycon – Tete, Solomon, Traoré
Két nagyszerű kapussal rendelkezik a Monaco együttese, most viszont egy harmadikat kellett előhúzni a kalapból, mert Benjamin Lecomte után Alexander Nübel is kiesett. Előbbi egy hosszabb sérülés után hagyta el a klubot (erről egy kicsit később), utóbbiról a meccs előtt derült ki, hogy gyomorproblémái miatt nem tudja vállalni a játékot, így a harmadikszámú portás, a 21 éves Radoslaw Majeckin volt a sor, hogy bizonyítson.
Rengetegen inkább a Monaco sikerét várták, a fogadóirodák oddsai is a hazai sikert vetítették elő, ám a Shakhtar Donetsk hozta azt a focit, ami miatt sokan kedvelik őket, ezzel pedig meglepték a hercegségbelieket.
Két ukrán helyzetet láthattunk első körben, meglepő módon mindkét alkalommal a Shakhtar balbekkje, Mykola Matviienko járt közel a gólhoz. Első kísérletét Majecki ütötte szögletre, másodszor pedig az oldalhálót találta el a válogatott játékos.
A túloldalon Aleksandr Golovin lövésére kaphatták fel a fejüket a stadionba kilátogató francia drukkerek, de sajnálatukra az orosz bombája nem izzasztotta meg a kapuban álló Trubint.
Ismét az ukránok kerültek helyzetbe nem sokkal később, Manor Solomon próbálkozását újfent Majecki védte, a 19. percben viszont már betaláltak a donyeckiek. A gólt az a Pedrinho szerezte, akinek szereplése kétséges volt sérülés miatt, ám végül tudta vállalni a játékot. Gyönyörűen cselezte át magát a francia védelmen, és Majecki átverése sem okozott gondot számára. Megérdemelt volt a gól, a Monaco tudása alatt játszott.
A gól után viszont elkezdték összeszedni magukat. Benoit Badiashile fejjel, Youssef Fofana és Wissam Ben Yedder lábbal egyenlíthetett volna, ráadásul Ben Yeddernek nem is egy, hanem három lehetősége volt erre. A végén még Aurelien Tchouameni csavart kapura, az eredmény azonban nem változott.
A Monaco a folytatásban ugyanezt a játékot hozta, De Zerbiék inkább a védekezéssel voltak elfoglalva, próbálták kihúzni a 90 percet kapott gól nélkül. Trubinnak és a védelemnek itt már akadt nem is kevés dolga.
A hazaiak a pálya minden szegletéből próbálkoztak, de valahogy nagyon nem ment ezen az estén nekik. Myron Boadu ettől függetlenül majdnem 1-1-re módosított (aminek mi nagyon örültünk volna…), ám a kapufáról kifelé szédült a labda.
A Shakhtar egy Marcos Antonio lövést tudott felmutatni a második negyvenöt percben, ami valljuk be, igencsak vérszegény, pláne az első félidő elején mutatott játékukhoz képest. Ám a feladatot elvégezték az ukránokkal megtámogatott brazilok, előnnyel várhatják a visszavágót.
Mi várható a visszavágón?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Monaco most nagyon mélyen van, emiatt pedig nem is ők számítanak favoritnak. Vagy emiatt sem… A bajnokságban rég nem látott gyenge formát mutatnak. Az első fordulóban hazai pályán 1-1-et játszottak a Nantes együttesével, majd a második körben kikaptak a Lorienttól, most pedig a Lens hozta el a három pontot a II. Lajos Stadionból. A gólszerzés sem megy, a tavaly olajozottan működő Ben Yedder – Volland párosnak sem megy a játék, és a többiek (Golovin, Diop, Tchouameni) sem azt hozzák, amit a szurkolók tőlük várnának.
A Shakhtar úgy nyert idegenben 3-0-ra a Csornomorec Odesza ellen, hogy De Zerbi szinte az egész csapatot lecserélte. Nem volt Trubin, Marlon, Solomon, Pedrinho, Traoré… És még sorolhatnánk. A mester összesen nyolc helyen változtatott a BL meccshez képest.
Viszont ne legyenek kétségeink, hogy többségük visszatér majd a harkovi visszavágóra. Csak a többségük, mert például Anatoliy Trubin sérülése miatt legalább három hónapot ki kell, hogy hagyjon. Így a feladat most a veterán Andriy Pyatovra hárul.
Georgiy Sudakov szintén nem bevethető, ahogy Valeriy Bondar és Júnior Moraes sem.
Az összefoglaló elején azt mondtam, hogy a Monaco rendelkezik két nagyszerű portással. Nos, Benjamin Lecomte-ot a spanyol címvédő, az Atletico Madrid vette kölcsön. Kérdés, hogy Jan Oblak mögött mennyi meccs jut majd a francia kapusnak, valószínűleg majd a kupát lehozzák vele a matracosok.
Sérültek terén csak Jean Marcelinre nem számíthat Niko Kovac, a hiányzók miatt legalább nem kell aggódnia a horvát mesternek.
Mit várunk a meccstől? Egy támadó Monacot. Egyelőre ennyit. Mindenképp ki kell kászálódniuk a gödörből a vendégeknek, ha el akarnak érni valamit, ám a Shakhtar Donetsk is rajta lesz az ügyön, hogy minél hamarabb lezárják a párharcot.
Mi úgy hisszük, hogy Ben Yedderék betalálnak, de azt is, hogy Lassina Traoré és társai sem zárnak nulla góllal. A BTTS mellett teszünk egy kis pénzt az over 2,5-re, valamint nem hagyjuk ki a hazai győzelmet sem. Nem gondoljuk, hogy most fog feltámadni a Monaco, az ukránok fognak a csoportkörbe kerülni.