Feyenoord – Inter: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2025.03.05.
Szerdán is négy mérkőzést rendeznek, szóval itt sem akarunk lemaradni. A Feyenoord – Inter sportfogadás tekintetében talán nem akkora szó, a bukik egyértelműen az olaszok továbbjutását várják. A Bajnokok Ligája átalakítása azonban már eddig is hozott meglepetéseket. A Feyenoord az előző körben – a rájátszásban – épp Simone Inzaghiék ősi ellenfelét ejtette ki, szóval most egy másik milánói csapattal bánhatnak el.
A papírforma azonban nem ez, hanem az, hogy Lautaro Martínezék simán ott lesznek a legjobb nyolc között…
Feyenoord
Mennyire érdekes helyzetben volt a Feyenoord, különösen pedig nem is a holland csapat, inkább Santiago Giménez, az együttes egykori mexikói támadója, aki azért váltott a télen, hogy többet szerepeljen a nemzetközi kupákban. Kétségtelen, hogy a holland élvonalból a Serie A-ba igazolni szintlépés, de a több nemzetközi meccs nem fog idén összejönni. A Feyenoord ugyanis a rájátszásban kiejtette Giménez új csapatát, az AC Milant.
Az alapszakaszban csak a 19. helyen végzett az akkor még Brian Priske által irányított együttes, ráadásul az utolsó, nyolcadik fordulóban 6-1-es vereséget szenvedtek el a Lille-től. A dán mester hamarosan közös megegyezéssel fel is bontotta a szerződését – pontosabban a vezetőség bontotta fel -, és érkezett Pascal Bosschaart. Az ő feladata volt kiejteni a Milant. Meg is tette, de ez sem volt elég, hogy véglegesítsék a poszton. A hétvégi bajnokin már Robin van Persie volt a csapat edzője. Talán csak azért, mert nagyobb név, talán más miatt.
De egy mondatra még térjünk vissza a Milan elleni meccsre. Az odavágót egy potyagóllal nyerték meg a hollandok, a visszavágón pedig 1-0-s hátrányban voltak, miután egykori támadójuk betalált Wellenreuther kapujába. Viszont volt egy kiállítás, ami felbátorította őket, és a csereként pályára lépő Julian Carranza be is talált. Innentől már csak ki kellett húzni a lefújásig, ami meg is történt.
A bajnokságban a 4. helyet foglalják el, minimum az Utrechtet meg kéne előzniük, hogy legalább a BL-selejtező összejöjjön a kövi szezonra. Hátrányuk most két pont, miután a hétvégén csak 0-0-s döntetlent értek el a NEC Nijmegen ellen, riválisuk pedig győzött.
Az elmúlt tíz hazai meccsükből egyet veszítettek el, pont az Utrecht ellenit, de ami most szintén fontos, a BL alapszakaszában az alábbi eredményeket érték el: győzelem a Sparta Praha (4-2) és a Bayern München (3-0) ellen, vereség a Salzburgtól (1-3) és a Bayer Leverkusentől (0-4).
Sérült egy egész kezdőre való játékos, összesen tizenhárman nem léphetnek pályára, de közülük Quilindschy Hartman nincs nevezve, Givairo Read pedig eltiltott. Nézzük a sérülteket: Ramiz Zerrouki, Facundo González, Gernot Trauner, Quinten Timber, Calvin Stengs, Bart Nieuwkoop, Antoni Milambo, Hwang In-beom, Justin Bijlow, Ueda Ayase.
A várható kezdőcsapat:
Wellenreuther – Mitchell, Beelen, Hancko, Bueno – Moussa, Ivanusec, Smal – Osman, Carranza, Igor Paixao
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi két egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Inter
Átvette az Inter a vezetést a Serie A-ban, majd meg is őrizte azt ezen a hétvégén. Viszont az előnyüket nem tudták növelni. Mondjuk szerintem számukra már az sem rossz eredmény, hogy vereség nélkül lehozták a Napoli elleni találkozót.
Federico Dimarco góljával ők szereztek vezetést, és egészen a 87. percig náluk is volt az előny, ekkor egyenlítettek a déliek. Így nézve már talán csalódás, hogy végül egy pontot vitt csak haza Simone Inzaghi.
Az biztos, hogy a Feyenoordnál kipihentebb az Inter, nekik ugyanis nem kellett a rájátszásban is szerepelniük, lévén, hogy az alapszakaszt a negyedik helyen fejezték be hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel. Csak a Bayer Leverkusen és a Man City tudta őket megfogni, előbbitől kikaptak, utóbbival ikszeltek.
Az Inter utoljára a Monacot verte hazai pályán 3-0-ra, idegenben ikszeltek a Cityvel, kikaptak a Leverkusentől, míg a Young Boyst és a Sparta Prahat 1-0-ra intézték el. Egyik sem volt túlontúl meggyőző…
Akad azért hiányzó a vendégeknél is, Hakan Calhanoglu és Federico Dimarco talán pályára léphet, de biztosan kimarad Nicola Zalewski, Matteo Darmian, Carlos Augusto és Yann Sommer.
A várható kezdőcsapat:
J. Martínez – Bisseck, de Vrij, Bastoni – Pavard, Barella, Zielinski, Mkhitaryan, Dumfries – Martínez, Thuram
Tippelde
Az egyik milánói csapattal már elbántak, de jelenleg van egy új edzőjük, akivel még nem alakult ki a bizalom, valamint megannyi hiányzójuk. Így pedig nehéz lesz meccset nyerni.
Fő tippek:
1.: Inter győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény
3.: Pontos eredmény: 0-1