Girona – Arsenal: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2025.01.29.
Egy biztos kieső és egy (majdnem) biztos továbbjutó mérkőzésével folytatjuk. A Girona – Arsenal nem mozgatja meg a szurkolókat úgy igazán, amit meg is értek. Kiderült, hogy a Girona fellángolása nem tud hosszabb távon működni, ahogy az is kiderült, hogy Mikel Arteta együttese immáron a Bajnokok Ligájában is képes lehet meghatározóvá válni, úgy, mint a Premier League-ben.
Az ágyúsok idegenben győzelemre készülnek, hogy bebiztosítsák harmadik helyüket a tabellán, de szívesen veszik, ha a Barca kikap, őket ugyanis még van esélyük megelőzni. Nem vehetik félvállról a találkozót, a 13. Brest is beérheti őket, és bár az előzésre sok csapatnak nincs esélye még így sem (a gólarány miatt), biztosra kell mennie a spanyol edzőnek.
A magyar sportfogadási oldalak azt mondják, simán nyerni fog az Arsenal.
Girona
Ez az utolsó meccse a Gironának a Bajnokok Ligájában, és nem tudni, mikor térnek vissza. Láthatjuk-e még őket a legnagyobb európai kupasorozatban?
Mert jelen állás szerint fellángolásuk rövidke volt. Persze ezzel én nem leírni akarom őket, de jelen állás szerint biztosan nem végeznek az első négyben a LaLigában. Azért a nemzetközi kupaporondról nem kell lemondaniuk, vagy nem biztos, hogy le kell mondaniuk. De most jól kiszúrtak magukkal. Vasárnap este a Rayo Vallecano ellen játszottak rangadót, és a vallecasiak 2-1-re legyőzték őket. És ezzel meg is előzték őket, a katalánokat.
A találkozó vendég gólját Bryan Gil szerezte.
Michel együttese a BL-ben 31. helyen van, egyetlen győzelmük van, mellette pedig hat vereségük. Azt az egy sikert a Slovan Bratislava ellen szerezték (akik pont nélkül állnak az utolsó előtti helyen).
A múlt héten az AC Milantól kaptak ki 1-0-ra. Egyébként jellemző a spanyolokra, hogy több nagyobb nevű együttessel szemben odatették magukat, a PSG-től is csak egy góllal kaptak ki, a Liverpooltól és a Sturm Graztól. Mondjuk a PSV Eindhoven jól megszórta őket…
Új igazolás továbbra sincs, még mindig egyedül Eric Garcíát pletykálgatják.
Még mindig nem tuti, hogy Miguel Gutiérrez és Ladislav Krejci pályára léphet, sőt, most még – a Rayo Vallecano elleni találkozón – Paulo Gazzaniga és Daley Blind is izomsérülést szenvedett.
A várható kezdőcsapat:
Lopez – Frances, Lopez, Krejci, Gutiérrez – Herrera, Romeu, van de Beek – Tsygankov, Gil – Ruiz
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Arsenal
Szerintem mindenki sima Arsenal-sikerre számított az Arsenal hétvégi Premier League-meccsén, de az ifjú Myles Lewis-Skelly elintézte, hogy nehéz legyen. A kezdőbe kerülő fiatal hátvéd egy meggondolatlan – és nem szándékos – szerelés következtében piros lapot kapott mindössze 43 perc játék után. Mikel Arteta együttese durván huszonöt percig volt emberhátrányban, ekkor kiegyenlítődött a létszám, és jött Riccardo Calafiori, aki meglőtte a győztes gólt.
Nehéz volt, de nagyon kellett a siker, hiszen a mögöttük levő Nottingham Forest és a Chelsea is kikapott.
A Bajnokok Ligájában is meglesz a továbbjutás, az Arsenal 5-1-1-es mérleggel a harmadik helyen áll jelenleg. Jó jel, hogy masszív a védelem, eddig mindössze két gólt kaptak. Utoljára otthon a Dinamo Zagrebet verték 3-0-ra Declan Rice, Kai Havertz és Martin Ödegaard találataival.
A cséká nem biztos, hogy ott lehet a Girona ellen, mert egy vírust összeszedett Mikel Merinoval egyetemben.
Sérült még Bukayo Saka, Gabriel Jesus, Tomiyasu Takehiro és Ben White.
A várható kezdőcsapat:
Raya – Timber, Saliba, Gabriel Magalhaes, Calafiori – Nwaneri, Partey, Ödegaard – Trossard, Havefrtz – Gabriel Martinelli
Tippelde
Bizonyos, hogy lesz meglepetés az utolsó körben, és lehet, hogy az egyik ilyen a Girona meccsén lesz. Bár… ha valóban nem lehet ott négy meghatározó játékos sem, akkor simán a vendégek nyernek.
Fő tippek:
1.: Arsenal győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény
Kétgólos vezetésnél a LibraBet meg sem várja a lefújást, azonnal jóváírja a fogadást!