Juventus – PSV Eindhoven: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2025.02.11.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2025 február 10.
Allianz Stadium (Torino) 11 február - 21:00
Juventus
VS
PSV

Az előző tipp elején azt mondtam, mindegyik mérkőzésnek van egy olyan része, ami miatt azt mondhatjuk, megéri róla beszélni. Szerintünk ilyen a Juventus – PSV Eindhoven is. Ők már az alapszakasz során találkoztak egymással, akkor simán nyertek a torinóiak. De semmi garancia nincs arra, hogy ez a második összecsapáson is így alakul.

A Juve még mindig nem tud stabilan jó teljesítményt nyújtani, de ebben majd tud segíteni később Randal Kolo Muani, a téli igazolás. Legalábbis az első meccsek alapján ezt el lehet mondnai. És mivel nevezésre került az egyenes kieséses szakaszba, így már most, a PSV ellen megmutathatja, a BL-ben is képes vezérszerepet felvállalni.

A magyar sportfogadási oldalak mindentől függetlenül hazai sikert várnak, de ne felejtsük el, lesz itt visszavágó is, így a Juvénak meg kell nyomni az első mérkőzést, ha be akar jutni a legjobb 16 közé.

Juventus

Az alapszakasz első fordulójában a Juventus otthon fogadta a PSV Eindhovent. Meggyőző játékot mutattak be, szép gólokat szereztek és 3-1-re nyertek.

Akkor még elég pozitívan álltak Thiago Mottához és a megújult csapathoz a drukkerek. Ez a kép mára kissé megváltozott. Hiába a sok százmillió, amit a mester elköltött, a keret még mindig nem áll készen arra, hogy újfent a scudettot vegye célba, arra meg főleg nem, hogy a BL-ben favoritként tekintsenek rájuk.

Mindenről bizonyíték az a mérleg, amivel lezárták az alapszakaszt: háromszor nyertek, háromszor ikszeltek, kétszer kikaptak. Az utolsó fordulóban vajmi kevés esélyük volt a továbbjutásra, de a Benfica elleni vereség így is csalódás. Mert ugyebár minél előrébb végeztek volna, annál valószínűbb, hogy gyengébb ellenfelet kapnak. Mondjuk ebben az esetben lehet, hogy pont a Cityvel kerültek volna össze, mégsem gondolnám, hogy Motta mester machinációjáról lett volna szó.

A Juventus csapata péntek este az újonc Como ellen lépett pályára, és persze hogy Randal Kolo Muani volt a hős. A francia harmadik meccsén játszott a Juvéban, és megszerezte negyedik, valamint ötödik gólját is, az ő duplájával győzték le Douvikasékat.

A szezon véget ért Bremer és Juan Cabal számára, Arkadiusz Milik szinte nem is lépett pályára, de hamarosan már játszhat, sérült még Pierre Kalulu és Andrea Cambiaso.

A várható kezdőcsapat:

Di Gregorio – Weah, Gatti, Veiga, Savona – Locatelli, McKennie – González, Koopmeiners, Yildiz – Kolo Muani

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2024.09.17.Bajnokok Ligája
juventus
3:1
psv
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

PSV Eindhoven

Sorozatban másodszor ikszelt a PSV Eindhoven a bajnokságban, ez pedig azt jelenti, hogy immáron nem ők diktálnak. A Peter Bosz vezette címvédő 22 meccs után 51 ponttal áll, az Ajax pedig 21 mérkőzésen SZERZETT MEG

Eddig könnyebb dolguk volt, az amszterdamiak tavaly csak szenvedtek, nem voltak ellenfelek. Most viszont már magukhoz tértek.

A PSV szombaton a Willem II ellen botlott újfent (előtte a NEC Nijmegen csapatával játszottak döntetlent), az 1-1-es mérkőzés csalódás, főleg, hogy hazai pályán játszottak. Góljukat Noa Lang szerezte. Az utolsó öt bajnokijukból egyet sikerült megnyerni, de közben egyébként a kupameccsen a Feyenoordot simán intézték el.

A BL-ben ők az egyetlenek, akik elmondhatják, hogy megverték a Liverpoolt, igaz, a vörösöknek az utolsó körben nem volt szükségük a győzelemre. A 3-2-es találkozón kétszer is ők futottak az eredmény után, előbb Johan Bakayoko, majd Ismael Saibari egyenlített, a győztes gólt pedig Ricardo Pepi szerezte meg az első félidő hosszabbításában.

Ezzel a hollandok a 14. helyen zártak 4-2-2-es mérleggel.

Lehetett tudni, hogy Hirving Lozano távozik télen, ez meg is történt. Matteo Dams eladása azonban sokaknál verte ki a biztosítékot, 9 milliórt a 20 éves balbekk Szaúd-Arábiába igazolt. Távozott még Fredrik Oppegaard.

Az egyik érkezőről beszéltünk korábban, Esmir Bajraktarevic csatlakozott, valamint Tyrell Malaciát vették kölcsön. A holland a Manchesterben nem jutott szóhoz, most volt csapata egyik legnagyobb riválisánál találhatja meg a formáját.

Sérülés miatt Ricardo Pepi és Malik Tillman fog kimaradni, de nem bevethető Oscar Boscagli, Sergino Dest és Fodé Fofana sem.

A várható kezdőcsapat:

Benítez – Karsdorp, Flamingo, Obispo, Mauro Junior – Bakayoko, Land, Veerman, Saibari – de Jong, Til

Tippelde

Nem kell leírni a PSV-t, de most mintha kicsit akadna a lemez náluk. A Juvét Randal Kolo Muani repíti, és ezúttal is nyerőember lehet.

Fő tippek:

1.: Juventus győzelem

2.: Gól az első félidőben

3.: Randal Kolo Muani bármikor szerez gólt

Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső