Brest – PSG: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2025.02.11.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2025 február 10.
Stade du Roudourou, Guingamp 11 február - 18:45
Brest
VS
PSG

A hét eleje – kedd és szerda – megint a legrangosabb európai kupáról fog szólni. Jön a rájátszás első fordulója, négy meccs lesz holnap, négy pedig szerdán. Aztán utána áttérünk az Európa-ligára, ahol majd magyar csapat is érdekelt lesz.

A BL-ben akadnak érdekes meccsek, valahogy igazából mindegyik az, van olyan aspektusa, ami miatt azt mondhatjuk, megéri beszélni róla. A Brest – PSG egy francia házi rangadó. A sorsolás másnapján a bajnokságban is összefutottak, akkor 5-2-re a Párizs nyert. Nem gondolnám, hogy ezúttal több esélye van a bretonoknak, de így vélik az online sportfogadás szakemberei is.

Brest

Győzelemmel fordul rá a rájátszásra Eric Roy együttese. A bajnokságban tavaly a dobogón végző csapat idén biztosan nem lesz ott, ahhoz túlságosan magukhoz tértek a nagyok, de azért a nemzetközi kupaszereplés összejöhet. Nagyon érdekes mérlege van a bretonoknak, ugyanis – a pénteki eredménnyel együtt – 10 győzelmük van, 1 döntetlenjük és 10 vereségük. Tavasszal azért küzdhetnek, hogy meglegyen ez a kupaszereplés, de szerintem a BL azért nem reális cél.

Péntek este a Nantes-hoz látogattak, az eredmény pedig 2-0 lett a kiesés ellen küzdő együttessel szemben, a góljaikat Ludovic Ajorque és Pierre Lees-Melou szerezték. Statisztika alapján amúgy inkább a hazaiaknak állt a zászló, többet birtokolták a labdát, több volt a kapura lövés, de ezek pár százaléka talált csak kaput.

A Bajnokok Ligájában senki nem várt a csapattól semmit, ehhez képest az utolsó pillanatig volt esély arra, hogy a legjobb nyolcban ott tudnak lenni. Az utolsó fordulóban aztán 3-0-s vereséget szenvedtek, a Real Madrid a play-offba rántotta őket, a Brest a 18. helyen végzett. Halkan jegyzem meg, nagyon nyerni kellett volna a királyi gárda ellen ahhoz, hogy feltornázzák saját gólkülönbségüket, ezzel pedig megváltsák a belépőt a nyolcaddöntőbe…

A sorsoláson a PSG-t kapták ellenfélül, akiket jól ismerhetnek, ahogy fent írtam, rá egy napra 5-2-re verte őket a fővárosi gárda.

Sérültek: Karamoko Dembélé, Bradley Locko, Jonas Martin, Jordan Amavi.

A várható kezdőcsapat:

Bizot – Lala, Chardonnet, Ndiaye, Haidara – Camara, Lees-Melou, Magnetti – Faivre, Ajorque, Sima

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2025.02.01.Ligue 1
brest
2:5
psg
Ligue 1
2024.09.14.Ligue 1
psg
3:1
brest
Ligue 1
2024.02.07.Francia Kupa
psg
3:1
brest
Francia Kupa
2024.01.28.Ligue 1
psg
2:2
brest
Ligue 1
2023.10.29.Ligue 1
brest
2:3
psg
Ligue 1
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

PSG

Egyre magabiztosabban halad a bajnoki cím felé a Paris Saint-Germain. A Luis Enrique által vezetett együttes előnye most már nagyon nagy a Ligue 1-ben, és túl a félidőn a csapat még mindig veretlen. Szintén pénteken játszottak, méghozzá rangadót, a bronzérmes helyen álló Monaco gárdáját fogadták. Nemrég a Szuperkupában ők már összefutottak, akkor nagy nehezen, 1-0-ra győztek Ramosék. Hát most ennél jóval simábban ment.

A találkozó első gólját Vitinha szerezte, és ugyan erre még volt válasza a vendégeknek, a második félidőben 3 perc alatt Khvicha Kvaratskhelia és Ousmane Dembélé is gólt szerzett. A végén a francia még egyszer betalált.

Nem sokon múlt, hogy a PSG végül kiessen a Bajnokok Ligája alapszakaszából, ám végül sikerült az utolsó három meccsüket – amúgy fölényesen – megnyerni. A Salzburg ellen hármat, a Manchester City és a VfB Stuttgart ellen négy-négy gólt szereztek.

Így végül a 15. helyet szerezték meg.

Két sérültről tudok, Warren Zaire-Emery, illetve Ibrahim Mbaye nem állhat rendelkezésre.

A várható kezdőcsapat:

Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Mendes – F. Ruiz, Vitinha, Neves – Dembélé, Ramos, Kvaratskhelia

Tippelde

Lehet, már az első meccsen el fog dőlni a továbbjutás, kiindulva a legutóbbi bajnokiból. A Brest hozta, amit elvártak tőle, annál többet is, de azt gondolom, nincs ennél több bennük.

Fő tippek:

1.: PSG győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Ousmane Dembélé bármikor szerez gólt

Növeld a szorzóidat! Tégy egy multifogadást a 20BET oldalán, és nyerj akár 100%-kal több pénzt!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső